Milyen hálátlan gyakran az utókor! Ki mindenkit felejtenénk el, milyen nevek, tettek, érdemek hullanának át méltatlanul az idő rostáján, ha nem akadna olykor valaki, aki saját életét, munkáját szenteli annak, hogy a már csak szűkebb szakmai körökben ismert – mert egy politikai rezsim által feledésre ítélt – értékekre irányítsa a szélesebb közönség figyelmét. A felvidéki gróf Semsey család és Semsey Andor mineralógus, mecénás nevét így élteti könyveivel Pozsonyi József történész.
Semsey Andor emlékét őrzik a balmazújvárosi múzeumban is, ahová ellátogatott szeptember 12-én a Kossuth Rádió a Hely című népszerű műsora is.
Farkas Erika riporterrel a hajdani Semsey-kastély megmaradt parkjában kezdte a sétát Pozsonyi József nyugalmazott igazgató Semsey Andor szobrától indulva, akinek a nevét viseli az öt éve felújított múzeum. A mineralógusét, a „mecénások mecénásá”-ét – tette hozzá – mert unokaöccse, aki diplomataként a trianoni titkos tárgyalásokban is részt vett, dr. gróf Semsey Andor volt.
A riporter kérésére a hallgatók rövid áttekintést kaptak a nagy múltú család történetéről. Ősük Szászországból érkezett katonaként, amikor a tatárjárás után IV. Béla rengeteg mesterembert és katonaembert hívott be főként német területről. A leszármazottak is a király szolgálatában álltak, egyikük, Tamás a rozgonyi csatában Károly Róbert oldalán harcolt, s ezért királyi adományként kapta a Semse nevű falut 15 km-re Kassától.
Innen ered a család neve. A nemesi cím szintén vitézség jutalma volt: Semsey László, Zsigmond király főpohárnoka Nikápolynál esett el a csatatéren 1396-ban, ugyancsak ott harcoló fivére, János azonban hazakerült. Kettőjük érdemeiért kapta a család a homlokzaton látható nemesi címert.
Farkas Erika megjegyzésére, hogy a címer témában, figurákban sokkal gazdagabb a szokásosnál, a genealógus történész elmagyarázta, hogy a címerpajzs egy ugró szarvast ábrázol, agancsai között aranykereszttel, ami a katolikus jelképrendszerben Krisztust, a feltámadást, az újjászületést fejezi ki – utalva arra, hogy a címerszerzők a mohamedánok ellen küzdve a keresztény Európa védelmében ontották vérüket.
Még néhány név az évszázadokból: Semsey Pál abaúji alispán volt 1769-ben, unokája, András már ugyanennek a megyének és Ugocsának a főispánjaként kapta Balmazújvárost I. Ferenctől 1798-ban, míg a grófi címet I. Ferenc József adományozta András dédunokájának, Semsey Lászlónak 1907-ben. Őt tartja a történész a két Andor – a diplomata és a mineralógus – mellett a modern koriak közül a harmadik kiemelkedő személyiségnek, mert gróf Semsey László az 1920-as évek közepén rádiumot adományozott az Uzsoki utcai kórháznak, és finanszírozta, hogy elindulhasson Magyarországon a sugárkezelés.
A múzeum névadója, a kastély eredeti tulajdonosa a mineralógus és mecénás Semsey Andor 1833-ban született, és 1923-ban halt meg – sorolja a fő életrajzi adatokat Pozsonyi József. Jogot tanult szülővárosában, Kassán, de mint egy hatalmas birtok várományosa, a (moson)magyaróvári és egy németországi gazdasági akadémián fejezte be tanulmányait. 1856-ban halt meg az édesapja, aki úgy rendelkezett, hogy a hatalmas semsei birtokokon három hitbizományt hozzanak létre. Semsey Andor a ráeső részen, Balmazújvárosban kezdett el gazdálkodni, de rövidesen úgy döntött, hogy a birtokokat bérbe adja és felköltözik Budapestre. Elhatározását 1866-ban hajtotta végre. Ettől kezdve minden energiáját és vagyonát tudományos célokra fordította.
