Kézmelengető a városháza előtt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az Ipoly menti kisvárosban is gazdag programkínálattal várják az adventi időszakban helyieket és a látogatókat is.

December 6-án és 7-én került megrendezésre a hagyományos karácsonyi kézműves vásár. A városháza előtti teret a helyi és környékbeli kézművesek standjai lepték el. Csütörtökön délután megérkezett a Mikulás is. A jó gyermekeket kis csomaggal jutalmazták, a kevésbé jók pedig virgácsot kaptak a krampusztól.

Pénteken a helyi oktatási intézmények is árulták portékáikat, melyek megvásárlásával az adott tanintézményt támogatták az érdeklődők. A város és az Ipolyság Város Pecsétje Alapítvány közösen szervezte meg a Kézmelengetőt – azaz a jó szándékú emberek találkozóját. A műsorban felléptek a helyi iskolák és egyéb intézmények csoportjai, művészeti formációi. A gyerkőcöket kézműves foglalkozás várta a városháza előterében.

A karácsonyváró rendezvények sora folytatódik az elkövetkező hétvégén is. December 14-én, pénteken kerül megrendezésre a hagyományos adventi hangverseny a római katolikus templomban. Másnap, december 15-én a Sendergő Gyermeknéptánccsoport immár sokadik alkalommal szervezi meg a Karácsonyváró sokadalmat. Vasárnap a Honti Kaszinó és az Ipolysági Református Egyházközség közösen rendezi meg a Kor-Zár Együttes adventi koncertjét a református templomban.

Pásztor Péter felvételei a rendezvényfolyamról.