Fotó: SJE

Harmadik alkalommal tett eleget a szarvasi egyetem baráti meghívásának a Selye János Egyetem Testnevelés Tanszékének csapata az elmúlt hétvégén.

„Szarvason a Szent István Egyetem VII. SZIE Regatta rendezvényén 25 sárkányhajó vett részt a versenyen. A SJE huszonegy tagú csapatában a szabályok szerint négy hölgy is evezett az 5-600 méteres pályán. A komáromi egyetemisták az előfutamok után a nyolcas döntőből kerültek a négyes döntőbe. Itt a Debreceni Egyetem és a mosonmagyaróvári Széchenyi István Egyetem után az előkelő harmadik helyen végeztek. A szarvasi, koncertekkel színesített rendezvényen 700 résztvevő szurkolta végig az eseményt” – tudtuk meg Petheő Attilától, a Selye János Egyetem Rektori Hivatalának PR és kommunikációs munkatársától.

Szegeden sárkányhajó-világbajnokságra készülnek

A sárkányhajózás egyébként Magyarországon most nagyobb figyelmet kap. Huszonkilenc ország több mint hatezer versenyzőjét várják a július 17. és 22. között Szegeden sorra kerülő 11. IDBF klub legénység sárkányhajó-világbajnokságra.

Az esemény keddi, június 26-i sajtótájékoztatóján Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a minisztérium kiemelten kezeli a világbajnokságot, amit a 120 millió forintos állami támogatás is bizonyít. Hangsúlyozta: a húszéves születésnapját ünneplő Magyar Sárkányhajó Szövetség méltó helyszínen, a Szegedi Olimpiai Központban rendezi meg a viadalt.

Július 17. és 20. között a rövid távú versenyszámokat a Maty-éren rendezik, míg 21-22-én a hosszú távú számokat a Huszár Mátyás rakparton, a belváros környékén. Az esemény megtekintése ingyenes. Járosi Péter, a magyar szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke és a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy az eddig beérkezett nevezések alapján 6200 sportolót és kísérőt várnak az idei, létszámát tekintve legnagyobb magyarországi sporteseményre.

„Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy kívülről könnyűnek, szabadidősportnak tűnik, ugyanakkor nagy sportteljesítményt igényel a sárkányhajózás” – mondta a korábbi világbajnok öttusázó, Sárfalvi Péter.

A júliusi Balaton-átevezésen is lesznek sárkányhajók

Ugyanakkor nagy élményt is jelent a sárkányhajózás. Többek közt a Dunai Sárkányok Sárkányhajós és Természetjáró Egyesület a Magyar Sárkányhajó Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség tagegyesülete is azon dolgozik, hogy a sárkányhajót, mint sporteszközt, továbbá a sárkányhajózást, mint sportágat népszerűsítése.

A Balaton-átevezést a 10,2 kilométeres Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon, rögzített hajókkal kialakított folyosón kell teljesíteniük az indulóknak. A július 14-én sorra kerülő eseményen, melyre folyamatosan lehet nevezni, akár 600-700 indulóra, körülbelül 200-250 hajóegységre számítanak. Minden kézi hajtású vízi járművel – például kajakokkal, kenukkal, SUP-okkal, tengeri kajakokkal, sárkányhajókkal – rajthoz lehet állni, a verseny végén kategóriánként és abszolútban is győztest hirdetnek majd.

Az érzékenyítésben is komoly szerepe lett a sárkányhajózásnak

Idén már ötödször rendezték meg Sukorón, a dr. Spinger Ferenc Evezős Pályán az Ntone és a Motiváció Alapítvány szervezésében a Hungarian Open Mind Cup – Integráció Határok Nélkül Fesztivált. Itt első sorban fogyatékossággal élők, nevelőszülőknél élő fiatalok, drogprevenció alatt álló fiatalkorúak számára biztosítanak új élményeket, hogy megtapasztalhassák a közösség pozitív, építő erejét.

(MTI/Felvidék.ma)