Áder János fogadja Andrej Kiska szlovák államfõt Budapesten, a Sándor-palota teraszán (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)

A szlovák államfő a mai nap folyamán Budapestre látogatott a magyar köztársasági elnök, Áder János hivatalos meghívására. A két államfő a találkozó során a magyar-szlovák kapcsolatokról folytatott párbeszédet.

Áder János a szlovák köztársasági elnököt a Budai Várnegyedben található Sándor-palota előtt fogadta, katonai díszkíséret és tisztelgés közepette. Az államfői tárgyalást a Hősök emlékkövének koszorúzása követte, majd Andrej Kiska tiszteletét tette a budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban.

A két köztársasági elnök legutóbbi találkozására tavaly szeptemberben Aggteleken került sor, ahol a megbeszélések középpontjában a környezetvédelem állt, ezen belül is az Aggteleki-karszt értékének közös védelme.

A tárgyalás utáni sajtótájékoztatón Áder János kihangsúlyozta, hogy „sosem volt még ilyen jó a magyar-szlovák gazdasági kapcsolatrendszer, mint most”. Ennek oka ugyanis, hogy „Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, jelentős mértékben fejlesztették a közlekedési kapcsolatokat az elmúlt években, továbbá az energiaellátás biztosításában is hatékonyan együttműködik a két ország” – emelte ki a magyar államfő.

A szlovák köztársasági elnök véleménye a jelenlegi magyar-szlovák kapcsolatokról szintén pozitív volt, meglátása szerint a történelem során sohasem voltak olyan jók, mint napjainkban.

A két államfő a tárgyalás során kiemelte, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok az utóbbi időszakban több területen is fejlődtek, többek között a kereskedelemben, a közlekedés terén, továbbá az energiaellátásban. A közlekedési kapcsolatok előrehaladásának példája a Párkány-Esztergom között beindított teherkomp közlekedés, a tervezett új Duna-híd Komáromnál, valamint több új közúti határátkelőhely létesítése.

A két ország közötti kapcsolatok kulturális területen is kibontakoztak: a két évvel ezelőtt beindított közös kulturális projektnek köszönhetően a magyar kormány hozzávetőlegesen egymilliárd forinttal (több, mint 3,2 millió euróval) támogatja a felvidéki Borsiban található Rákóczi-kastély rekonstrukcióját.

A szlovák köztársasági elnök kitért Szlovákia EU soros elnökségében betöltött pozíciójának fontosságára is. Meghatározónak tartja a migráció okozta humanitárius, nemzetbiztonsági és bűnügyi problémák megoldását Európában, amelyhez meglátása alapján elengedhetetlen a tagországok szoros együttműködése.

Andrej Kiska véleménye szerint a migrációs válság okozta problémák megoldása igencsak sokrétű terület. „A valóban bajba jutott rászorulókon erkölcsi kötelességünk segíteni, de minél távolabb kell tartani a határainktól az egyre növekvő terrorveszélyt, és minél hatékonyabban kell fellépni az embercsempészekkel és a migrációs útvonalakat kihasználó kábítószercsempészekkel szemben” – emelte ki a szlovák államfő.

Áder János egyetértett a szlovák köztársasági elnök álláspontjával, majd hozzátette: „a határok átlépését ellenőrizhető módon kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy aki csak a jobb élet reményében akar Európába jönni, azt vissza lehessen fordítani, és aki a bajkeverés, esetleg terrormerényletek szándékával jön, azt ki lehessen szűrni”.

A szlovák köztársasági elnök délután találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Magyarország és Szlovákia érdekelt egymás sikerében – erről is szó volt a délutáni  tárgyaláson. A megbeszélésen elhangzott, hogy a jelenlegi nehéz európai politikai és gazdasági nehéz európai politikai és gazdasági helyzetben is stabil és prosperáló a magyar-szlovák gazdasági együttműködés, amit a visegrádi országok összefogása tovább erősít.
A magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatok még soha nem voltak ilyen jók, mint napjainkban – állapította meg Orbán Viktor és Andrej Kiska, akik áttekintették a két országban élő nemzeti kisebbségek helyzetét is – mondta a sajtófőnök.

(Forrás: MTI)