Milan Hudák a kitüntetéssel (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)

A Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2012 óta minden évben a svéd diplomata budapesti eltűnésének napján, január 17-én osztja ki a Wallenberg-díjat olyan embereknek, akik tevékenységükkel, életútjukkal mutatnak példát humanizmusból.

Az idei hat közül az egyetlen határon túli díjazott: a felvidéki Szepsiben működő Tan Kereke Egyesület, amelyet az ottani romatelepen pont egy éve alakítottak. A cigánytelepre, ahol az egyesület tagjai élnek és dolgoznak, a postás egy éve nem viszi ki a levelet, mert „veszélyes hely”. Az egyesület szervezésére már három éve gondoltak, éppen akkor, amikor egy véres razzia során a kommandósok az egyesület vezetőjét, Milan Hudákot is agyba-főbe verték.

A Tan Kereke az indiai dr. Ámbédkar példáját követve a jogvédelem, a tanulás, a művészet, a sport eszközeivel mutat kiutat és kezdeményezésük a szlovák társadalomban is visszhangra talált.

Iskolába kell járni, az az érvényesülés egyedüli útja, véli Milan (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)

A Tan Kereke képviseletében január 17-én, Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban Milan Hudák, az egyesület vezetője vette át a kitüntetést. Ő egyébként tagja a telepen majd két éve működő Roma Filmmakersnek, amely filmkészítéssel foglalkozik, de van egy FARE, Futball a Rasszizmus Ellen kezdeményezésük is, amely a sport révén igyekszik közös mérkőzésekkel a romák és nem romák közötti megértést szolgálni.

Önt a Páva utcai Holokauszt Központban mindenki Igornak hívta. Miért?

Amikor megszülettem, anyu vitatkozott apuval. Apu azt akarta, hogy legyek Milan. Anyu pedig azt akarta, hogy legyek Igor. Ezért a hivatalos nevem Milan, de Igornak becéznek.

Önök voltak az egyetlen határon túli kitüntetettek. Mennyire nehéz Szepsiben a helyzetük?

Nehéz, mivel nagyon félünk ott lakni, amióta 2013-ban jött a sok kommandós és össze-vissza rugdostak. A posta szerint a mi telepünk egy éve veszélyeztetett terület, ezért a postás azóta nem hozza ki a küldeményeket.

Miért, megverték a postást?

Nem, engem vertek meg a rendőrök.

De akkor miért nem viszik ki oda a levelet a postások?

Arra hivatkoznak, hogy kutyánk van és nincs postaládánk – ezért veszélyeztetett terület. De egy évvel azelőttig kihozták. Ezért harcoltam a postával és arra jutottunk júniusra, hogy e-mailen keresztül jelzik nekem, hogy ki kapott küldeményt és én szólok az embereknek, hogy ki menjen be érte a postára. De ez hosszú küzdelem eredménye, hiszen sérelmeztem az eljárást a polgármesternél, ami nem segített. Ezért aztán készítettem egy petíciót, amit sokan aláírtak és beküldtük a pozsonyi parlamentbe. Akkor vették észre, hogy van itt egy ember, aki szeretné, ha járna neki is a posta, mivel mi is pontosan olyan normális emberek vagyunk, mint a többiek.

Ön hány éves, és van foglalkozása?

Harmincnégy. Foglalkozásom pedig nincs.

Hányan vannak ilyen helyzetben a telepen, ahol lakik?

Kilencszázan vagyunk. Közülünk tíz-tizenkettőnek van állása.

Mi a megoldás?

Iskolába kell járni, mivel ha nincs továbbtanulás, nincs normális munka!