XXVIII. Palóc Napokon Füleken (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Hét helyszínen, harminc program közel 260 résztvevővel – röviden így foglalhatjuk össze a füleki XXVIII. Palóc Napokat (egyúttal Városnapokat). A rendezvénysorozat már hagyományosan a romák bemutatkozásával kezdődött, multikulturális megnyitóval és kiállítással folytatódott, majd a Csárdáskirálynő című nagyoperettel zárult.

A város első írásos említésének 772. évfordulóját ünnepli idén Fülek városa, ezért az ünnepségsorozat annyiban eltért a már megszokottól, hogy a művelődési központ felújítása miatt a rendezvények nagy részét a Városi parkban illetve a Várudvaron rendezték meg, de az idén is volt bortúra a pincesoron és barlangtúra a nemrég felfedezett vár alatti barlangokban.

A tikkasztó hőség rányomta bélyegét a rendezvényre, a parkban vízpárakapu fogadta a látogatókat. Ahogy az elmúlt években, az idén is a romáké volt a nyitóprogram, amelyben helyi tehetségek mutatkoztak be.

A művészeti alapiskola mellett a közösségi központ rátermett diákjai léptek fel, láthattuk többek között Botos Renátót, aki annak idején a Snétberger Zenei Tehetség Központban bontogatta a szárnyait,  ma pedig zeneiskolai tanárként oktatja a fiatalokat. Bari Ármin viszont még csak 12 éves, de már szintén második éve látogatja Snétberger Ferenc táborát, s Bogdán József társaságában gitárjátékával most is elbűvölte a közönséget.

Bari Ármin Bogdán József társaságában lépett fel, és Botos Renátó most is elvarázsolta a közönséget (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A művészeti alapiskolát Ardamica Zorán vezeti, aki érdeklődésünkre elmondta, remek kis csapat jött össze, a tanári kar tagjai egymást inspirálják. Amikor átvette az iskola vezetését, 270 diákjuk volt, ma már 340. Közben Ragyolcon is létrejött a művészeti alapiskola, tehetséges roma és nem roma gyerekekből akad bőven a régióban. A gond csak az, hogy a tanári pályát nem fizetik meg, és Botos Renátó is azon gondolkodik, külföldön próbál érvényesülni, hogy a család megalapításához szükséges anyagiakat előteremtse.

Rajzversenyt is hirdettek a Palóc Napok alkalmából. A műsor elején Agócs Attila üdvözölte a jelenlévőket, s mint elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a füleki lakosság egyre nagyobb részét kitevő romák is bemutatkozzanak.

Nem hiányozhatott a fellépők közül Génya Ferenc, aki a közösségi központon belül sok-sok tehetséges roma gyerekkel foglalkozik. Az első műsor sztárvendége Takács Nikolas volt, s ő volt az, aki megfogalmazta a szép számmal megjelent nézőközönség lehetséges jövőképét: „Álmodjatok nagyokat és higgyetek magatokban, mert ha kitartóak vagytok, egyszer teljesülni fog az álmotok, s akkor majd úgy ébredtek fel, hogy azt csinálhatjátok, amihez kedvetek és tehetségetek van.”

Agócs Attila polgármester adta át a rajzverseny díjait (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A képviselő-testület ünnepi ülésén adták át az idei elismeréseket. A városdíjra jelölést tehettek a képviselő-testület mellett működő bizottságok, de civil szervezetek és magánszemélyek is.

Az idei Városdíjat Makainé Simon Katalin, a Melódia Női Kar karnagya kapta (aki 2003-ban már megkapta a Polgármester díját is). A Melódia Női Kar Makainé Simon Katalin vezetése alatt Fülek város kulturális életének reprezentatív együttesévé nőtte ki magát – hangzott az indoklásban. A kórus nemcsak Fülek kulturális életének jeles képviselője, hanem Szlovákiában és külföldön is folyamatosan öregbíti a város hírnevét.

Az idén hárman kapták meg a Város Polgármesterének az elismerését, Reisz András meteorológus, Horváth Zoltán a füleki Roma Polgárőrség létrehozásában szerzett elévülhetetlen érdemeiért, míg Pavel Krpeľan, a Matica slovenská füleki helyi szervezetének vezetőségében végzett áldozatos munkájáért és a város társadalmi és kulturális életében való sokéves sikeres ténykedéséért kapott díjat.

Takács Nikolas erkölcsi útmutatót is hozott (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Nincs Palóc Napok kiállításnyitó nélkül, és nem volt ez másképp az idén sem.

Az idei „kitüntetett” alkotó az októberben 50. születésnapját ünneplő, s szerte a nagyvilágban elismert képzőművész, Kovács Péter Garp, aki fényképhű, nagy méretű képeit személyes vallomásaival, verseivel is megfűszerezte.

A tárlatot a Hajni és a Fiúk tették még hangulatosabbá, s végre nagyon kellemes klíma fogadta a tekintélyes nézősereget.

Kovács Péter Garp kiállításának megnyitója (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A megnyitón a helyi magyar és szlovák együttesek mellett az indiai Shilpagya néptáncegyüttes is fellépett, míg a várudvaron a Modus memory, a BONBON és a Piramis várta az ünneplőket. A pénteki előadásra azok, akik június végéig befizették az adójukat, ingyenjegyet igényelhettek. Másnap a gyerekeknek, a bor- és a barlangok szerelmeseinek kedveskedtek, végül a Palóc Napok hagyományosan szentmisével, körmenettel és futballmérkőzéssel zárult.