Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma

A Nagymegyeren megtartott 8. Önkormányzati Szabadegyetem utolsó napján, október 13-án a kampányok gyakorlatáról volt szó. A résztvevőket Őry Péter köszöntötte, majd Oroján Sándor kampánytanácsadó, Szabó Tibor Martonvásár polgármestere és Rajkovics Péter média közgazdász tartottak előadást.

Fontos a mozgósítás

Oroján Sándor szerint a jó kampány alapja a mozgósítás, 28 nap van a választásokig, minden napnak megvan a szerepe. A Fideszben elterjedt a nézet, aki nem mozgósít, az kiesik. Oroján Sándor minden háztartásba bekopogtatott a jó választási eredmény érdekében. A mozgósítás kiemelten fontos, hiszen akár két szavazaton is múlhat a siker, tehát minden szavazatra szükség van.

Mozgósítási tennivalókról is szólt Oroján Sándor: fontos a szavazók összeírása, a szavazók mozgósítása személyesen vagy telefonon, ehhez jó, ha van egy apróság, amivel megajándékozhatjuk a választókat, például tollal vagy szórólappal. Nagyon fontos a testtartás, hiszen ezzel is üzenünk a választók felé. Az is fontos, hogy a program egyértelmű legyen, határozottan ki kell mondani, mit szeretnénk a közösség érdekében megtenni.

Oroján Sándor (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A kritikára reagálni kell

Rajkovics Péter szerint fontos, hogy minél hatékonyabban költsük el a kampányra szánt pénzt. Néhány hónappal előre meg kell határozni, hogy mire szánunk pénzt. A kampányba bevonható a helyi média is, sokszor a helyi lapokra gondolunk ez alatt, de adhatunk ki saját kiadványokat is. Fel kell mérni azt is, mennyire hatékonyak a regionális lapokban a hirdetések? Inkább saját kiadvánnyal, szórólappal dolgozzunk. A tapasztalatok alapján ez a legjobb információ közlő. A lapokat ugyan az idősebb korosztály olvassa, de a helyi lapok ez alól kivételt jelentenek, azt a fiatalok is szívesen elolvassák.

Több helyen kialakultak helyi jellegű online médiák, sok településnek van weboldala, de sokan a lakosok közül a közösségi-hálón tájékozódnak, vannak települések, amelyeknek több facebook csoportja van. Ezek is jó lehetőségek a kampány kihasználására, de ha valaki eddig azt a közösségi lehetőséget nem használta ki, az utolsó pillanatban már ne alakítson ki ilyen profilt. Ha mégis, akkor a programunkra koncentráljunk. A negatív kritikákra is reagálni kell, de nem szabad agresszíven válaszolni.
A videós tartalmak ugyan népszerűek a médiában és a közösségi oldalakon, mégis nagyon kevés jelölt készít saját videót.

Rajkovics Péter (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Helyismeret kell a jó kampányhoz

Szabó Tibor Martonvásár polgármestere szerint ugyan a községekben a kampánytechnikák egyformák, de ismerni kell a községet, ahol vezetők kívánunk lenni. Ismerni kell a választókat, az alaphelyzetet és nem árt ismerni a politikai attitűdöt sem, azaz tudatosítani kell, hogy milyen irányultságúak a lakosok politikailag.

Martonvásárban a 2010-es választásra való felkészülés már 2006-ban elkezdődött, nem lehet egy hónappal a választások előtt üzeneteket megfogalmazni. Sokkal korábban tudni kell, hogy mire van szüksége a településnek, a lakosoknak. A négy év alatt közösséget is építeni kellett, köztiszteletben álló embereket is be kell hozni a csapatba. Az is fontos volt, hogy a közösség tagjai hajlandóak legyenek dolgozni, mozgósítani is a jelöltek érdekében.

Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Szabó Tibor a polgármesterek szempontjából lényegesnek tartja, hogy személyesen elmenjen a polgármesterekhez. Ha valaki otthon szeretné feltárni a gondjait, akkor azt személyesen is megteheti, ha kell a polgármester házhoz megy. A polgármester úgy véli, az emberek nem szeretik a veszekedést, ezért nyugalmat kell teremteni. Nem szabad belemenni felesleges vitákba.