Hatalmas terepjáróval közelítettük meg a pérót. A Komáromból Gútára tartó főúton jobbra kanyarodva előbb bágyadt házsorokat látni, melyeknek ablakai a szemközti földekre merednek, majd beérünk a Dankó Pista telepre. Gúta település legkeletibb részén járunk, a város szélén, ahogy a helyiek mondják: a kis Moszkvában. Félszáz éve annak, hogy ide előregyártott faházakat tettek le az 1965-ös árvíz után a Szovjetunió segítségeként.
Azok kaphattak itt menedéket, akiknek az árvíz elpusztította a házukat. Ideiglenes megoldás volt ez, több mint ötven éve. Idővel a gútai családok zöme fokozatosan elköltözött a telepről, egy-két kivétellel. Mivel az addigi pérót is elvitte a víz, így végül a romák költöztek be ezekbe a faházakba. Ma, bár ez csak becsült szám, több mint hatszázan lakják a telepet.
Nyomorúságos tákolmányok, köröttük szemét és emberek. Néhol egészen formás, helyes házikók. Megérkezünk Tóthék utcájába. Nyílik az orgona, fut a vadszőlő. Nem issza be a talaj a túlfolyó szennyvizet. Szemérmes szemek elől mocskos szőnyeg takarja a szennyet, hanyagul rádobva a kerítésre. Szerencsémre éppen leesett az emlegetett szőnyeg. Örülök, mert fotózhatom, amire Tóth úr panaszkodik: „Itt laknak, egy házban 10-15-en, az Isten tudja mennyien!” – mutogat a közeli házra. „Sokszor bokáig ér a házuk mellett a dzsuva. A múltkor voltak náluk kiszívatni a pöcegödröt, de nem lehetett, mer’ olyan sűrű, hogy nem vitte a szippantós kocsi”. Panaszkodik a szomszédokra, a nemtörődömségükre. Panaszkodik a polgármesterre, aki csak ígérget. Panaszkodik a városvezetésre, akik szerinte tehetetlenek.
Az egyenlő bánásmódról
Tóth úr már évtizedek óta a Dankó Pista telepen él. Takaros házát virágoskert díszíti. Elégedetlenkedik, mert ő, mint mondja, házadót és szemétdíjat is fizet és minden egyéb költséget, ami a házával, kis kertjével jár, míg mások, a romák, nem fizetnek semmit. Példaként megemlíti, hogy a háza és az akörüli építkezésekhez engedélyt kellett kérnie a várostól. És ez így van rendjén. De a szomszédjában élők már engedélyt biztosan nem kértek, de még biztosabb, hogy nem kaptak – állítja. Mesél a legutóbbi szemétszállításról is. A tavaszi nagytakarítás jegyében a város által kihelyezett konténerekbe maguk hordták a szemetet. „Itt az utcában egy idős nénit azzal zargattak, hogy dobálja bele ő is a szemetet, de a néni nem bírta. Nem akartak neki segíteni. Pedig a romák helyett meg a városiak dobálták be a szeméthegyeket” – mondja. „Hol van itt az egyenlő bánásmód?” – kéri számon Tóth István.
A törvénytelen építkezésekről
Elmondása szerint bejár a hivatalba is, hogy személyesen elmondja a panaszait. Ott ugyan meghallgatják, de ennél több eddig nem történt – mondja. Tervei közt szerepel, hogy egyszer itt hagyja ezt a telepet. Legyint. Ő maga sem hiszi, hogy el tud innen menni. A ház, a telek értéktelen. Ha el is adná, az árából biztosan nem tudna beköltözni a városba. Többször felszólít, hogy járjam körbe a telepet és jól nézzek körül. Mert amit itt látok, az minden törvénytelen. Ahol járok, az a senki földje. A tulajdonjogi viszonyok tisztázatlanok, az eredeti fabarakkok hozzáépítései szabálytalanok, nincsenek építési engedélyek és rossz a műszaki állapota is ezeknek az építményeknek. „Életveszélyesek” – állítja. A telepen pár hónapja kétszer is kigyulladt egy ház, éppen a rossz műszaki állapota miatt.
