November 21-én a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és Vidéke Helytörténeti Szakosztály immár 105. helytörténeti előadására. A témát a 80 évvel ezelőtti őszi események adták, melyek az I. bécsi döntés értelmében Léva városának az anyaországhoz való visszatéréséhez vezettek.
Az előadó Müller Péter, a helytörténeti szakosztály vezetője volt, aki bevezetőjében köszöntötte Horváthné Kmoskó Máriát, az Esterházy János Emlékbizottság alelnökét, akinek apai nagyapja, dr. Kmoskó Béla a korabeli magyar lévai közélet sokoldalú személyiségeként, anyai nagyapja, Triska Ernő m. kir. honvédezredes pedig a Lévára bevonuló magyar honvédség elővédje parancsnokaként volt részese a korabeli eseményeknek.
Horváthné Kmoskó Mária az előadásra családjával érkezett, dr. Kmoskó Béla részéről 2 unoka, 4 dédunoka, 10 ükunoka és a Kmoskó család 3 oldalági leszármazottja is jelen volt.
A szakosztályvezető előadásában 1938 szeptemberének közepétől 1938. november 30-ig mutatta be az eseményeket: az első részben röviden felvázolta az említett időszak világ- és belpolitikai történéseit, majd gazdag képanyaggal és korabeli dokumentumokkal idézte fel ugyanezen időszak helyi eseményeit.
Az előadásban szó esett a lévaiak szeptemberi népszavazását követelő éjszakai plakátragasztó akcióról, majd a plakátok csehszlovák hatóság általi eltüntetéséről, a postaforgalomban bevezetett rendkívüli helyi intézkedésekről, a pénzintézetekben elhelyezett betétekhez való korlátozott hozzáférésről, a lévai focicsapat bajnoki mérkőzéseinek hatósági intézkedésre történő elmaradásáról, a nyomtatványok cenzúrázásáról, a szeptember 25-i mozgósítási hirdetmény lévai hatásairól, 23 lévai közéleti személyiség (köztük dr. Kmoskó Béla) internálásáról, a Lévai járás területéről a rádiókészülékek hatósági rendeletre való beszolgáltatásáról, a magyar nemzeti szimbólumok viselésének betiltásáról, a Léva városa és a Lévai járás Magyar Nemzeti Tanácsának megalakulásáról, a nagy autóforgalomról a városban, mely a katonai mozgások mellett a lévai vagyon észak-szlovákiai és csehországi területekre való elszállításából adódott, s az abból eredő konfliktusokról, a polgári vasúti közlekedés hiányáról, mert a vasúttársaság abban az időben csak a katonai szállításokat biztosította.
Az előadó kitért a magyar himnusz október 11-én a lévai templomban történt eléneklésére, majd az azt követő rendőri megtorlásra, a bebörtönzésekre, a bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelő tüntetésre, a statárium kihirdetésére október 17-én, a szeptember végétől tartó és egyre fokozódó sajtócenzúrára a helyi újságban, a lévai főtéren álló Štefánik-szobor katonai őrzésére, a lévaiaknak az I. bécsi döntés eredményéről november 3-án a rádión keresztül való értesülésére, Štefánik szobrának a csehszlovák hadsereg általi Nyitrára való szállítására, a magyar nemzeti szimbólumok még szigorúbb tiltására, és a november 5-én érvénybe lépett kijárási tilalomra.
Az előadó korabeli képanyaggal illusztrálta az 1938. november 10-ei eseményeket, a légvédelmi szirénák jelére és harangzúgásra az utcára özönlő lévaiak örömét, a magyar honvédség elővédjének virágesővel való köszöntését, a stratégiai pontok elővéd általi megszállását, az ó-lévai úton Siklós alatt várakozó vitéz Makay József tábornok vezette magyar főseregnek a Lévai Magyar Nemzeti Tanács kivonuló küldöttsége általi köszöntését, majd a magyar fősereg 15 órától kezdődő lévai bevonulását, annak 20 ezer lévai általi, örömkönnyek és virágeső közepette történő fogadtatását, a főtéri ünnepi beszédeket, a lévaiak esti fáklyás díszmenetét, a magyar honvédség elszállásolását és a Lévai Magyar Nemzeti Tanács által szervezett díszvacsorát.
