Rakodás az autóból (fotó: Sólyom Gyermekei Polgári Társulás)

A Sólyom Gyermekei Polgári Társulás a tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyszabású adománygyűjtést szervezett a rászorulók részére.

A beérkező adományokat székelyföldi és felvidéki családok között osztották szét, illetve székelyvarsági, zetelaki, oroszhegyi és máréfalvai napközi otthonok között, melyek a Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány kötelékébe tartoznak.

A Stigi Trans autója a varsági székelykapu alatt (fotó: Sólyom Gyermekei Polgári Társulás)

A csomagok nagy részét tartós élelmiszer, liszt, olaj, rizs, pástétom, tészta és természetesen édesség, gyümölcs alkotta, de jutott a karácsonyfa alá ruhanemű és játék is bőségesen. Az adományok számtalan helyről érkeztek, nagyon sokan jelentkeztek a „sólymok“ felhívására, de a legnagyobb arányban a zselízi magyar tanítási nyelvű alapiskola és a bényi egyházközösség képezte a gyűjtőhelyek gócpontját.

A gazdag rakományt három „sólyom”, Okos Csaba, Diósi Katica és Szemerédi István vitték el az érsekújvári Stigi Trans teherautójával, aki nemcsak a gépjárművet, de az üzemanyagot is biztosította a jótékonykodóknak, illetve míg tavaly a varsági otthon lakóinak biztosította a téli lábbeliket, addig idén a zetelakiaknak tette ugyanezt.

A háromtagú felvidéki különítmény december 20-án érkezett meg Székelyországba, ahol előbb Varságra, majd Zetelakára, végül Oroszhegyre mentek, itt Böjte atya által celebrált szentmisén vettek részt, melynek keretén belül az atya egyben meg is áldotta a társulás zászlaját, majd az ünnepi vacsorán személyesen is beszélgettek az aszkéta lelkű szerzetessel.

A sólymok Csaba testvérrel (fotó: Sólyom Gyermekei Polgári Társulás)

„Idén is hihetetlenül sok adományt sikerült összegyűjtenünk, amiért igazából ki sem tudjuk fejezni a hálánkat. Örülünk, hogy van még a vidékeinken annyi összefogás, hogy a jó ügy és a szeretet hívó szavára ekkora erők tudnak megmozdulni. Igyekeztünk az ajándékokat a legmegfelelőbb módon szétosztani, főleg oda, ahol arra valóban a legnagyobb szükség van. Nehéz sorban lévő gyerekeket, csonka családokat, árvákat támogatunk a lehetőségünk szerint. Természetesen nemcsak Székelyföldön van rá szükség, hanem a felvidéki családok sem maradhattak ki a sorból. Ott is és idehaza is 12-12 család kapott csomagot.

Az Összefogás Házánál (fotó: Sólyom Gyermekei Polgári Társulás)

A gyerekektől a szeretet és hála megnyilvánulásaként saját készítésűképeslapokat, karácsonyfadíszeket, könyvjelzőket kaptunk, melyeket a legbecsesebb ereklyeként helyezünk a karácsonyfánk alá. Köszönjük mindenkinek a segítséget és a jó Isten áldását, hogy ismét ekkora élményben lehetett részünk. Csak ajánlani és buzdítani tudunk mindenkit, hogy tapasztalják meg ezt a semmivel össze nem hasonlítható érzést, és mindenki a lehetőségéhez mérten segítsen a rászorulókon” – osztotta meg gondolatait a gyűjtéssel kapcsolatban Okos Csaba, a Sólyom Gyermekei PT elnöke.