Újabb betelepülő romák
Gyűlnek körénk az emberek. Sokasodnak a panaszáradatok. Egy fiatal roma anyuka a Komáromból ideköltözött romáktól félti a gyermekeit. „Nem merünk végigmenni a telepen. A gyerekek, de még én is inkább a töltésen, kerülővel megyek munkába, a kicsik pedig iskolába. Ezeket nem ismerjük, félünk tőlük, mert késsel is fenyegettek már. Egy vállalkozó hozza őket ide, majd lakbért kér tőlük” – utal a nemrégiben Komáromból, vélhetően az Esztergályos utcából ide költözött romákra. Szerinte akár százan is lehetnek. Kérdezem, van-e rendőri jelenlét a telepen, ami megnyugtatná őket. Ingatja a fejét, hogy azok csak végighajtanak a Dankó Pistán, nem megoldás ez az ő problémájukra. „Állítólag a polgármester is kijár ide heti kétszer, de még egyszer sem láttam” – teszi hozzá Tóth úr.
Érték nélküli ingatlanok jogilag rendezetlen telkeken
A város peremén elhelyezkedő Dankó Pista telep telkeinek rendezetlensége abból adódik, hogy a jellemzően mezőgazdasági területeken, a jobbágyság idején a házakhoz tartozó parcellázott kertek az évszázadok folyamán osztódtak. Az ismert történelmi események, főként a kitelepítések miatt maradtak a teljesen rendezetlen telkek, hiszen egy része a tulajdonosoknak vagy elhunyt, vagy Magyarországon él, nehezen követhető vissza. A ma is meglévő 60 -70 házból alig fél tucatnál rendezettek a tulajdonjogi viszonyok. A telkeknek ezért az értékük elég csekély. Gúta városa telekkel, tulajdonnal itt nem rendelkezik.
„Mert itt nincs nyugalom sose”
Tovább haladva a telepen, a hozzáépítésektől alig látni már az eredeti faházakat, amelyek ide épültek még az árvíz után. Az egyik közelben lakótól megtudtuk, hogy van olyan építkezés, amelyet végigfotózott az elmúlt 30 napban. „Ha a polgármester ide kijár hetente kétszer, akkor azt is látnia kellett, hogy gombamód szaporodnak itt az építmények. Ez éppen az elmúlt egy hónap alatt” – mutat az előttünk álló építményre. Király Tibor építész egyike a petíció elindítóinak, amellyel rendet, biztonságot szeretnének és követelnek a városban. A petíciót már ezer ember aláírta, köztük – meglepő módon – a Dankó Pista telep lakosainak nagy része is. Arra a kérdésemre, mi a legbosszantóbb abban, hogy ilyen közel lakik a roma telephez, azt válaszolta, hogy a péró környékén nyugalom sosincs.
Petícióval a hivatali érdektelenség ellen
A márciusban elindított petíciót Horváth Árpád polgármester hangulatkeltésnek minősítette a legutóbbi testületi ülésen. Szerinte a felhívás nem járul hozzá a probléma megoldásához. A polgármester nem zárkózik el a párbeszédtől, információink szerint még a héten leül tárgyalni a petíciós bizottság tagjaival. Köztük Halász Béla aktivistával is, aki szerint felhívásuknak köszönhetően a város vezetése évek óta nem látott energiával látott neki a helyzet megoldásához. „Eljutottunk oda, hogy most már legalább bevallják, hogy a probléma valós, pár éve még ezt is tagadták”- mondta Halász. Az aktivista szerint a hivatal érdektelensége miatt van káosz, az elmúlt tíz évben már rendezni kellett volna a problémát. A polgármesterrel való találkozást szorgalmazza ő is.
