(Fotó: TASR)

Az első Csehszlovákia megalakulása jelentős fordulópont volt a szlovákság számára. Szögezték le a legfőbb szlovákiai közjogi méltóságok a szlovák közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című műsorában vasárnap.

A szlovák közszolgálati televízió az első Csehszlovákia megalakulásának századik évfordulója alkalmából látta vendégül Andrej Kiska államfőt, Peter Pellegrini kormányfőt valamint Andrej Danko házelnököt.

Andrej Kiska a csehek és szlovákok első közös államát egy olyan út kezdetének nevezte, mely csodálatos pillanatokhoz vezetett. „Amennyiben nem léptünk volna erre az útra, nem született volna meg Csehszlovákia, biztos, hogy nem lennének a mi államaink olyanok, mint amilyenek most” – fogalmazott a köztársasági elnök.

A Szlovák Nemzeti Tanács elnöke rámutatott arra, hogy ugyan az első köztársaság nem minden téren elégítette ki a szlovákok elképzeléseit, ám segítette az identitásuk erősítését.  „A szlovák nemzet új politikai elitje született meg. Ezt egy jó rajtnak tekinthetjük, ami az önálló Szlovákiához vezetett” – hangsúlyozta Andrej Danko.

Peter Pellegrini szerint a száz évvel ezelőtti államalapítás a szlovákság számára az egyedüli lehetőség volt az asszimiláció elkerülésére. „Amennyiben nem alakult volna meg a közös állam, akkor a szlovák nemzet az akkori rohamosan fejlődő világban elvesztette volna létjogosultságát” – emelte ki a kormányfő.

Hozzátette, a szlovák nemzet megmaradása érdekében is kulcsfontosságú volt az első Csehszlovákia megalakulása.

Andrej Kiska vasárnap délelőtt részt vett a Prágában megtartott központi rendezvényen. Miloš Zeman cseh államfő vendégeként volt jelen a nagyszabású katonai bemutatón. A hadifelszerelést is bemutató eseményen többek között szlovák katonák szintén jelen voltak. A megemlékezés a prágai várban folytatódott.

Október 30-án, kedden számos szlovákiai városban is szerveznek az évforduló kapcsán ünnepségeket. Turócszentmárton és Rózsahegy lesz a központi rendezvények helyszínei. A turócszentmártoni megemlékezésen a szlovák és a cseh közjogi méltóságok ugyancsak részt vesznek. Az esti gálaprogram házigazdája Rózsahegy lesz.

(TASR/Felvidék.ma)