Ami nem fér be egy rádióriport korlátozott időtartamába, az pótolható Pozsonyi József monográfiájából. Ebből tudjuk, hogy a mecénás a Kálvin tér 4. számú ház második emeletén bérelt szerény lakást.
„Puritán életmódja legendaszámba ment. Koch Sándor nyilatkozta róla: Semsey Andor Magyarországon a legönzetlenebb mecénása volt a természettudományoknak. 40 ezer holdja volt Balmazújváros környékén, de önmagára nézve oly hihetetlenül fukar volt, hogy az már egyenesen nevetséges. Ha leült, papírt tett a székére, hogy ne kopjon a nadrágja, mindennap egy olcsó kifőzdébe járt ebédelni, 40-50 krajcárjába került az ebéd, mert magától sajnálta a pénzt. De ha a tudomány ügyéről volt szó, abban a pillanatban kinyitotta az erszényét. 40 ezer holdnak minden jövedelme Semsey életében magyar tudományos célra, és elsősorban természettudományos célokra ment.”
Semsey Andort a föld- és ásványtan érdekelte leginkább – folytatódik a riport már a múzeum falain belül –, s úgy gyűjtött, hogy gyűjteményének minden egyes darabját vagy a Nemzeti Múzeumnak, vagy a Magyar Állami Földtani Intézetnek, illetve a Természettudományi Múzeumnak adja.
Amikor a budapesti Állatkertben elkezdték a madárház építését, erre tízezer aranykoronát adott. Hermann Ottó minden kutatóútját finanszírozta. Kétmilliót adományozott a Földtani Intézet építéséhez. (Lechner Ödön tervei szerint épült 1869-ben – szerk.) Amikor elment a Stefánia úton álló gyönyörű szecessziós épület avatására, a tudósok ismét hozzá fordultak, hogy itt ez a szép palota, de üres: nincs bútor az irodákban, szertár, könyvtár és sok más felszerelés kellene. És ez nekem mibe kerülne? – kérdezte Semsey. Úgy kétmillió aranykoronába – hangzott a válasz. Ezt is odaadta.
1901 és 1909 között zajlottak a torziós inga és a földmágnesesség-mérési kísérletsorozatok. Ennek is minden költségét: az utazásokat, a műszerek költségét, az alkalmazottak fizetését ő fedezte. Itt a múzeumban látható a korabeli torziós inga rekonstrukciója, amelynek segítségével lehet kimutatni, hogy a földfelszín alatt milyen rétegek vannak.
Ismét lapozzunk a könyvbe egy idézetért, amely Semsey előrelátó tudománypártolását bizonyítja, barátjának, Eötvös Lorándnak írt leveléből: „Az évek hosszú sorában beszélgetéseink alkalmával, mindig újra, meg újra visszatértünk arra a kérdésre: miként lehetne oda hatni, hogy többen foglalkozzanak hazánkban komolyan a tudománnyal, nemcsak gyűjtve, vagy tanítva, hanem teremtő erővel gyarapítva is azt. Ilyenkor élénken tűntek fel előttünk társadalmi viszonyaink hibái, melyek csak elvétve engedik meg, hogy tudományra teremtett fiatalemberek gondtalanul és egész odaadással fordíthassák idejüket tanulmányaikra és kutatásaikra. …szegénységünk tudományos erők dolgában mindinkább érezhető lesz, s amikor tudományosságunk egy-egy régi törzse kidől, alig-alig látunk új hajtást, mely hivatva volna a megüresedett helyet méltóan betölteni… Elhatároztam ezért, hogy a jövő szeptember 1-től kezdve három olyan fiatal tudósnak, ki főiskolai tanulmányait befejezte és már diplomát nyert, egyenként 2000 forintot fogok adni mindaddig, míg egész odaadással tudományukkal foglalkoznak…”.