A város előtt ismert a probléma
A legutóbbi népszámlálási adatok szerint mindössze 67 roma él a csallóközi településen. Gúta város honlapján fellelhető a város gazdasági és társadalmi fejlesztéséért kidolgozott programban azonban ennek a számnak a közel tízszeresével számolnak. Az önkormányzat a testületi üléseken való megnyilvánulásaival, és az elérhető dokumentumok szerint is számol a roma telepen élők problémájával és tudatában van annak. A város vezetősége által kidolgozott SWOT-elemzésből kiderül, hogy a Gútán élő marginalizált roma közösségben rendkívül alacsony az életszínvonal és az iskolázatlanságuk is nagy probléma. Továbbá komoly gondokat okoz, hogy a romák között sok a munkanélküli, mélyszegénységben élnek. Szintén itt olvasható, hogy a lakosság körében végzett, a közbiztonságot érintő kérdőíves felmérések szerint több lakos is panasszal élt már a romák miatt. A legutóbbi testületi ülésen már határozott fellépést ígért Horváth Árpád polgármester a Dankó Pista telepen zajló feketeépítkezéssel kapcsolatban, és az elszaporodó bűncselekményekkel kapcsolatban is.
A településen élő romák helyzete tükör arról, milyen a vezetés
Egy magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint elképzelhetetlen, hogy Komáromból száz, vagy annál is több roma költözött volna Gútára. „Emberekről van szó, akik nehéz helyzetbe kerültek. Önerejükből oldották meg az elköltözést az Esztergályos és a Hegesztők utcájából”. Szerinte ilyen esetekben általában családtagok fogadják be ezeket a családokat és csak ideiglenesen, amíg nem találnak lakást maguknak. Forrásunk arról is beszámolt, hogy minden településnek megvan a lehetősége, hogy szociális terepmunkásokat alkalmazzon. Véleménye szerint jól alkalmazható projektek, támogatási lehetőségek és törvények vannak kormányszinten, de ezek csak eszközök. Minden a terepen, helyi szinten dől el. Az önkormányzat, élén a polgármesterrel, döntése, él-e ezekkel a lehetőségekkel. Az elért eredmények, ahogy a problémák is, tükörként mutatják meg, milyen a vezetés – világított rá.
Két éve nincs szociális terepmunkás a telepen
2012 januárjában egy közel 60 ezer eurós pályázati forrásból kétéves szociális programot indított a város a hátrányos helyzetű lakosok megsegítésére. A három fővel dolgozó csapat (egy projektvezető és két asszisztens) irodával is rendelkezett, ahol tanácsadás mellett segítettek a romáknak az adminisztratív ügyintézésben. A projektvezetőtől megtudtuk, hasznos munkát végeztek a telepen. A mindennapi kijárások mérhető eredményhez vezettek, a városi rendőrséggel karöltve végezték a munkájukat. „Nem tudom lesz-e ilyen a jövőben, de biztosan volt értelme” – fogalmazott Rigó Andrea. Tapasztalatai szerint a romákat meg kell tanítani a „normális életre”, mintával kell nekik szolgálni, mert otthonról azt nem kapnak.
Tanulság
Jelenleg nincs terepmunkás a Dankó Pista telepen. A város szélén lévő péró és a városlakók által lakott területek közti térbeli távolságok a társadalmi távolságokat is leképezik, mondhatjuk, szimbolizálják. A roma közösségek marginalizálódása a szegénység, a társadalmi kirekesztés, a megkülönböztetés, a munkanélküliség, az egészségügyi és más szociális szolgáltatásokhoz való egyenlőtlen hozzáféréshez, valamint az oktatási szegregációhoz vezet. Európai Uniós vagy éppen a hazai szociális programok célja, hogy javítsa a romák társadalmi beilleszkedését a többségi társadalomba. Élni kellene/lehetne velük.
E cikk írásának legfőbb tanulsága, hogy a roma problémáról nehéz, szinte lehetetlen a megbélyegzés veszélye nélkül beszélni. De kell!
