Almágyi óvoda (Fotó: Agócs Dominik)

Pósa Lajos: Szeresd a gyermeket című verse egy részletének elszavalásával vette kezdetét az ünnepélyes óvodamegnyitó Gömöralmágyon, ahol szintén a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újították fel a kis nebulók intézményét.

„Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár, / Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár. / Mikor szomorkodol: szemed közé nevet, / Ha bűnre bűnt nyom is: ő akkor is szeret. / Szívednek mélyiből kicsalja a borút, / Fejedre rózsákból vígan fon koszorút. / Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derít: /Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!” – Pósa Lajos ezen gondolatai nyilván erősen éltek a kezdeményezőkben, ahogyan a rendezvény házigazdája, Agócs Ildikó iskolaigazgató-helyettes elmondta.

Agócs Zsuzsanna óvodavezető, Agócs Gyula polgármester, Horváth Éva , a BGA Felvidék kft. vezető pályázati referense (Fotó: Agócs Dominik)

Az ünnepség, melyen megjelent a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és annak felvidéki leányvállalata, a BGA Felvidék kft. vezető pályázati referense Horváth Éva és Berényi József, a Magyar Közösség Pártja Országos Elnökségének tagja, Nagyszombat megye alelnöke, az óvodások kedves műsorával kezdődött.

Agócs Gyula, Gömöralmágy polgármestere a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy a beruházás 165 ezer eurós volt, melyből 148 ezer eurót az építkezésre fordítottak, így nyílászárókat cseréltek, elvégezték az épület külső szigetelését. A hátralévő támogatást pedig a belső berendezésre, a padlózat felújítására, új bútorzat és játékok vásárlására fordították, sőt didaktikai eszközöket is vásárolhattak.

Vendégek (Fotó: Agócs Dominik)

A polgármester hálás szívvel mondott köszönetet minden támogatónak és a vendégeknek, akik között a szép ünnepségen jelen volt Cziprusz Zoltán, Besztercebányai megyei képviselő, az építkezés kivitelezője részéről pedig Agócs Róbert.

Ugyancsak megtisztelte az ünnepséget a testvértelepülés, Hangony polgármestere, Kovács Szilárd és a hangonyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola vezetője, Barta Róbert. Ott volt a résztvevők között a feledi Közös Tanügyi Hivatal jelenlegi vezetője, Bódi Katalin és volt vezetője Sebők Valéria, Vecseklő polgármestere Kovács Tibor, Cziprusz Erzsébet mérnöknő, az építkezés műszaki ellenőre és Hajdú István, a rimaszombati Fundament Polgári Társulás elnöke.

A szalag ünnepélyes átvágására Horváth Évát, Berényi Józsefet, Agócs Gyulát, Agócs Pétert és Agócs Róbertet kérték fel. Mindannyian örömüket fejezték ki, hogy a felújítást időben sikerült elvégezni, és az új tanévet már ilyen kellemes körülmények között kezdhetik.

A szalagátvágás Almágyban (Fotó: Agócs Dominik)

A résztvevők miután megcsodálták a megújult külső és belső teret, a polgármester ünnepi ebédre várt mindenkit az iskola ebédlőjébe. Gömöralmágyban az iskola és óvoda közös igazgatás alatt működik Agócs Péter vezetésével, aki büszke arra, hogy a környék legszínvonalasabb intézményévé vált óvodájuk, amelyet a 2018/2019-es tanévben közel negyven kisgyermek látogat majd.

A gömöralmágyi óvoda a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program első ütemében valósult meg, melyet 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyott jóvá a magyar kormány. Gömörben ebben az ütemben még többek közt Dobóca, Runya és Méhi óvodája újult meg. A második ütemben pedig Gömör-Nógrádból sikeresen pályázott Abafalva, Sajólénártfalva, Kövecses, Otrokocs, Balogiványi, Harmac, Fülekpüspöki, Beretke, Béna és Sajógömör.

Az óvodafejlesztés összhangban zajlik a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, mint hangsúlyozzák, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés valósul meg a program két üteme alatt.

(Fotó: Agócs Dominik)

A Kárpát-medencében magyar óvodákba jelenleg 48 ezer gyermek jár, és a demográfia alakulása, valamint az elvándorlás ellenére a beruházásoknak köszönhetően ezt 60 ezerre szeretnék növelni. Mintegy 38,5 milliárd forint forrásból újulnak meg az óvodák és bölcsődék Kárpát-medence-szerte. Ebből a Felvidéken összesen közel 140 intézményt újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.

Gömörben az egyik ilyen új óvoda Rimaszombatban épül. Ennek az ünnepélyes alapkőletételére szeptember 4-én kerül sor a Tompa Mihály Református Gimnázium udvarában.