Szenteste, szépen feldíszített karácsonyfa, alatta meglepetést, ajándékokat rejtő csomagokkal. Ajándék ‒ ez a szó titkokat sejtet, ígéreteket hordoz. Izgatott bontogatás, melyet öröm, vagy éppen csalódás kísér. Vajon ez lenne a karácsony csodája, melyre egész évben vártunk és vágytunk?
Bizonyára nem, hiszen ez az ünnep nem erről szól, még ha sokak számára mindössze ennyit is jelent, sok pénzen (akár eladósodás árán) vásárolt drága ajándékokat, az egész éven át elmulasztott szeretet pótlékát, netán annak a kirakatba tett bizonyítékát, hogy lám, mindezt megengedhetem magamnak…
A csoda, a karácsony csodája valóban létezik, de ezt a csodát nem a színes papírba csomagolt dobozok rejtik az éppen aktuális divat szerint feldíszített fenyő alatt. Márai szerint „karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában… hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni”. Csakhogy másutt kell keresni és meglelni, nem a díszes papírba göngyölt csomagok mélyén. Ez a csoda a kedves szavakban, az őszinte jókívánságokban, egymás megbecsülésében és a megváltó szeretetben rejlik, mely erőt ad az ünnepet felváltó gondoktól terhes hétköznapokra. Láttam már fanyalgó, elégedetlen gyermeket egy egész halomnyi drága ajándék felett és fakasztott könnyekre sokgyermekes, rendkívül szerény körülmények között élő család látványa, akik a nélkülözések közepette is meglelték az ünnepben a maguk csodáját és egymás iránti szeretetük minden nehézséget legyőzve lélekben gazdagabbá tette őket bárkinél.
Sokan törjük a fejünket ilyenkor, milyen ajándékkal lepjük meg szeretteinket, hiszen örömet akarunk szerezni. Járjuk az üzleteket, rendszerint az utolsó pillanatban, egyre kétségbeesettebben vagy éppen fásultabban, mert vagy nem tudjuk, mit is akarunk, vagy nem leljük, amit keresünk. Aztán a végén rendszerint megalkuszunk, veszünk „valamit”, s ezzel letudjuk a dolgot. A pénzen vett ajándék ne arról szóljon, hogy mindegy, mit adunk, csak tudjuk már le az ajándékozást, s ne is arról, hogy az ajándékba sűrítjük az elmulasztott szeretetet és odafigyelést, és ne az értéke legyen a fokmérője, hanem az, hogy nem kötelességből választjuk ki, vesszük meg és adjuk át, hanem mert szeretjük, becsüljük a másikat, mert fontos a számunkra és őszintén örömet akarunk neki szerezni.
Olvastam egy verset Edgar Guest tollából, mely egy apa gyermekeihez intézett kívánsága:
Nem kell karóra és nem kell szivar.
Nem kell pipa, sem márkás ital.
Nem kell olyasmi, mi pénzért vehető,
Nem kell sem ing, sem új nyakkendő.
Ha örömet akartok nekem szerezni,
Próbáljátok apátokat szeretni.
Szívszorítóan igaz, sokunkhoz szóló szavak, egy idős embertől, aki nem drága, felesleges ajándékokra vágyik, hanem több odafigyelésre, jobban kimutatott szeretetre. Hiszen szinte bármi válhat ajándékká, egy kedves szó, egy mosoly, egy szeretetet sugárzó, biztató tekintet, egy simogatás, egy ölelés.
És lehet csoda a magunk készítette ajándék is, melyhez nem egy pillanat alatt jutunk, miután megláttuk az üzletben és kifizettük az árát, hanem szeretteink korábban elejtett szavait meghallva kigondoltuk és titokban hosszú órákat, napokat töltöttünk az elkészítésével, miközben tulajdonképpen beleszőttük a szeretetünket is. Lehet, hogy sutácskára sikeredett, de sok munkánkba, igyekezetünkbe került, s ez adja az igazi értékét. A legszebb díszdoboz a szívünk, s az ajándék benne a szeretetünk, s nemcsak ezen az egy estén, hanem az év többi napján is.
És csoda az az ajándék is, melyért áldozatot hoztunk, mely önzetlen lemondást követelt tőlünk. Kedves karácsonyi történetem O. Henry Háromkirályok ajándéka című írása, mely egy fiatal pár egymás iránti határtalan szeretetéről és áldozathozataláról szól. Mivel pénzük nincs, de csodaszép ajándékot szeretnének egymásnak adni, lemondanak arról az egyedüli értékről, ami a legdrágább kincsük. A fiatalasszony levágatja büszkeségét, csodaszép haját, s eladva azt, óraláncot vesz a férje féltett családi örökségéhez, egy értékes órához. Csakhogy a férj épp az óráját tette közben pénzzé, hogy felesége gyönyörű hajához méltó drága fésűkészletet vegyen. Ott állnak hát egy-egy használhatatlan ajándékkal, mégis boldogan, mert legyőzve önmagukat, feláldozták egymásért legdrágább kincsüket. Hiszen a karácsony a legjobb alkalom arra, hogy kifejezzük szeretteinknek, mennyire fontosak számunkra. S ez a pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti és tökéletessé is teszi az ünnepet. Ne feledjük, földi életünk rövid, ne vesztegessük el, mert „nincs sok időnk megörvendeztetni azok szívét, akik velünk együtt utaznak ezen a ködös úton. Siessünk hát szeretni! Siessünk kedvesek lenni.” (Henri-Frédéric Amiel)
S végezetül arról, hogy mi is a szeretet, álljon itt egy hétéves gyermek véleménye, amely talán még a nagyokénál is jobban kifejezi, amit az igazi karácsonyról tudnunk kell: A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.
