Lassacskán pótolják a március végén az időjárás miatt elmaradt mérkőzéseket (Fotó: http://msknovohrad.sk/)

Lassacskán pótolják a március végén az időjárás miatt elmaradt mérkőzéseket, így valós képet kaphatunk az egyes ligák állásáról is. A III. ligában egyedül a rimaszombatiak szerepeltek fényesen, az egykor még szintén II. ligás vágtapolcaiak otthonából hozták el a pontokat. A losonciak mindkét hazai mérkőzésükön kikaptak, így visszacsúsztak a harmadik helyre, s a fülekiek is csak egy pontot szereztek két mérkőzésen. A IV. ligában a tornaljaiak egy sima győzelmet és egy sima vereséget könyvelhettek el, az V. ligában a ragyolciak és az ajnácskőiek győztek, az óváriak és a felediek kikaptak.

Május elsején több pótmérkőzést is lebonyolítottak, így a III. ligában a fülekiek és a losonciak is pályára léptek. Tegyük hozzá, nem sok sikerrel, a losonciak, ahogy egy héttel előtte a rimaszombatiak, odahaza kaptak ki a liptóselmeciektől (1:2), s mivel szombaton ugyancsak otthon a zsarnócaikkal szemben is a rövidebbet húzták (0:2), a nemrégi első helyről visszazuhantak a harmadik helyre. A fülekiek (Tojagič–Cvetkovics /70. Lazsík/, L. Knyiezsevics, Rubint /82. Bari/, Husaník–Urbancsok /82., Fajd/, Karásek, S. Knyiezsevics, Juhász–Strniša, Püspöky) a tavaszra alaposan megerősödött gyetvaiakat fogadták a munka ünnepén, s hiába vezettek már a 4. perctől a góllövő cipőjét ismét megtalált Husaník révén, a vendégek a mérkőzés végén egyenlíteni tudtak, s ezzel a kiesés ellen küzdő fülekiek nagyon fontos két pontot hullajtottak el.

Nem jártak szerencsével a fülekiek a liptóújváriak otthonában sem, ahol szoros mérkőzésen bár, de 1:0 arányban kikaptak. A régió csapatai közül egyedül a rimaszombatiak (Prošovský–Zvara, Hrnčiar /71. Kocsijasevics/, Fajčík /78. Vanconcelos/, Uličný–Kalmár, Jass /88. Kökény/, Jankovics, Lovinjuk–Vargic, Vasilko) teljesítettek maximálisan, mégpedig a két éve még szintén II. ligás vágtapolcaiak otthonában. A hazaiak a vendégek mezőnyfölénye ellenére a 28. percben megszerezték a vezetést, de a rimaszombatiak 15 percen belül megfordították a mérkőzés állását, előbb Fajčík egyenlített, majd Vargic a vezetést is megszerezte. S mint végül kiderült, több gól már nem esett, így a rimaszombatiak begyűjtötték a három pontot.

A pótolt mérkőzések következtében alaposan átrendeződött a tabella, a besztercebányaiak 47 ponttal magabiztosan vezetnek a 42 pontot birtokló liptóújváriak, a 41 pontot szerzett losonciak, valamint a 39 pontos rimaszombatiak előtt. A fülekiek 16 ponttal továbbra is az utolsó előtti, 15. helyen szerénykednek.

A 22. fordulóban május 5-én, szombaton 16.30 órától a rimaszombatiak a kálnóiakat fogadják, a forduló rangadójára másnap kerül sor Füleken, ahol 16.30 órától a losonciak vendégeskednek. Május 8-án pótolt mérkőzésen a losonciak újabb regionális rangadón a kálnóiakat fogadják, míg a rimaszombatiak a veszeleiek (Oravské Veselé) otthonába látogatnak.

A IV. ligában a tornaljaiak előbb a listavezető mezőköziek (Medzibrod) otthonába látogattak, ahol nem sok vizet zavarva 3:0 arányban kikaptak. Május elsején a 15. forduló elhalasztott mérkőzésén hazai pályán a herencsvölgyiek következtek, s a hazaiak a 13. percben öngóllal szereztek vezetést, aztán Farkas Géza percei, illetve góljai következtek. A második félidőben Betik és Juhász is feliratkozott a góllövőlistára, majd a kegyelemdöfést Farkas Géza adta meg a vendégeknek. A tornaljaiak ezzel a győzelemmel, 25 szerzett ponttal feljöttek a 8. helyre. Az ipolynyékiek viszont Tiszolcon hagyták az újabb három pontot, így továbbra is az utolsó előtti helyen szerénykednek 15 ponttal.

A 20. fordulóban már 5-én, szombaton a tornaljaiak gömöri rangadón a tiszolciakat látják vendégül 16.30 órától, míg az ipolynyékiek másnap a tótpelsőciek (Pliesovce) ellen próbálnak javítani. Május 8-án, kedden, 15.30 órától a tornaljaiak a másik gömöri csapathoz, a nagyrőceiekhez utaznak.

Az V. ligában a felediek a második helyen álló fehérkútiak (Pribelce) otthonában próbáltak szerencsét, de a 45. percben szabadrúgásból vezetést szereztek, s bár a hazaiak a második félidőben majdnem tizenegyeshez is jutottak, az állás már nem változott. Az óváriak a listavezető Santrio Láza csapatát fogadták, s a nagy melegben a nézők kiegyenlített játékot láthattak, de gólt csak a vendégek lőttek (bár az egyik bizony öngól volt), így a tőrincsiek továbbra is vezetik a táblázatot. A csábiak sima, 4:1 arányú győzelmet arattak a losonctamásiak otthonában, az ajnácskőiek pedig két nap alatt két 1:0-s idegenbeli győzelemmel vették vissza a táblázat harmadik helyét. Előbb a málnapatakiak otthonában szerezték meg a három pontot Kovács Róbert találatával, majd Nyustyán is győzni tudtak. Itt Molnár Tamás volt az aktuális gólfelelős.

A 20. fordulóban már 5-én, szombaton az óváriak a nyustyaiakhoz utaznak, másnap a felediek a Lubény, a ragyolciak a Bozita, míg az ajnácskőiek a pont nélkül utolsó helyen álló Alsósztregova csapatát fogadják. Május 8-án két mérkőzést is pótolnak, a fehérkútiak az óváriakat, míg a felediek a ragyolciakat várják. Az biztos, hogy 8-án már sokkal tisztábban látunk majd…