A mai 60-70-80-as korosztály mindenegyes tagjának megvan a maga 68-as története. Az idősebbekben még éltek a II.világháború keserű emlékei, a felvidéki magyarság szomorúan emlékezett az 56-os magyarországi eseményekre, hiszen sokak rokonait érintették azok.
Az akkori iskolások, tizenévesek a vakáció utolsó hetét élték, még ki akarták élvezni a szünidő hátralevő pár napját, ebbe a hangulatba vágott bele a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása. Engem és osztálytársaimat például a komlószüret élményétől fosztottak meg. Abban az időben ugyanis a másodikos középiskolás diákok első szeptemberi hete azzal telt, hogy Csehországban úgynevezett „komlóbrigádon” vettek részt. A várva várt eseményből, amelyet inkább kirándulásnak, mint munkának tekintettünk, persze nem lett semmi. Bennünket ez jobban érintett akkor, mint a bevonulás, amelynek részletezéséből, indokaiból, ilyen-olyan megítéléséből bőven kijutott a következő tanév folyamán.
A Pozsonyi Magyar Intézetben az események ötvenedik évfordulója kapcsán 68 emlékezetét történész szemszögből idézték meg, az Európáról Közép-Európaiként sorozat keretében, de persze nem kerülve meg a személyes emlékeket sem. A mi ’68-unk című est vendégei Máthé Áron történész, Kiss Gy.Csaba címzetes egyetemi tanár, Duray Miklós közíró, egyetemi tanár és Gágyor Péter író, publicista voltak.
A moderátor szerepét Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója látta el, aki elsőként Máthé Áronnak, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettesének adta meg a szót. A fiatal történész Magyarország helyzetéről szólt az 1968-as időszakban, amikor a Varsói Szerződés csapatai között a magyar hadsereg is bevonult az akkori Csehszlovákiába. Az előadó érdekfeszítően vázolta fel az 1956-ot követő állapotokat, Magyarország gazdasági, kulturális, politikai helyzetének alakulását, a téeszesítés befejezését, amelynek következtében a magyar parasztot megfosztották lételemeitől, és egy jelentős tömeg munkanélkülivé vált.
Az ország egyre inkább függőségbe került a szovjet hatalomtól, de megemlítette az olyan kecsegtető „vívmányokat” is, mint a Coca Cola megjelenése, a hippimozgalom szerveződése, a pop zenekarok megalakulása. Így érte Magyarországot 1968 augusztusa, amikor szovjet utasításra cselekedni kellett. A magyar hadsereget is váratlanul érte a parancs, 3200 tartalékost kellett behívni, a civil lakosságtól kölcsönöztek ki teherautókat és politikai körökben sem volt titok, hogy az „ukáz” úgy szólt, ha Magyarország nem áll be a sorba, nem teljesíti a parancsot, hozzájuk vonulnak be a Varsói Szerződés csapatai. Máthé Áron idézte a magyar hadosztály parancsnokának a megszállásban résztvevő katonákhoz intézett szavait is, amelyek így hangzottak: „Jó munkát végeztek elvtársak, de ne higgyék, hogy egy győztes hadjáratban vettek részt.” Ezek a szavak bizonyítják, hogy a hadvezetés mennyire reálisan látta a hadművelet valós mivoltát.
Kiss Gy.Csaba arról beszélt, hogy a magyar szellemi élet képviselői, az írók, költők miként fogadták a Csehszlovákiában már tavasztól zajló reformtörekvéseket, azt a kulturális, politikai pezsgést, amely itt beindult, a csehszlovákiai magyarság addig nem tapasztalt öntudatosodását és ennek megnyilvánulásait. Fábry Zoltánnak a szlovákiai magyar kisebbségről az Új Szóban megjelent írása nyomán a magyar írók érdeklődni kezdtek a Felvidék iránt, a legnagyobbak, Veres Péter, Fekete Gyula, Fodor András látogattak el Dél-Szlovákiába, hogy maguk győződjenek meg az itteni helyzetről. Illyés Gyula, Márai Sándor (akkor Olaszországban élt), Németh László írásaikban ugyancsak nyomon követhető, hogy kíváncsian figyelik a fejleményeket. Csoóri Sándor aláírásgyűjtést szervezett a csehszlovákiai magyarság támogatására, de Illyés Gyula azt nem írta alá, azzal az indokkal, hogy a cseh írók sem támogatták az 1956-os forradalom idején szervezett hasonló aláírásgyűjtést.
Duray Miklós visszaemlékezését az 1960-as évek elejével kezdte, amikor már érezhető volt egy lazulási folyamat beindulása. Szabadabb lett a légkör, szabadabban lehetett mozogni, megvalósítani a fiatal hévvel kigondolt elképzeléseket. Így indult be a fiatalok által szorgalmazott klubmozgalom, 1964-ben a pozsonyi magyar főiskolások megalakították a József Attila Ifjúsági Klubot, amelynek Duray Miklós lett az elnöke, és bár a kommunista párt rajta tartotta a szemét a kezdeményezésen, magát az elnököt többször is behívatták, beszámoltatták a tevékenységükről, de mint mondta, soha ebből semmi bántódása nem esett. A párt részéről akkor megbízott felelős jóindulatúan inkább arra figyelmeztette, mire ügyeljenek. Sorra indultak aztán a független társadalmi szervezkedések, amelyeket az emberek igényeltek, óhajtottak is. Jó példa erre a Magyar Ifjúsági Szövetség iránti tömeges érdeklődés, hiszen 1968 áprilisában történt megalakulásától augusztusig 20 000 tagja lett.
Gágyor Péter az újságírás szemszögéből taglalta az ötven évvel ezelőtti eseményeket. Azt az életérzést idézte meg, amelyet akkori fiatalként éreztek. Tudatosították a szabadabb légkört, de ott volt bennük a félelem, hogy meddig lehet elmenni, meddig lehetnek bátrak, hiszen a felvidéki magyarságban még éltek a történelmi emlékek, a kitelepítések, a megtorlások, a vagyonelkobzások keserűségei. A csapatok bevonulása aztán visszavetett minden addigi törekvést, jól induló életeket, szakmai karriereket vágott el.
1968 tanulságai
A tartalmas beszélgetés végén felmerült a kérdés, hogy kinek milyen tanulságot jelent 1968? Ahogy mindenkinek, aki akkor élt, van valamiféle története azokból a történelmi időkből, ugyanúgy bizonyára valamennyien levonták a maguk tanulságát is. Hiszen mindenkinek más az érintettsége az akkori események és annak következményei kapcsán, más 1968 tanulsága annak, akit az 1970-es években megkezdődött átvilágítások után elbocsátottak állásából, megfosztottak hivatásától, és más annak, aki előtt akkor nyílt meg a pálya. Tény azonban, hogy a Prágai Tavasz, a kezdődő reformidőszak, majd annak eltiprása, a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása, bátran állíthatjuk, hogy az egész világ figyelmét ráirányították Csehszlovákiára és az itteni magyarságra, sokan akkor szembesültek azzal, hogy Szlovákiában magyarok élnek, de az azt követő elnyomó rendszerre is. Alapvető tanulság lehet talán az is, hogy megmutatkozott, egyetlen totalitárius rendszer sem működhet örökké, a végtelenségig, egyszer bekövetkezik az összeomlás, ahogy bekövetkezett 1989-ben. De ez már egy más történet…
A rendkívül tanulságos, sok új ismeretet felsorakoztató beszélgetést színesítette Grendel Lajos és Gágyor Péter egy-egy, a korszakot bemutató műve részletének, valamint Utassy József versének előadása Récsei Noémi tolmácsolásában.
