„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt. 24. Ez új hét reggelén esdő szívvel kértük a jó Istent, hogy ez a hét hozza már számunkra a kedvező döntést. Ma megint nagyon felülkerekedtek a szlovákok. Valami biztató hírt kaphattak mert igen önérzetesen járkálnak. Csak a hurcolkodás azért erős iramban folyik tovább. A vasutasok, csendőrök, fináncok megkapták a rendeletet, hogy pakoljanak össze 48 órán belül.
A jó Isten megengedte érni azt az örömet, hogy a szomszédunkban már hosszú évek óta lakó magyargyűlölő ellenség, aki mindig azt hangoztatta, hogy nem nyugszik addig, mig minket ki nem üldöz, és hogy, hogy türhet meg még minket a republika – ez is elszállította lomját még tegnap és ma.
Két parasztszekéren jött ide s ma csaknem egy wagonra való holmival megy a közönséges csehparaszt vasutas.
Csak hagy vigyen bármennyit, fő hogy megszabadulunk gyűlölködő pofájuktól.Nem átkozom a sok sok gonoszságot, mit ellenünk elkövettek, csak egy olyan szomszédot kivánok nekik, mint ők voltak nekünk. S hálát adunk a jó Istennek, hogy megszabadított tőlük.
Este hat óra felé a tankok megint futkároztak az uccán őrült fülrepesztő szirénáikkal visítozva a békés fő uccán, hol az esti sétáló közönséget riasztgatta. Mikor már épen zárni akarunk, látjuk a nagy tömeget az uccán. Mondják hogy nagy verekedés volt. A katonák neki mentek a Bocskay nyakkendőt viselő diákoknak, letépték a nyakukról s ütlegelni kezdték őket. A rendőrök nyugodtan nézték, hogy fegyveres revolveres bajonettes katonák bántalmazzák a védtelen 18-20 éves sőt fiatalabb diákokat. Szaladtak Szilassyért, (Dr. Szilassy Béla, földbirtokos, az Egyesűlt Magyar Párt szenátora a prágai parlamentben, a losonci ref.egyház főgondnoka.) Gillerért, ők aztán hazaparancsolták a magyar fiúkat, nehogy még valami nagyobb verekedés is legyen. Nagy az elkeseredés a magyarok között, kezd a türelem véget érni. Istenem! meddig tart még ez az állapot? Küldd már a szabadítóinkat!
Okt. 25. Az egész városban nagy a felháborodás a tegnapi eset miatt. A szlovákok még gyűlölködőbbek. Kínszenvedés már közöttük élni és hallgatni gyalázkodásukat. A kolóniába is sok az elkeseredett gyűlölködő különösen akinek pakolni kell. Mint ezeknek a hazaáruló, akasztófára ítélt Szebeckiéknek is. Az asszony kint ordítozott az udvaron s a létező leggyalázatosabb szavakat és átkokat szórta a magyarokra. A magyar asszonyok már meg akarták verni. A magyarokat átkozza, pedig azoknak mindig csak ártalmára volt.
A városban nyomott a hangulat a tegnapi események hatása alatt. Szilassy közbelépésére öt órakor alarmírozták a katonákat és nem szabad volt az utcán mutatkozniok. De a magyar gyerekek sem tették fel a Bocskay nyakkendőt. Este kilenc órakor sok embert összefogdostak és bekisértek a rendőrségre, mert a statárium rendeletét áthágták pár perccel. Még Molnár (Gyula) kath. lelkészt is bevitték és úriasszonyokat is, p.o. ki beteg leányánál volt.
(Folytatjuk)
