A kisújfalusiak a hősiesség és a nagyság dicsőségét kapták a falu szülöttétől, Gulyás Lajos mártírhalált halt lelkésztől.
Kisújfalu önkormányzata és a Kisújfalui Református Egyházközség közös szervezésében került sor arra a kegyeleti ünnepségsorozatra, melyet a Kisújfalun száz éve született Gulyás Lajos lelkész emlékére rendeztek október 21-én.
Hálaadó istentisztelettel kezdődött az emlékezés, ahol Nt. Tatár István lelkész imádkozott, emlékezve az 1956-os forradalomban való részvétel miatt halálra ítélt, koholt vádak alapján kivégzett lelkészre. Ezt követően Gulyás Lajos szülőházába, a faluházba indult az emlékező közösség.
A község 2001-ben vásárolta meg a szülőházat, melyet tájházként rekonstruált, és melynek egy szobája a „Gulyás Lajos-emlékszoba” nevet kapta, emlékezve az ott élő családra. 2007-ben emléktáblát avattak a szülőház külső falán, mely előtt minden év októberében emlékeznek, a mártír lelkész emléke előtt tisztelegve.
A faluház udvarán tartott ünnepi megemlékezésen közreműködött a helyi iskola diáksága, és a Dréta Antal Díjjal kitüntetett Református Egyházközség Kórusa. Ünnepi beszédet mondott Mgr. Geri Valéria polgármester. Jelen voltak Gulyás Lajos leányai, unokái, dédunokái, unokaöccse, távolabbi rokonai, a község és az egyházközség elöljárói, a tanintézmények alkalmazottai, a Csemadok, és az MKP alapszervezetének képviselői és a kisújfalusiak, mintegy hatvan résztvevő.
Megtisztelte a rendezvényt Erdős Kristóf, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója. Elhelyezték az emlékezés koszorúit az emléktáblánál, majd megtekintették az emlékszobát, és beírták nevüket az emlékkönyvbe.
A kultúrházban folytatódott a program, „Hazádnak rendületlenül…” címmel, ahol Erdős Kristóf doktorjelölt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, tudományos kutató emlékezett Gulyás Lajos életére, munkásságára és halálára. Képek, adatok, dátumok, események idézték az életútját, munkásságát, a koncepciós per általi elítélését, majd azt követő erőszakos halálát és a család további sorsát. Az emlékezők megismerhették írásait, naplórészleteit, melyből körvonalazódik tiszteletreméltó jelleme. „Istenem, adj lehetőséget a népemért való szolgálatra!” – írta naplójában.
Geri Valéria, a község polgármestere az 1956-os szabadságharc és forradalom kapcsán fájdalmas büszkeséggel idézte a harminckilenc éves korában ártatlanul kivégzett mártír lelkész emlékét.
„Őt idézem, Gulyás Lajost, a hányatott sorsú, nemzete és az egyház iránt elkötelezett, felelős gondolkodású hazafit, aki megkötözött kezekkel is testamentumot írt. Igazságszeretete, nemzete és egyháza iránti elhivatottsága, ami cselekvésre és harcra késztette, lelkében harcot vívhatott a családja iránt érzett szeretetével, a rettegéssel, féltő gondoskodással. Egyik oldalon látjuk tehát a veszélyekkel, meghurcoltatásokkal is szembenéző bátor, elveiért, nemzetéért, az igazságért, a gyalázat és megaláztatás ellen kiálló, autonóm személyiséget, a másik oldalon a háromgyermekes apát és férjet, aki retteg családja biztonságáért. Ez bizonyítja számomra legjobban személyiségének nagyságát, emberi, papi elhivatottságának ezek a legnagyobb bizonyítékai. Sokan menekültek volna, feladtak volna mindent, elhagyták volna hazájukat, mentve magukat, családjukat. Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek! – vallotta.”
A polgármester asszony így fejezte be az emlékezést: „A diktatúrák rideg mindennapjai felőrlik az emberi méltóságot, bukásuk után rendre üresség, megcsappant életerő és kisszerűség marad, de Gulyás Lajos családja, leszármazottai, és mi, kisújfalusiak, éppen azt köszönhetjük ötvenhatos mártírunknak, hogy a magyar történelem legsötétebb éveiben is az emberi méltóságot és az igazságot kereste. Akit a nácizmus elutasítása miatt bebörtönöztek, és aki a szovjet megszállás alatt is úgy élt, hogy arra büszkének kell lennünk. Nem az emberi gyengeséget, nem a meghasonlást, hanem a bátorságot, a hősiességet és a nagyság dicsőségét kaptuk útravalónak tőle. Ezzel a felelősséggel kell tennünk a dolgunkat, és ha veszélynek ugyan nem vagyunk kitéve, de kiállásunkkal, gyökereinkhez, jogainkhoz való ragaszkodásunkkal, magyarságunk megtartásával méltó utódai lehetünk Gulyás Lajosnak. Óvjuk és gondozzuk szellemiségét, örökségét, szülőházát, ahol életéhez és halálához méltó módon tanúsítjuk, hirdetjük, hogy: „….az igazak fénylenek, miként a csillagok örökkön örökké.” (Dániel Könyve 12,3.)”
Az estébe nyúló emlékezés szeretetvacsorával és beszélgetéssel zárult.
Gulyás Lajos volt az egyetlen olyan egyházi áldozata a kádári megtorlásnak, akire jogerősen halálos ítéletet szabtak ki, és azt végre is hajtották. Rehabilitációjára és újratemetésére 1990-ben került sor. Az anyaországban számos helyen emlékeznek rá, a mosonmagyaróvári sírnál, a róla elnevezett kollégiumban, óvodában és a lelkészi szolgálatának, munkásságának helyeit őrző emlékjeleknél egyaránt.