A rádióriportban természetesen a család és a kastély utóéletéről is szó esett, így a hallgatók megtudhatták, hogy a mineralógus mecénással kihalt a Semseyeknek ez az ága, de a grófi ma is él Münchenben, Pozsonyi József találkozott is velük, amikor Balmazújvárosba látogattak. A kastélyt, mint minden nemesi birtokot, 1945-ben elvették.
Farkas Erika kérdésére, hogy téesziroda vagy öregotthon kapott-e helyet ott, a történész továbbiakat is sorol: Szerszámgépipari Művek, mezőgépgyártó egység, OTP, könyvesbolt, majd az 1950-es évek végétől művelődési háznak titulálták, mígnem teljesen tönkrement, 1974-ben életveszélyessé nyilvánították, miközben az ország kiemelt műemlékei közé tartozott. Az utolsó pillanatban sikerült az államnak megmentenie. Pár évvel ezelőtt újították fel.
Pozsonyi József elmondta, hogy ő budapesti, de 1974-ben ide nősült, Debrecenbe járt egyetemre, és ott ismerte meg a feleségét. Mivel genealógiával foglalkozik, azonnal érdeklődni kezdett, vajon kié volt ez a kastély? És ilyen válaszokat kapott: „A szemétláda, népnyúzó Semsey grófoké.” Hol vannak? – kérdezte. „Hál’ Istennek, mind meghalt!” Így kezdett kutatni a „népnyúzók” családja után. A riporter a berendezési tárgyak eredetiségére is rákérdezett, de azt a választ kapta, hogy ami itt látható, az csak hasonló az eredetihez, vagy stílusában próbál illeszkedni a hajdani kastélyberendezéshez, noha múzeumigazgatóként még a korábbi időkben több olyan lakásban is járt, amelyben volt Semsey-féle bútor, de azokból nem került ide vissza semmi.
A riport befejező részében már nem a mecénások mecénásáról volt szó, hanem a múzeum további látnivalóiról, viszont összeállításunk végén még ide kívánkozik egy részlet a „népnyúzókról” Pozsonyi József A semsei Semsey család története című monográfiájából, amely elindítója volt a Régi magyar családok sorozatnak.
„Az elmúlt évszázadokban a Semsey családnak több olyan tagja is volt, aki nemcsak fegyverrel, hanem szellemi tehetségével, a tudományok ápolásával és a tudományok napszámosainak támogatásával szerzett érdemeket. Semsey Pál 1671-ben ezer aranyforinttal járult hozzá a kassai ferences növendékek teológiai és filozófiai könyvszükségletének beszerzéséhez és kétezer aranyforinttal a ferencesek kassai kolostora templomának építéséhez. Semsey Gábor is tetemes összeggel segítette a rendet a kassai és a bártfai kolostoruk építésében 1682-ben. Semsey András, Abaúj és Ugocsa vármegyék főispánja, a mecénás Andor nagyapja a XVIII. század végén a Szirmay-féle vármegye-monográfiák elkészítését és megjelenését támogatta.”
Ami pedig Semsey Andor hajdani megbecsülését illeti:
„Munkásságának elismeréseként először a Magyar Tudományos Akadémia 1881. április 11-i ülésén Krenner József egy Felső-Bányán talált új ásványt a tudomány ismert áldozatkész barátjának Semsey Andornak tiszteletére semseytnek mutatta be, később róla nevezte el az andoritot is.
A következő év januárjában a Természettudományi Társulat, majd májusban Szily Kálmán ajánlatára az Akadémia választotta tiszteletbeli taggá, 1890-ben pedig az igazgatótanács tagjává. 1882-ben a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány-őslénytárának tiszteletbeli osztályigazgatói címét nyerte el. Az uralkodó 1896-ban a Szent István-rend középkeresztjével tüntette ki, a Földtani Intézet tiszteletbeli igazgatói címmel ruházta fel, és az egyetem bölcsészettudományi kara díszdoktorrá avatta.
1902-ben a főrendiház örökös tagjává nevezte ki, 1909-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat közgyűlése neki ítélte a Szily Kálmán-emlékérmet. Budapesten utcát, Balmazújvárosban pedig múzeumot neveztek el róla.”
