Az MKP elnöke Vőkön járt (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke január 24-én a Szenci járásba látogatott. Az elnök tárgyalt Gútor, Fél, Vők, Hegysúr és Réte polgármesterével, találkozott a járási elnökséggel és lakossági fórumon is részt vett.

Menyhárt József megválasztása után ígéretet tett, hogy végigjárja az országot. Tavaly a keleti végeken kezdte az országjárást, bízva abban, hogy idén ismételten végig tudja látogatni a magyarok által lakott régiókat. A Szenci járásban az elnököt a járási szervezet elnöke, Duray Rezső és alelnöke, e sorok írója fogadta.

Gútoron már nincsen magyar iskola

Gútoron Schnobl József polgármesterrel és Földes Györggyel, a helyi szervezet elnökével találkozott az MKP elnöke. Szó volt az idei megyei és a jövő évi helyhatósági önkormányzati választásokról, valamint arról is, hogy tíz évvel ezelőtt szűnt meg a magyar iskola, s a magyar gyerekek azóta Somorjára járnak, de sajnos egyre kevesebb a magyar iskolát látogató tanuló. A faluban a rendszerváltáskor még 670-en éltek, mára 2 100 lakosa van, ám a legutolsó népszámlálási adatok szerint a lakosok mindössze 24 százaléka vallotta magát magyarnak.

Esterházy János szentté avatása is szóba került

Félben Pomichal Istvánnal, a település polgármesterével, Pozsony megyei képviselővel, Zsidó János esperessel és Vitálos Balázzsal, az MKP helyi szervezetének elnökével, valamint Vők polgármesterével, Fejes Boldizsárral ebédelt az MKP elnöke. A beszélgetésen a magyarságot érintő ügyek és a napi politikai helyzet elemzése mellett Esterházy János szentté avatásának ügye is szóba került. A járásban két teljes szervezettségű iskola működik, az egyik Félben, a delegáció ezért ellátogatott a helyi iskolába is, ahol az intézmény sikereiről is szólt Pomichal Mária igazgatónő. Az iskolában jelenleg 99 gyermek tanul.

Pomichal Mária és Menyhárt József (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Vőkön az új templomot is meglátogatták

A delegáció ezt követően ellátogatott Vőkre is, ahol a néhány éve elkészült katolikus templomot is megtekintették. Vőkön Fejes Boldizsár polgármesteren kívül a helyi szervezet elnöke, Domonkos Vince szintén részt vett a találkozón. A faluban magyar óvoda működik, Menyhárt József Grezsa István Galántán tett ígéretére hivatkozva segítséget helyezett kilátásba a polgármesternek az óvoda felújításával kapcsolatban. Grezsa István miniszteri biztos egy galántai rendezvényen azt mondta: a magyar kormány segíti a felvidéki magyar oktatási nyelvű intézmények felújítását.

Az asszimiláció ugyancsak sorvasztja a magyarságot

Hegysúron a delegáció tagjai előbb megtekintették a kétnyelvű információs táblát, amelyből sajnos kevés van a Felvidéken, azok többségét ugyanis csak az államnyelven helyezi ki az önkormányzat, majd megbeszélést folytattak Gujber László polgármesterrel, egyben megyei képviselővel is. Gujber László arról szólt, hogy a településre sokan költöznek, de az asszimiláció ugyancsak sorvasztja a magyarságot. A faluban anyanyelvükön is tanulhatnak a magyar gyermekek, ugyanis van magyar tanítási nyelvű kisiskola a faluban.

Fontosak a kisiskolák

Az MKP elnöke és küldöttsége ellátogatott Rétére is, ahol szintén van magyar kisiskola. A polgármester, Metzner Zoltán szerint fontos, hogy megmaradjanak a kis létszámú nevelési és oktatási intézmények is. A beszélgetésen szintén részt vett Gyenge Lajos, a helyi szervezet elnöke. Metzner Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a betelepülők miatt a magyarok aránya visszaszorulóban van.

Menyhárt József az MKP Szenci járási elnökségével is találkozott (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Menyhárt József ezután Szencre látogatott el, ahol a járási elnökség tagjaival találkozott. A találkozón szó esett a megyei választások fontosságáról. A párt elnöke szerint a választásokkor a mozgósításra kell helyezni a hangsúlyt, el kell érni, hogy  a szavazóink elmenjenek választani. A párt azt tervezi, hogy az emberek igényeit meghallgatva állítja majd össze a programját, amely minden régióban más lesz, hiszen járásonként eltérő a gazdasági, szociális és politikai helyzet. Tudatosíttatnunk kell az emberekkel, miért lényegesek a megyei önkormányzatok.

Fontosak a hiteles emberek

Az elnökségi ülés után a Magyar Közösség Pártjának elnöke lakossági fórumon vett részt. A találkozón előbb Duray Rezső, a szenci helyi szervezet elnöke ismertette az elmúlt év eseményeit, felsorolva azokat a rendezvényeket, amelyeket a helyi szervezet kezdeményezett. A parlamenti választás kapcsán elmondta: a járásban sikerült növelni az MKP-ra leadott szavazatok számát. A mi régiónkban azonban már szórványban vagyunk, így kevésnek bizonyult az itteni siker az országos sikerhez.

Menyhárt József elnöki beszédében arról szólt, hálásak az MKP helyi elnökének a tevékenységéért. Fontos, hogy legyenek hiteles emberek a régiókban, akik a közösségért dolgoznak. A fiatalabb korosztálynak az a feladata, hogy átvegye a stafétabotot, de az is, hogy a még fiatalabb generációnak utat mutasson. A magyarságnak nem szabad beletörődnie a fogyásba, ezért is fontos az anyanyelvű oktatás, a kisiskolák megtartása. Novemberben megyei választások lesznek, ezeken elsődleges feladat megtartani a bázisunkat, hogy a magyarság érdekképviselete minél erősebb legyen. A megyei önkormányzatoknak fontos feladataik vannak, ezek közül Menyhárt József a középiskolákat, a szociális és egészségügyi intézményeket és az úthálózatot emelte ki. Döntő, hogy ezekről a bennünket érintő kérdésekről ne mások döntsenek helyettünk.

Az MKP közösségben gondolkodik

Bárdos Gyula, az MKP elnökségi tagja arról szólt, hogy a párt közösségben gondolkodik, nem pedig egyénekben. Ezért létfontosságú a megyei és a helyi választás is a magyarság szempontjából. Pozsony megyében ismét egy jobboldali koalíció létrehozásában gondolkodnak, az elmúlt időszak azt bizonyítja, hogy elkerülhetetlen az együttműködés.

Pozsony megye alelnöke, Németh Gabriella is kiemelte, elengedhetetlen feladatkörei vannak a megyei önkormányzatoknak. Az elmúlt időszakban sikerült megmenteni a szenci gimnáziumot és középiskolát, melyet a bezárás veszélye fenyegetett. Létfontosságú az is, hogy az önkormányzat támogatni tudja a Csemadok működését, az utak karbantartását. Az önkormányzat ebben az évben szeretné kiépíteni a dunasápújfalusi körforgalmat, valamint elkezdik a szenci zsinagóga felújítását, amelynek megvalósítása már évtizedek óta húzódik.