Farkas Iván (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

A pozsonyi törvényhozás tavaly nyáron módosította az orvosi ügyeletről szóló törvényt. Az ősszel kiadott miniszteri rendelet szabályozza, hogy az ország hány pontján lesz államilag garantált orvosi készültség.

Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy kezdeményezésünkre, a párkányi régió polgármestereinek támogatásával sikerült elérnünk, hogy a lista kibővült, Párkányban utólag határozták meg az orvosi készültség létesítését felnőttek részére. Ezzel együtt Nyitra megyében 8 helyszínen kellene létesíteni állami garanciával orvosi készültséget felnőttek ellátására.

Az egészségügyi tárca a vonatkozó törvénymódosítást követően az év elején meghirdette az egészségügyi ügyeletek betöltésére szóló pályázatát, amelyet a napokban értékeltek ki. Az első kör kiértékelésének eredménye, hogy Nyitra megyében csupán három helyen, Nyitrán, Komáromban és Vágsellyén létesül állami garanciával orvosi ügyelet felnőttek számára.

Az első körben benyújtott pályázatok kiértékelését követően nem létesül tehát Érsekújvárban, Párkányban, Léván, Nagytapolcsányban és Aranyosmaróton sem. Példának okáért Pozsony megyében a törvény és a miniszteri rendelet által meghatározott pontok egyikén sem nyílik ügyelet július 1-jétől.

A második kör pályázatát augusztusban hirdeti meg az egészségügyi tárca, az eredményesek 2019. január elsejétől nyithatják majd meg a készültségeiket, vagy a törvény értelmében a tárca megbízhatja a feladat elvégzésére az állami kórházakat.

Mindennek következménye, hogy a nyaralási idény beköszöntével Párkányban az orvosi készültség megszűnik. Új pedig legkorábban 2019 januárjában nyílhat meg. A pályázati bizottság egyik tagjánál érdeklődtem, vajon mi volt az oka annak, hogy országos szinten a pályázatok felét kedvezőtlenül értékelték ki, a meghatározott pontok felében július 1-jétől nem létesül orvosi ügyelet.

Legtöbb esetben jelentéktelen adminisztratív hiba miatt utasították el a pályázatot. Érthetetlen, hogy miért nem alkalmazták a hiánypótlás lehetőségét, ami még a legszigorúbb elbírálás, az Európai Unió alapjai által meghirdetett pályázatok esetében is teljesen normális lehetőség.

Amennyiben adtak volna egy hetet az adminisztratív hiányok kiküszöbölésére, a legtöbb helyen július 1-jén állami garanciával nyílhatott volna meg az orvosi ügyelet, a páciensek, a polgárok megelégedésére. Hogy nem így van, azért nem a megyei és a városi önkormányzatokat okolhatók, mindez az államigazgatás szintjén történt.