Fotó: Sziklai Krisztina/Felvidék.ma

Immáron 13. alkalommal emlékeztek Dunaszerdahelyen az 1944. augusztus 2-ai birkenaui mészárlás áldozataira, amikor is az auschwitzi tábor felszámolásakor a nácik 2 900 romát és szintót gyilkoltak meg. Az áldozatok tiszteletére és emlékük megőrzésére augusztus 2-át a roma holokauszt emléknapjaként tartjuk számon.

A megemlékezésen beszédet mondott  Ravasz József, a rendezvény főszervezője, a Romológiai Kutató- és Módszertani Intézet igazgatója, illetve Martin Bútora, a Szlovák Köztársaság elnökének tanácsadója. Ezt követően Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere mondta el emlékező beszédét, melyben felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem csupán megemlékezés, hanem egyben figyelmeztetés is arra, hogy nem szabad elfelejtenünk a holokausztot. „Elítéljük a szélsőséges megnyilvánulásokat, a rasszizmust, a kollektív bűnösség elvét. Nem engedhetjük meg, hogy a jövőben faji, nemzeti, vallási hovatartozásuk miatt üldözhessenek embereket.”

Fotó: Sziklai Krisztina/Felvidék.ma

Megemlékező beszédet mondott még Menyhárt József, az MKP országos elnöke, Jozef Viskupič, Nagyszombat megye önkormányzatának elnöke, Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írószövetség elnöke, Pató Selam Gabriela, a World Roma Organization világszervezet alelnöke, Kisebbségekért díjas szerkesztő-újságíró, Vladimír Krčméry a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi- és Szociális Munka Főiskola képviseletében, Horváth József, a magyarországi cigányság „királya”, valamint Mária Patakyová, az emberi jogok biztosa. A beszédek sorát Pavol Mešťan, a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeum igazgatója zárta. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták a roma holokauszt áldozatainak emlékművét.