(Fotó: archív)

Körülöttünk minden fehér, lehullott az első jelentősebb mennyiségű hó, mintha a természet is jelezni szándékozná, itt a megtisztulás, a lecsendesedés, a magunkba fordulás, a számvetés ideje.

Idén december 2. advent első vasárnapja. A karácsonyi ünnepek sora kezdődik adventtel, amelynek első napja az András-naphoz, november 30-hoz legközelebb eső vasárnap. Néhol kezdetét éjféli harangozással jelzik, ettől kezdve valamikor tilos volt minden hangos, zenés szórakozás. Ez az időszak a karácsonyra való előkészület ideje, az egyházi év kezdete. Eredete az V-VI. századra nyúlik vissza és eleinte háromnapos böjttel volt összekötve.

Az advent valójában az elcsendesedés ideje, a karácsony, az évvége közeledtével illő számot vetni egész éves cselekedeteinkkel, tetteinkkel, elvégzett dolgainkkal és készülődni az év egyik szép vagy inkább legszebb ünnepére.

A legtöbb házban már ott a négy gyertyával díszített adventi koszorú az asztalon és vasárnap meggyújtjuk az első gyertyát is, amelynek fénye talán bensőnket, lelkünket is megvilágítja, kinek reményt adva, kinek megnyugvást, kinek rádöbbenést emberi mulasztásaira.

A gyertyák színe a katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színét jelképező lila, kivéve a harmadik vasárnap színét, amely rózsaszín, jelezve, hogy ez az öröm vasárnapja, már közel az ünnep, a fény, a remény a kis Jézus megszületésére.

A feljegyzések szerint az első adventi koszorú elkészítése Johann Wichern német evangélikus lelkész nevéhez fűződik, aki egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el karácsony közeledtével és napról napra mindig meggyújtott egyet. Azóta a gyertyák száma négyre apadt, és a hitet, a reményt, az örömet és a szeretetet szimbolizálják.

Ekkor már a szentmise kezdőéneke is az „Örvendjetek mindig az Úrban, mert az Úr immár közel van hozzánk.”

Sajnos, mai világunkban az adventi időszak sokaknak az olykor felesleges ajándékok, haszontalan tárgyak hajhászása, vásárlását jelenti, pedig az egymásra figyelés, a feltétel nélküli őszinte szeretet, apró tettekben megnyilvánuló segítség többet jelentene. Jó lenne ezt is tudatosítani ebben a kivételes időszakban, ilyenkor az Úr érkezését várva, adventben.