Karácsonyváró Abafalván (fotó: az iskola archívuma)

Minden apró gömöri település igyekszik ráhangolódni a nagy ünnepre és díszbe öltöztetni a községet. Ki-ki a lehetőségei szerint, de valamilyen díszek, karácsonyfák mindenütt kerültek a falu központjába.

Az iskolák, óvodák, egyházak műsorokat készítettek, s a faluközösség a szépkorúakról sem feledkezett meg. Különösen emlékezetesre sikeredett az ünnepvárás a határ menti Abafalva községben.

Hanobik Irénke polgármester asszony, a Magyar Közösség Pártja rimaszombati járási elnökségének tagja mindent megtett annak érdekében, hogy a községben szép legyen a karácsony. Az ünnepkör halloween partival kezdődött, majd adventi koszorút készítettek, jött a Mikulás, az ovisok parádés karácsonyi műsort adtak, díszbe öltözött a falu, s volt almaosztás, nyugdíjas nap és még karácsonyi vásár is. Mint a Felvidék.ma-nak elmondta, nagyon szép karácsonyi ajándékot is kapott.

„Messze távol nincs olyan kultúrműsor, mint amilyet a mi gyerekeink és pedagógusaink készítenek” – büszkélkedik a polgármester, majd így folytatja: „Mindig végigkönnyezzük az előadást, olyan ügyesek a gyerekek, szépek a díszletek. Ilyenkor nem szoktam felszólalni, de most a nagy nyilvánosság előtt is megköszöntem nekik, s nemcsak ezt. Az állami tanfelügyelőségtől volt egy nagy, komplex ellenőrzésünk. S nagyon szép ajándékot kaptam karácsonyra. Mindent rendben találtak és ezt nem győzöm elégszer köszönni az iskola vezetőségének” – hangsúlyozza Hanobik Irénke, aki örömmel nyugtázza, hogy az iskola fiatal igazgatónője nagy lelkesedéssel dolgozik.

Parádés díszítés a községháza udvarán (fotó: Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

S valóban. Karácsonyt várva talán törvényszerű is, hogy történjen valami rendkívüli az iskolákban, de mint az abafalvai óvoda és iskola igazgatónője, Kosztúr Ilona mondja, ők egész évben aktívak, s a gyermekek szabadidejét értelmesen kitöltik. Irodalmi, tánc- és képzőművészeti szakkör működik az iskolában. Januárban már kezdenek készülni a farsangra, lesz bál, majd húsvétkor felelevenítik a locsolkodást, bekapcsolódnak a Föld napjának programjaiba. A gyermeknapot ki mit tuddal ünneplik. Minden második évben erdei iskolába is elutaznak és a népi hagyományokról sem feledkeznek el. Legutóbb bepillantást nyertek a gyerekek a szövésbe, a kender útjába. Anyák napjára is műsorral készülnek, mesejátékokkal lépnek fel. Idén a karácsonyi ünnepi műsor betanulását már október elején elkezdték, hogy színpadra tudják vinni, s olyan szépre sikerült, hogy Recske községbe vendégszereplésre is meghívták az iskolásokat. Elhatározták, hogy a gyermekszínjátszók versenyére szintén beneveznek, mert másoknak is szeretnék magukat megmutatni. „Nagyon jó a gyerekanyagunk, szeretik a próbákat. Azon munkálkodunk, hogy az elvetett mag szárba szökjön” – szögezi le Kosztúr Ilona.

Első ízben rendeztek adventi vásárt. Három célt szerettek volna elérni, melyek között szerepelt a közösségépítés, a környezetvédelem és a fejlesztés. „Mi nemcsak beszélünk a hulladékanyag hasznosításáról, hanem megmutattuk a gyakorlatban is. Hulladékból készítettünk dísztárgyakat, amelyeket eladtunk. A vásár nagyon jól sikerült, volt forralt bor, mézeskalács. Összehoztuk a falu polgárait is, s egy kis anyagi segítséghez juttattuk az iskolát és óvodát. A befolyt összegből segédeszközöket szeretnénk vásárolni” – nyilatkozta az igazgatónő, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy a polgármester mindenben partnerük, ahogyan a szülők is, akikkel közösen készítették el a termékeiket.

Télapóműsor a kultúrházban (fotó: az iskola archívuma)

Az abafalvai óvoda és iskola 2004-ben jött létre. Az alapiskolát 29 tanuló látogatja, az óvodában pedig 21 gyermek van. Közös igazgatás alá tartozik az intézmény, két pedagógust és egy nevelőnőt foglalkoztatnak. Az épület jó felszereltséggel, konyhával működik. Egyetlen hiányosságuk, hogy nincs tornatermük, most azon dolgoznak, hogy olyan projektet sikerüljön találni, amelyből ezt is megvalósíthatják.