A Nemzetközi Békemaraton 1924-ben indult Bukovszky-Braun Béla ötlete nyomán, s idén a 93. évfolyama zajlik, mivel 1938-ban és 1944-ben a politikai helyzet, illetve a háború miatt nem kerülhetett sor a futóverseny megrendezésére.

Hosszú évek óta azonban más rendezvények is kapcsolódnak ehhez az eseményhez. Többfajta futóversenyt is indítanak, s ma már a nők ugyancsak kipróbálhatják képességeiket. Aki akar, félmaratont futhat, s lehetőséget kapnak a versenyzésre a fogyatékkal élők is. Szombaton délutánra már minden versenyszámban valamennyi sorszám elfogyott, többen tehát nem állhatnak rajthoz.

Pénteken az egykori Erzsébet téren nyílt meg a versenyzők bemutatására szolgáló központ. Ott a sportolók bemutatkoztak és a jelesebbek autogramot is adtak. Ezután a felnőttek és gyerekek kipróbálhatták ügyességüket. A kassai iskolák növendékei a Széchenyi-ligetben versenyeztek. Szombaton, október 1-jén reggel vonat indult Tornára, az első, 1924-es starthely színhelyére. A Kassától északra fekvő Kisladnán vízi maratont rendeztek.

A város ünnepi zászlódíszbe öltözött. Szombaton délután nagy sürgés-forgás volt tapasztalható a Fő utcán. Szerelték a tribünt, a kordonokat, hogy vasárnap reggelre minden készen álljon. De a kellemes őszi melegben a kassaiak is andalogtak a város központjában és kiültek a kávézók elé. Így láthattak elvonulni egy esküvői menetet és a kerékpárosokat, akik végigkarikázták a másnapi verseny útvonalát.

Szombaton este, a Račko Árpád által mintázott Maraton-szobornál ünnepélyes keretek között fellobbant a futóverseny lángja. Megjelentek a város vezetői, a futóverseny és a US Steel elnöke, néhány sportoló és mások. A láng meggyújtása után ünnepi beszédek következtek. Egyben így nyitották meg a Fehér Éjszaka rendezvényt, mely belenyúlt az estébe. A város megtelt fiatalokkal, a kávéházak, bárok, pizzériák sokáig nyitva tartottak.

Vasárnap reggel kilenckor, az ünnepélyes megnyitó után elsőként a maraton és félmaraton futói – férfiak és nők – indulnak. Majd a mozgássérültek következnek a háromkerekű, kézzel hajtott járgányokkal és a többi kategória versenyzői majd tíz perccel később állnak rajthoz. A stafétafutás különböző kategóriáinak sportolói is próbára teszik gyorsaságukat. A US Steel családi futóversenyt szervez és a különböző vállalkozások versenyzői is bekapcsolódnak a rendezvénybe. Fél tízkor az útvonal mentén zenemaratont tartanak…

Tizenegy óra tájban befutnak a győztesek és fél óra múlva sor kerül az ünnepélyes eredményhirdetésre. A résztvevők zöme azonban jóval később ér majd célba. Így csak 15 órakor ér véget a rendezvény, melyet mindig október első vasárnapján tartanak. Sok résztvevő számára az a legfontosabb, hogy lefussa a 42 195 métert, ez maga jelenti számukra a sikert.

A szerző felvételei

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6336582150402425809?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]