A polgármester különdíját Markovics Ádám kapta meg (Fotó: Markovics János)

A keszegfalvai Seishin Karateklub a hétvégén már tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Polgármester Kupa Tameshiwari (töréspróba) elnevezésű nemzetközi karateversenyt Keszegfalván. A sporteseményen két országból közel 80 induló volt.  

A verseny  a keszegfalvai Lőrincz Gyula Alapiskola tornatermében kezdődött, ahol több feladattal kellett megküzdeniük a versenyzőknek. Többek között súllyal kellett távolba dobni, egyensúlyozni svájci labdán, egyensúlypárnán guggolni időre, vagy épp tartani magukat rúdon, de volt deszkatörés is ököllel, kézéllel és könyökkel.

A versenyt Lehocký Milan polgármester nyitotta meg. Jelen volt az alapiskola igazgatónője, Pastorková Irena is, aki szintén lelkes támogatója a klubnak.

Tíz órakor rajtolt az első futó. A legkisebb gyerekek (5-6 évesek) 2 km, a nagyobbak 4 km (7-12 évesek), a serdülő korosztály pedig 5,5 km (13 éves kortól) távot futottak. A távon belül különböző erőnléti és ügyességi feladatokkal kellett megbirkózniuk.

Guggolásban Cserepes Zoltán volt a legügyesebb, 70-et guggolt egy perc alatt, és még 4 feladatot megnyert. A kettlebell-nyomásban Trenčík Nikolas mozgatta meg a legtöbb súlyt, kereken 1 140 kg-ot, megdöntötte ezzel tavalyi rekordját, és a dombmászást is ő teljesítette a leggyorsabban. A lányok közül Hausleitner Mercedes a sprintben és a dombmászásban volt a leggyorsabb.

A törésnél a legjobb női törő Jakab Adrienn (Seishin Csallóközaranyos), a legjobb férfi törő pedig Szabó Bálint  (Seishin Ekel) lett. Idén első alkalommal a szülők is bekapcsolódhattak a versenybe. A férfiaknál hat, a hölgyeknél öt induló volt. Minden versenyzőnek komoly kihívás volt ez a táv. A Seishin Karateklub növendékei 16 első hellyel zárták a versenyt.

Csoportkép (Fotó: Markovics János)

Eredmények (első helyezettek):

Gyerek 0. Nő /Bognár Vivien, Seishin Nemesócsa

Gyerek 1. Férfi / Tanító Péter, Seishin Ekel,  Tóth Fábián, Seishin Dunaszerdahely

Bognár Krisztián és Nagy Kristóf, Seishin Nemesócsa

Gyerek 2. Férfi /Borbély Barnabás és Szelle Tamás, Seishin Dunaszerdahely

Gyerek 1-2. Nő / 1. Menző Rebeka és Mózes Zsóka, Satori K.K.

Édesapa 1,2/ Szilágyi József és Machata Erik, Seishin Ekel

Édesanya/ Vašíková Andrea, Seigi Megyercs

Serdülő Férfi/ Sidó Zoltán, Seishin Dunaszerdahely

Serdülő Nő/ Hausleitner Mercedes, Seishin Keszegfalva

Ifjúsági Férfi/ Kurcsík Márk, Seishin Csallóközaranyos,  Németh Bence, Seishin Ekel

Ifjúsági Női/ Dorn Jacqueline, Seishin Nemesócsa

Junior-Felnőtt Férfi/ Cserepes Zoltán, Seishin Nemesócsa

Junior-Felnőtt Nő/ Vígh Vivien, Seishin Ekecs

Ifjúsági, Junior-Felnőtt Női összevont/ Jakab Adrienn, Seishin Csallóközaranyos

A polgármester különdíját, a Polgármester Kupát  Markovics Ádám (Keszegfalva) kapta, aki nagyon szép eredményeket el mind hazai, mind nemzetközi szinten a 2017/18-as évben, összesen 9 aranyérmet gyűjtött. Sajnos a versenyen mandulaműtétje miatt nem tudott indulni.

Kiváló teljesítményükért  Hupian Kristína és Markovics Ádám Év sportolói elismerésben részesültek, mindketten évek óta nagyon komoly eredményeket értek el nemzetközi szinten.