Balról az első Méri Eszter (samorin.sk/stz.sk)

Portálunk már többször beszámolt Méri Eszter fantasztikus sikereiről, legutóbb idén júniusban, amikor a második helyet szerezte meg az ifjúsági szlovák bajnokságon, Zsolnán. Áprilisban pedig Szabadkán nyert nemzetközi tornát. Szóval aki eddig figyelemmel kísérte a karrierjét és az eredményeit, nem lepődik meg azon, hogy a szlovák női U16-os válogatott lett az idei év legjobb felvidéki teniszcsapata, melynek Eszti is tagja.

A fiatal teniszező a samorin.sk városi portálnak a gála után elmondta, hogy még ma is nehezen hiszi el, hogy nyertek, bár tudta, hogy ott lesznek a legjobb háromban.

„De hogy végül mi lettünk a legjobbak? Hihetetlen, hogy megelőztük a női Fed Cup-os csapatot és a férfi Davis Cup-os együttest is – nyilatkozta Eszter, aki a szeptemberben bronzérmet szerzett az U16-os világbajnokságon is a szlovák csapat tagjaként.

A somorjai Madách Imre Gimnázium diákja nagyon lámpalázas volt, amikor színpadra kellett lépnie, ráadásul még néhány szót is kellett mondania, hogy megköszönje a támogatást a szüleinek, edzőinek és a csapattársainak.

Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy ilyen rangos elismerésben részesültünk. Számomra már befejeződött az idény, de továbbra is keményen készülünk, hiszen nemsokára itt a 2019-es év.

A Felvidek.ma portál szívből gratulál a fiatal somorjai tehetségnek, aki egyébként Somorja ötödik legjobb fiatal sportolója lett a tavaly decemberi sportgálán. Kíváncsian várjuk az idei eredményt…