A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság különösen sokat tett a hagyományok ápolásáért, a délvidéki magyarság otthonmaradásáért. Figyelemreméltóak a fiatalok megszólításában elért eredményeik.

A Hagyományok Háza vajdasági hálózata 2018-ban második évét zárta, így bátran támaszkodhatott az előző év tapasztalataira. A munkatársak az év során 22 településre jutottak el. Nagy figyelmet fordítottak a népzenei képzésekre, új koncepciót dolgoztak ki az élőszavas mesemondásra, s első ízben indították be a népi iparművészeti tárgyak zsűrizését. Számos tábor szakmai irányítása is a munkájukat dicséri.

Különleges színfoltja volt erőfeszítéseiknek a csókai népi ének-mesterkurzus, valamint a népihangszer-képzés a Vajdaság nyolc településén. Folytatták a Népzene, mint zenei anyanyelv elnevezésű akkreditált pedagógusképzést Topolyán és Újvidéken. Táncoktatást tartottak a nyári Batyu és a Talentum táborokban, valamint hagyományt teremtettek a második Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalommal. A zentai Folkkocsma iránt különösen nagy volt az érdeklődés.

A felvidéki törekvésekhez hasonlóan nagy súlyt fektettek a helyi kézműves tradíciók ápolására, ennek keretében szervezték meg a népi iparművészeti alkotások vajdasági zsűrizését.

Az értékelt tárgyakból összeállított vándorkiállítás anyagát több településen mutatták be. A bajsai gyékényfonó és viseletkészítő tanfolyamok látogatottságával is elégedettek a kezdeményezők.

A népmesemondás nemes hagyományait tette közkinccsé Toldi István kupuszini mesefa számos településen, s az eredmények között könyvelték el A mesemondás tanulásának és tanításának alapjai című – harminc pedagógus és közművelődési szakember részvételével tartott – továbbképzést is Magyarkanizsán.

A Hálózat munkatársainak is különleges élményt jelentett Hideg Anna különleges és felemelő hangja; a Ricsaj gyermekfoglalkozásokon más településről érkező gyerekek élénk érdeklődése. Szívet melengető volt látni a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalomra összegyűlt tömegeket, s Bognár Szilvia énekest, akit koncertje végén körbevettek a gyerekek. A munkájuk sikere a tóthfalusi tábor ismételt beindítása, ahol negyven gyerek egyszerre muzsikált és énekelt.

A Hálózat munkatársai tanítottak és egyben tanultak is. A vendéglátás, az utazások megszervezése, a sajtó figyelmének felkeltése és a váratlan momentumokra való felkészülés egyaránt gazdagította a munkatársak ismereteit.

Az erőfeszítéseikért viszont igazi jutalmat kaptak: több ezer ember önfeledt szórakozását élvezhették, s kétezer gyermek csillogó tekintete ad számukra erőt a következő évben.