Gútán ismét maratoni futást szerveztek január 7-én (fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Gútán verőfényes napsütésben, csontig hatoló hidegben rajtolt el a hetedik alkalommal megrendezett Gútai Vízkereszt-maraton szombaton délelőtt. Az év eleji rangos futóverseny ágyúdörrenéssel vette kezdetét pontban tíz órakor.

Rendőri felvezetéssel indultak útjukra a mezőny futói a kisváros utcáin, majd Vágfüzes és Kava érintésével  térnek vissza a kiindulóponthoz, a Vásártérre.

A versenyzők több környező országból érkeztek, ezért is rendezik a futóversenyt már harmadik éve nem vízkereszt napján, hanem az ahhoz legközelebb eső munkaszüneti napon, hogy a más országokból érkezők is részt vehessenek a rangos eseményen.

A szervezők gondoskodtak meleg italról és harapnivalóról is: minden ötödik kilométeren frissítőállomást helyeztek el. A nagy hideg miatt az idén a versenyzőket nem kísérték a hagyományőrző lovasok, mivel az állatok nem viselték volna jól a dermesztő hideget. A futók azonban jól felöltözve, hosszas bemelegítés után álltak a rajthoz.

A Gútai Vízkereszt-maraton minden évben félmaratonnal is párosul, idén második alkalommal rendeznek maratonváltót is.  A feltételek közé tartozik, hogy a maratoni távon csak 18 éven felüliek rajtolhatnak,  míg a félmaratoni távon és a stafétán a  korhatár 16 év volt. Az időlimit a maratoni távra hat óra.

Szalai Erika képriportja

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.