A legkisebbek is ünnepeltek Nánán (Fotó: Cvirik Katalin/Felvidék.ma)

A fenti cím alatt tartottak megemlékezést az 1848-as forradalom 169. évfordulóján a Csemadok szervezésében Nánán.

A kis kultúrház ezúttal is megtelt kicsikkel és nagyokkal, s mindez talán annak is köszönhető, hogy ebben az aránylag kis faluban már évtizedek óta megtartják a nemzeti ünnepeket. Pedig nincs a falunak sem hagyományőrző, sem egyéb műkedvelő csoportja, de van egy kisiskolája, melyet óvnak, védenek, s mindent megtesznek a megmaradásáért.

Az ünnepség műsoráról a helyi tehetségek gondoskodtak. Az 1-4. évfolyamos kisiskolások előadásukkal szinte lenyűgözték a közönséget.

A nánai Morvai Barbara, a komáromi Selye János Gimnázium tanulója, minden alkalommal szép szavalatával emeli az ünnepségek fényét. Dorna Mónika angol szakos tanítónő huszárnótákat énekelt. Édesapja, Dorna Ferenc trombitaszólója és Moravcsík László harmonikaszólója a Kossuth-nóták hangulatát idézték. A Pásztortűz felnőtt néptánccsoport pedig magyarbődi táncokkal gazdagította a műsort.

A megemlékezés közönsége (Fotó: Cvirik Katalin/Felvidék.ma)

Az ünnepség szónoka az Esztergomból érkezett Bánhidy András történész volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a megmaradás alapja, ha bátrak voltak, akik mertek, ezért ma is bátor emberekre van szükség. Nem várhatjuk tétlenül sem a politikától, sem vezetőinktől a változást, az eredményeket, nekünk magunknak is tennünk kell a dolgunkat a magyarságunkért, a családért, a közösségért, a nemzetért. Ezt a példát hagyták ránk a negyvennyolcas hősök, elődeink.

Az ünnepség vendége volt Mátyás Áron, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének külgazdasági attaséja, aki szintén elmondta üdvözlő beszédét, melyben 1848 máig érvényes üzenetéről szólt.

Az alapiskola kisdiákjai koszorúznak (Fotó: Haluska Erzsébet/Felvidék.ma)

Az ünnepi megemlékezésen ezúttal is részt vettek az esztergomi vendégek is, hogy együtt ünnepeljenek az egykori vármegye kis falujában élőkkel.
A Himnusz eléneklése után a templom előtt, a hősök emlékkeresztjénél helyezték el a hála, a tisztelet és az emlékezés koszorúit az egybegyűltek.