Kiss Réka, a Villa Camarum Polgári Társulás ügyvezetője (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az idén is a Villa Camarum Polgári Társulás főszervezésében rendezik meg a térség legnagyobb, ingyenes gyermekmajálisát. Május 27-én, vasárnap – az eddigi évekhez hasonlóan sok önzetlen magánszemély és legalább harminc egyesület közreműködésével – valósul meg a Klapka téren és annak közvetlen közelében a nemzetközi gyermeknap alkalmából rendezett IV. Komálom Gyerkőcfesztivál.

A páratlan civil kezdeményezést, mely az elmúlt években több ezer embert mozgatott meg a gyermeknap alkalmából, immáron negyedik alkalommal rendezik. Portálunknak nyilatkozva a szervezők nevében Kiss Réka elmondta, az elmúlt évek és a térre kilátogató több ezer ember jelenléte is azt bizonyítja, hogy népszerű ez a gyermekközpontú rendezvény. Május utolsó vasárnapján már reggel nyolctól kezdődnek a programok (a szabadtéri rendezvények 13 órától), amelyek egészen este nyolcig várják a családokat az észak-komáromi városközpontba.

Kiss Rékától megtudtuk, az idén lehetőség nyílik önkéntes véradásra is a Klapka téri Zichy-pontban, ahol a nap folyamán a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál animációs kisfilmjeit vetítik majd. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Klapka téren mazsorett- és táncos bemutatók mellett versenyautó- és motorkiállítás lesz, és a városháza is látogatható aznap. A közeli Tiszti pavilon előtti téren állítják fel a zenei színpadot, míg az épület udvarában kerül sor a legkisebbek programjaira, mint a Ringató foglalkozásokra, színházi, illetve bábszínházi előadásokra.

Az Anglia parkba vezető útszakaszt ismételten lezárják a Komáromi Városi Művelődési Központtól a Művészeti Alapiskoláig ‒ tudtuk meg a szervezőktől. Ezen a területen szokás szerint a mentő-, rendőr- és tűzoltóautókat próbálhatják ki a gyerekek, valamint itt szervezik a különböző sportjátékokat is. A közeli parkban rendezik meg a legnépszerűbb programokat: lehet majd kézműveskedni, íjászkodni, lesz ugrálóvár és arcfestés is. Szóval mindenki megtalálhatja a kedvére való elfoglaltságot a negyedik Komálom Gyerkőcfesztiválon.

A Villa Camarum PT ügyvezetője hangsúlyozta, a rendezvény minden programja ingyenes és kizárólag étel és ital árusítása engedélyezett a rendezvények helyszínén. Hozzátette, a programok költségeit pályázati úton próbálják előteremteni. Sikeres pályázatot nyújtottak be Észak-Komárom önkormányzatához, a Bethlen Gábor Alaphoz, de Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága és Nyitra megye önkormányzata is a fő támogatóik közé tartoznak. Bár még nincs eredményhirdetés, bíznak benne, hogy a Szlovák Kormány Kisebbségi Kulturális Alapja is támogatja a népszerű, civil összefogásból létrejött gyermeknapi rendezvényt.

A IV. Komálom Gyerkőcfesztivál programjáról május elejére tervezett sajtótájékoztatójukon számolnak be részletesen a rendezvény szervezői ‒ ígérte Kiss Réka.