Fotó: SITA

Május 4-én reggel 9 órai kezdettel kerül sor arra a rendkívüli parlamenti ülésre, amelyet az ellenzék Andrej Danko (SNS) házelnök leváltására kezdeményezett. A rendkívüli ülést Bugár Béla (Most-Híd), a parlament alelnöke hívta össze, s annak egyetlen pontja az Andrej Danko leváltására tett ellenzéki javaslat megtárgyalása lesz.

Az ülést azonban csak akkor lehet megnyitni, ha a testületben valamennyi törvényhozónak legalább a fele jelen lesz, s a jelenlévő képviselőknek legalább a fele támogatja is azt. A Smer-SD elnöke, Robert Fico korábban azonban már jelezte, hogy pártja nem támogatja ennek a rendkívüli ülésnek a programját. „Nem tartom helyénvalónak, hogy ilyen módon visszaéljenek a leváltás lehetőségével a parlamentben” – jelentette ki Fico még a múlt héten.

„Nem látok semmilyen okot a parlament elnökének leváltására irányuló rendkívüli ülésre. Mivel az ülés előtt meg kell szavazni a programot, a Smer nem fogja megszavazni, így nem is kerülhet rá sor. Ez csak az ellenzék gyűlöletpolitikájának megnyilvánulása, egyébre nem telik tőlük” – jelentette ki Fico.

A kormányfő a múlt hét végén kijelentette, „egy szorgalmas hivatalnok túllépte a jogkörét, az ellenzék pedig most Andrej Danko nevének bemocskolására törekszik”. A képviselőknek szóló levelek felbontására a parlament hivatalvezetője, Daniel Guspan adott utasítást, mint mondta, a belügyminisztérium iránymutatása alapján biztonsági okokból. „Ha egy hivatalnok hibázott, akkor le kell váltani, ha bűncselekményt követett el, meg kell büntetni” – jelentette ki a kormányfő, hozzáfűzve még, hogy Szlovákiának komolyabb gondjai is vannak, mint a képviselők leveleinek felbontogatása, „azok azonban senkit sem zavarnak”.

A Szabadság és Szolidaritás pártjának elnöke, Richard Sulík szerint viszont „a levelek felbontásának ötlete csak Andrej Danko fejében születhetett meg”. Sulík szerint az ilyen eljárás egyértelmű és törvényes indok a tisztségéből való leváltására. A liberális pártelnök azt is megjegyezte, hogy a Smer-SD 2010-ben pusztán azért, mert nem megfelelő kifejezést használt a népszavazás előkészítésével kapcsolatban, kezdeményezte a leváltását a házelnöki tisztségéből. „Ez Robert Fico kettős mércéje” – fűzte hozzá Sulík.

(SITA/Felvidék.ma)