Anna Záborská (Fotó: képviselő facebook oldala)

Az élet minden területét átszövő, családközpontú gondolkodásmódra van szükség ahhoz, hogy egy elöregedő nemzetből fiatalodó nemzetté váljon a magyar – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Pro Familiis díjak átadásán.

Novák Katalin kiemelte, azt szeretnék, hogy a gyermekvállalást és -nevelést támogató gondolkodásmód megjelenjen a családi nevelésben, a köznevelésben, a tanárképzésben, a gazdaságban, a közszolgáltatások terén, a vendéglátásban és a kultúrában Magyarországon és a határokon túl is. A magyar kormány dolga az, hogy ezt az alapvető emberi érzést támogassa, és segítse a létező legtöbb eszközzel – jelentette ki.

Pro Familiis díjban részesült Anna Záborská szlovák kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő; Görög Norbert, az Emmi főosztályvezetője, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyik kidolgozója; Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke; Haraszti Ákos és Haraszti Ákosné, a NOE alapító tagjai, hatgyerekes szülők; Léder László pszichológus, az Apa akadémia alapítója, aki a feleségével dolgozta ki az Apa-füzeteket és a Nagyszülő füzetet; Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a családi nevelés elkötelezett híve, tevékenységének köszönhetően Erdélyben iskolák újultak meg, múzeumok, központok alakultak; Regős Judit, a Szülők Háza módszer kidolgozója; Sohajda Levente és Sohajdáné Samu Zsuzsanna, akik református közösségükkel az ország leghátrányosabb kistérségéhez tartozó Vilmány, Göncruszka és Hejce falvakban valósítják meg esélyt adó programjukat; Vida Zsolt Gergely, a közmédia család- és szociálpolitikával foglalkozó hírügynökségi tudósítója és Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke.

Novák Katalin beszédében a kormányzati támogatások közül kiemelte a családi adókedvezményt, az otthonteremtési programot, a munka és család egyensúlyát segítő intézkedéseket, például a bölcsődeépítést és a munkahelyvédelmi akciót, valamint azt, hogy a családi életre nevelés már részét képezi a Nemzeti alaptantervnek.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyarság fogyásával kapcsolatban sokszor csak a „tízmilliós magyarságot” említik, pedig az “összmagyarság felelőssége terheli a vállunkat”, az összmagyarságért kell felelősséget vállalni.

Ezért indította el idén a kormány a köldökzsinór programot, amelynek köszönhetően a határon túli magyaroknak is jár az egyszeri anyasági támogatás és a babakötvény – mondta Novák Katalin.

Úgy fogalmazott, szükség van arra, hogy a családpolitika területén példát mutassanak a magyarok, és megmutassák a közösség erejében hívő magyar modellt, amely szembenéz egy problémával, reálisan értékeli és megpróbálja orvosolni.

A díjról szólva azt hangoztatta, hogy ezzel szeretnék elismerni azoknak a munkáját, akik a családi harmóniáért, a családok javáért tesznek a mindennapokban.

(mti/Felvidék.ma)