Fotó: samorin.sk

Egy világbajnoki ezüst, egy negyedik hely és egy fantasztikus kilencedik hely a somorjai kajakosok mérlege a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu-világbajnokságon.

Először Ladič Gabinak szoríthattak a helyszínen és a tévé képernyői előtt. A somorjai tehetség remek versenyzéssel jutott be kajak egyes 200 méteren az A döntőjébe, ahol a kilencedik helyen végzett.

Gabi nagyon elégedett volt, s mint mondta, valóra vált az álma, hiszen bár szeretett volna bejutni a legjobbak közé, mégsem számított ilyen sikerre.

„Nagyon összpontosítottam és sikerült az elődöntő. Ez volt az első nagy döntőm a pályafutásom alatt. Meg akartam mutatni, mit tudok, mindent beleadtam. A legjobban akartam menni. Nagyon szépen köszönöm az edzőmnek, a családomnak és mindenkinek, aki szurkolt nekem” – nyilatkozta Ladič Gabi a samorin.sk-nak.

Jakubík Gábor is a somorjai KCK neveltje, így Somorján elvárták tőle a jó eredményt. Bizonyosan ez is közrejátszott abban, hogy „Simpson“ becenévre hallgató somorjai kajakos megszerezte az első érmét a portugáliai eseményen, hiszen a szlovák kajak négyes 1 000 méteres csapatának tagjakét második lett.

Gábor elmondta, nagyon boldog, hiszen pályafutása egyik legjobb eredményét érte el. Hozzátette azt is, hogy minden világbajnoki érem nagyon értékes, de ez számára különösen, hiszen neki ez volt az első.

„A döntő futamban a németek úgy mentek, mint a gépek. Szemből fújt a szél, így kétszáz méterrel a cél előtt kezdtük a hajrát és megtartottuk a második helyünket” – nyilatkozta Somorja város hivatalos oldalának Gábor, aki, mivel több versenye már nem volt, picit ünnepelhetett a verseny után.

A somorjaiak eredményei:

Jakubík Gábor
K4 1000 m/A – döntő/2. hely
Ladič Gabi
C1 200 m/A-döntő/9. hely
Csaba Zalka
K1 200 m/előfutam/4. hely
Linka Tibor
K4 500 m/elődöntő/2. hely

A somorjai versenyzők idén minden európai és világversenyen érmet szereztek.

Felnőtt Európa-bajnokság: Jakubík Gábor és Linka Tibor: ezüstérem, U23-as Európa-bajnokság: két arany Linka Tibornak, egy Zalka Csabának, U23-as világbajnokság: Zalka Csaba arany és bronz, Linka Tibor ezüst.

(samorin.sk/Felvidék.ma)