Az előadás végén az előadó beszélt a helyi katonai parancsnokság tevékenységéről, az ipolyságiak november 13-ai országzászló-ajándékozásáról, a károk felméréséről, a „Magyar a magyarért” akció megindulásáról és számos Léva város iránti felajánlásról. Az eseményt egy rövid, 1938. november 10-én készült korabeli filmfelvétel zárta.
Ezt követően a résztvevők átvonultak a Reviczky Ház szomszédos közösségi helyiségébe, ahol a „Lévai történelmi arcképcsarnok – Gondolati emléktáblák” állandó tárlat már dr. berniczei Kmoskó Béla életrajzával és a valamikori Lévai Casinó helyén ma álló épületen gondolatban elhelyezett emléktáblájával kibővítve várta őket.
Itt Müller Péter kifejtette, hogy azért avatják fel dr. Kmoskó Béla gondolati emléktábláját, mert nemcsak 1938 őszén, de 1900-től 1945-ig állt a lévai magyar közösség szolgálatában, s annak önzetlenül segítő, szolgálatkész és sokoldalú személyisége volt.
Kmoskó Béla 1872-ben berniczei Kmoskó Benedek és Zsille Ludovika hetedik gyermekeként született Vámosladányban. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd a gimnáziumot Selmecbányán és Nyitrán. 1891 nyarán érettségizett a Nyitrai Katolikus Főgimnáziumban. 1896-ban a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetemen jogi képesítést szerzett. Két házasságából Mocsy Zolna († Léva, 1902) és Honecz Jolán († 1957) öt gyermeke született. 1900-tól 1945-ig Léván ügyvédi és közjegyzői tevékenységet folytatott.
Kmoskó Béla a lévai közéletbe aktívan bekapcsolódott. Számos tisztsége közül a legfontosabbak: 1900-tól a 48-as Függetlenségi Párt helyi vezetője, Léva város képviselő-testületének tagja. Ügyésze volt a Lévai Nőegyletnek, a Casinónak, a Katolikus Körnek és a Reviczky Társaságnak. Elnöke volt a lévai katolikus iskolaszéknek, a Lévai Első Banknak, a legnehezebb időkben (1916-1918) a lévai vöröskeresztnek, 1925-től a Lévai Sport Egyletnek, 1938-1945 között a Lévai Casinónak.
1918-ban Bars megye kormánybiztosa lett. 1919-től fontos szerepet vállalt a felvidéki magyarság politikai életében, számos magyar párt lévai elnöke volt.
1936-ban Esterházy Jánossal aktívan részt vett a szlovákiai Egyesült Magyar Párt létrehozásában, melynek lévai és járási elnöke lett. 1938. november 10-én, mint a Lévai Magyar Nemzeti Tanács elnöke üdvözölte a Lévát felszabadító magyar honvédeket. 1945 nyarán az új hatalom letartóztatta, csaknem öt hónapon át tartották fogva a lévai bíróság pincéjében. Annak ellenére, hogy a népbíróság nem találta bűnösnek, 1946-ban teljes vagyonelkobzásra ítélték, majd 1948-ban családjával együtt kitelepítették. Élete hátralevő részét nehéz körülmények között Dunaharasztiban élte le. 1957-ben temetésén felvidéki tisztelői nemzeti színű szalaggal díszített koszorúval búcsúztak tőle. Sírja a budapesti Farkasréti temetőben van.
Ezt követően az unokák nevében Horváthné Kmoskó Mária és Buzásné Kmoskó Ildikó leplezték le, a dédunokákat képviselve pedig Horváth Kinga, Orsolya és Gábor, valamint Buzás Csaba koszorúzták meg dr. Kmoskó Béla gondolati emléktábláját, s az ükunokák nevében Buzás Eszter és Horváth Keve helyezték el az emlékezés mécsesét.
