(Fotó: Minority SafePack facebook)

Összesen 11 országból 1 millió 128 385 aláírás gyűlt össze a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására, miután az érintett tagországok hatóságai hitelesítették az aláírásokat – közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A kezdeményezők eredetileg 1 millió 320 246 aláírást nyújtottak be, ebből az Európai Unió 28 tagállamának nemzeti hatóságai 1 millió 128 385-öt hagytak jóvá. Azt is igazolták, hogy összesen 11 tagállamban sikerült elérni a a szükséges minimális támogatói küszöböt, noha a törvényes előírások szerint csak hét államban lett volna kötelező. A tizenegy ország: Románia, Szlovákia, Magyarország, Bulgária, Lettország, Spanyolország, Dánia, Horvátország, Szlovénia, Litvánia és Olaszország.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: örülnek, hogy a tagállamok nemzeti hatóságai jóváhagyták a támogatói nyilatkozatokat, mert ez azt jelenti, hogy a kezdeményezés beterjeszthető az Európai Bizottsághoz. Úgy vélte, az RMDSZ-nek az európai kisebbségvédelem zászlóshajójaként sikerült megmozgatnia az európai kisebbségeket, amelyek aláírásukkal egyértelműen kifejezték igényüket, hogy az Európai Unió rendezze helyzetüket. “Ez az eredmény az európai nemzeti közösségek, a Kárpát-medencei magyar közösség, valamint az RMDSZ nagy nemzetközi sikere” – mondta Porcsalmi Bálint, aki emlékeztetett: a Minority SafePack csak az ötödik európai polgári kezdeményezés az eddigi 70 közül, amely sikeres volt.

Porcsalmi szerint a számok nemcsak sikert, hanem felelősséget is jelentenek. Elmondta: tisztában vannak azzal, hogy akkor kell benyújtani az aláírásokat az Európai Bizottságnak, amikor megvan a megfelelő támogatásuk.

“A következő időszakban partnereket fogunk keresni, akik támogatják kezdeményezésünket. Rendkívül fontos szerepe lesz a jövő évi európai parlamenti választásnak, hiszen ott dől el: olyan személyek ülnek-e majd az uniós intézményekben, akik számára fontos a kisebbségek sorsa, vagy azok döntenek majd a jövőnkről, akik több mint 1 millió ember határozott kérését semmibe veszik” – mondta Porcsalmi Bálint.
Hozzátette: az erdélyi magyaroknak olyan Európára van szükségük, amely kiáll az őshonos nemzeti kisebbségek mellett, és nem veszélyforrásként kezeli őket.

Az őshonos kisebbségek európai jogvédelméért indított Minority SafePack polgári kezdeményezés felvidéki aláírásgyűjtését az MKP szervezte. A pártban ennek koordinálásával Berényi Józsefet bízták meg. Felvidéken közel 69 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Ezzel kapcsolatban Berényi József megjegyezte: a rendszerváltás óta ez a második legtöbb összegyűjtött aláírás a részükről.  Szerinte a kezdeményezés megmutatta, hogy mely közösségek szervezettek igazán. A Most-Híd alakulat ugyanakkor nemcsak nem segített, hanem még támadta is az akciót – jegyezte meg.

Szlovákiából pontosan 68 619 aláírás gyűlt össze, melyből 54 129-et papíron, nyomtatványokon gyűjtöttek és 14 490 az internetes aláírások száma.

(MTI/Felvidék.ma)