Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma

A nem szlovák anyanyelvű gyerekek Zuzana Zimenová független parlamenti képviselő törvénymódosító indítványának elfogadása után egy speciális szlováknyelv-oktatási programnak köszönhetően másként tanulhatnák a szlovák nyelvet az iskolákban, mint eddig.

A képviselő az oktatási törvényt módosító indítványával, amelyet egyébként már a szlovák törvényhozás szeptemberi ülése elé terjesztett, azt szeretné elérni, hogy az iskolák sajátos módszert alkalmazhassanak a szlovák nyelv oktatása során abban az esetben, ha az iskolát szlováktól eltérő anyanyelvű gyerekek látogatják. „Az ilyen esetben a szlovák nyelv tanulását úgy kell megszervezni, hogy az megfeleljen az idegennyelv-oktatással kapcsolatos módszereknek” – áll Zimenová indítványának indoklásában.

A speciális szlováknyelv-oktatási programnak ezen tanulók számára a képviselő asszony szerint a kötelező állami oktatási program részét kellene képeznie. Az indítvány célja a jelenlegi helyzet javítása a szlovák nyelv rendszerszintű oktatásának bevezetésével és egy olyan oktatási program létrehozásával, amely figyelembe venné azoknak a gyerekeknek az igényeit, akik nem szlovák anyanyelvűek” – fogalmazott Zimenová.

Az egységes oktatási elvnek nincsenek eredményei

A képviselő szerint a hagyományos egységes államnyelvoktatás, amely figyelmen kívül hagyja a gyermek anyanyelvét, nem hozza meg a várt eredményt. Ezek a gyerekek nem sajátítják jól el a szlovák nyelvet. Zimenová az államnyelvhasználat állapotáról készült szlovákiai jelentésre utalt, amelyben az áll, hogy elsősorban a magyar tanítási nyelvű iskolákban nem megfelelő az államnyelv ismeretének szintje.

Zimenová szerint azonban nemcsak a magyar közösséget érinti ez a probléma, hanem a többi Szlovákiában nyilvántartott kisebbséget és az Európai Unió más tagországaiból, vagy azon kívülről érkező gyerekeket is, akik Szlovákiában élnek. „Ezek száma évről évre nő” – hívta fel a figyelmet Zimenová, hozzáfűzve, jelenleg a számuk mintegy 3600-re tehető. A képviselő asszony szerint azonban gondokkal küzdenek a külföldön élő szlovák gyerekek is. Mint mondta, Szlovákiába való visszatérésük után képtelenek megfelelni az állami oktatási program feltételeinek.

Az MKP alelnöke üdvözli a javaslatot

A Magyar Közösség Pártja egyetért a beterjesztéssel – mondta a Felvidék.ma megkeresésére Kiss Beáta, az MKP oktatásért felelős alelnöke. A Magyar Közösség Pártja már korábban is megfogalmazta azt az igényét, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban az idegen nyelv módszertanára építve oktassák az államnyelvet.

„Ahhoz, hogy a Szlovákiában élő nem szlovák anyanyelvű gyerekek – ebbe beleértve a felvidéki magyar gyerekeket is – olyan szinten tanuljanak meg szlovákul, ahogy azt az állami oktatási program megköveteli, ahhoz szükségesek a megfelelő módszerek és szükséges, hogy az idegen nyelvek módszertana szerint oktassák az államnyelvet. Eddig merev ellenállásba ütközött az ilyen irányú igényünk. Jelenleg folyik egy több éves projekt, amely kísérleti szinten, három iskolában az idegen nyelv oktatásának elemeit próbálja ki a szlovák nyelv oktatásában. Ez a kísérlet hosszadalmas, ugyanakkor az eredmények, és látva a jelenlegi szlovák oktatásnak az “eredményességét” szükségessé teszik, hogy minél hamarabb megoldás szülessen ebben az ügyben. Ezért a képviselő javaslatát én személy szerint csak támogatni tudom. Ez a javaslat egyébként a Magyar-magyar párbeszédnek a záródokumentumában is megfogalmazódott, tehát ez egy össz-szlovákiai magyar igény is egyben. Ezért elvárjuk, hogy a Most-Híd képviselői is támogassák ezt a javaslatot” – nyilatkozta Kiss Beáta, az MKP alelnöke.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)