Az irodalomtanítás módszertana kifogyhatatlan vitatéma a szakemberek és laikusok körében is. Ahogy az is, hogy milyen kötelező olvasmányokat adjunk a gyermek kezébe, sőt, hogy adjunk-e egyáltalán.
Röviden összefoglalva a két eltérő nézetet: a liberális álláspont az, hogy a kötelező olvasmány legfőbb célja az legyen, hogy a gyerekekkel megszerettessük az olvasást. Hiszen ma már sok családban nem látják apukát, anyukát könyvet olvasni, tehát az iskola az egyetlen lehetőség, hogy a gyerekek kapcsolatba kerüljenek az irodalommal. Ezért aztán olyan olvasmányokat kell a kezükbe adni, amelyek megszerettetik velük az olvasást.
A másik álláspont ezzel szemben, hogy a kötelező olvasmányok rendeltetése az, hogy a
gyerekek műveltségét szélesítsék. Ehhez pedig hozzátartozik a klasszikusok olvasása.
Igen ám, hangzik az ellenérv, csakhogy a klasszikusok olvasásának is van egy akadálya, mégpedig a nyelv. A nyelv, amely állandóan változik – százötven év alatt pontosan annyit, hogy a 21. század gyermeke számára jórészt érthetetlen, amit a 19. századi költő leírt.
Ezért aztán az olvasás is nehézkes lesz, s elriaszthatja a gyereket attól, hogy legközelebb könyvet vegyen a kezébe. Mert addig rendben van, amíg csupán 1-2 szót nem ért. Megkérdezi a szüleit vagy utánanéz az interneten. De ha egy szövegben tucatjával fordulnak elő a gyerekek számára érthetetlen kifejezések, akkor az már zavaró az olvasásban.
Klasszikus példa erre Arany János nyelvezete, amely tele van a modern olvasó számára idegenül hangzó kifejezésekkel. A Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján egy videóban erről a problémáról beszél Jankovics Marcell Kossuth-díjas rendező, aki elismeri, hogy diákként maga is megküzdött az olyan szavakkal, mint az ösztövér, mégis az általános műveltséghez tartozik, hogy a gyerekek megismerkedjenek ezekkel a kifejezésekkel is.
A videó alatt kibontakozó vitában voltak érvek pro és kontra, és a megfigyelőnek most is az volt az érzése, hogy az igazság ezúttal is valahol középen van. Az nyilvánvaló, hogy Arany és a klasszikusok ismerete nélkül a modern magyar irodalom is jórészt értelmezhetetlen, ezért tanítani kell őket. Viszont az is igaz, hogy az elavult nyelvezet visszariasztja a gyerekeket a klasszikusok olvasásától.
Ezért aztán fontos, hogy megfelelő módszerrel tanítsák a klasszikusokat. Erre lehet jó példa Lackfi János József Attila-díjas költőnk Arany-átdolgozása, A fekete router. A versnek a közösségi portálon több mint százezer olvasója volt, és ki tudja, hány olvasó kíváncsiságát keltette fel ez a fanyar hangvételű feldolgozás, hogy az eredeti verset is elolvassa. Valahogy így kell/ene/ a gyerekek érdeklődését is felkelteni a klasszikusok iránt, nem rögtön az eredeti szöveget a kezükbe adni, ami sokszor csak visszariasztja őket, mert nem értik. Mert az irodalomban nem mindig az egyenes út a célravezető.
Természetesen, ez csak egy ötlet. Biztos vagyok benne, hogy több és jobb módszer is létezik. A fő, hogy elkezdjünk rajta gondolkozni.
