Sokan panaszkodnak, de kevesen tesznek érdemlegeset a gondok és bajok ellen. E kevesek közé tartozott Pogány Erzsi. Aki odafigyelt, láthatta: sokat tett értünk, szlovákiai magyarokért, talán meg sem érdemeltük. Mert itt volt, látható, érezhető nyomot hagyott.
Hányan voltak, akik félvállról vették csak tudomásul, netán nem is tudtak róla? És hányan vannak, akik könnyedén lemondtak nemzetiségükről, mert az úgy egyszerűbbnek tűnt, föladták eleik hagyatékát, még mielőtt egyáltalán meg kellett volna küzdeniük érte, mert az volt a kisebb ellenállás útja. Pogány Erzsébet helyettünk is küzdött. Az ég tudja, honnan volt benne annyi energia. Bizonyára csak a hit és szeretet képes ilyen mozgósításra. Legyen ez számunkra példa, erő a lankadásban!
A halál rossz, mindig rossz és mindig rosszkor jön. Összetör, de okulásra is késztet. Minden halál mementó lehet, fölkiáltó jel, amely figyelmeztet: ne add föl, sosem add föl! Mert megéri!
Vannak értékek, amelyekért mindig érdemes síkra szállni, amelyeket megvédeni érdemes. Pogány Erzsi is ezt tette, mindnyájunk értékét védte. Mindnyájunk közös értékéért harcolt, a jobb sorsra érdemes szlovákiai magyar kisebbség minden pozitív értékéért. Föl kell venni a fáklyát, amely kiesett kezéből, amelyet oly magasan tartott, hogy csak az nem látta, aki nem akarta látni. A fáklyát, amely közös utunkra világít. Egy volt közülünk, de példaértékű hittel, szeretettel, emberséggel.
Nem is tudom, a fontos emberek miért hullnak el mindig olyan korán. Csak egyet tehetünk: folytatjuk, ahol abbahagyni kényszerült, a magunk eszközeivel, a magunk lehetőségeivel, de az ő fegyverével: hittel és szeretettel.
