Az MKP számára elengedhetetlen az etnikai alapú, elvi politizálás – vallja Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, akivel a 25 évvel ezelőtti komáromi nagygyűlés apropóján beszélgettünk (közel)múltról, aktualitásokról, közösségi sorskérdésekről. És önrendelkezésről – amelyből a magyar párt elnöke szerint jottányit sem szabad engedni…
Huszonöt év távlatából megrendítő olvasni azokat a visszaemlékezéseket, amelyek a komáromi nagygyűlésről szólnak. A statisztikai adatok szerint Dél-Szlovákiában 437 településen többségben, 85 településen pedig jelentős arányban élt a magyarság, 98 százalékban összefüggő területeken. 1994. január 8-án 3500 polgármester, önkormányzati és parlamenti képviselő gyűlt össze a nagygyűlésen. Akkoriban gimnazista lehetett, miként emlékezik vissza erre az időszakra?
Harmadéves gimnazista voltam és elmondhatom, hogy akkor inkább mozgalmi szinten a cserkészszövetség és a fiatalság dolgai érdekeltek. Kevésbé a politikummal, mint inkább a közösségépítéssel foglalkoztam. Visszaemlékezve azt gondolom, hogy ami 1994-ben politikailag az országban történt, egy apolitikus szervezetbe akkoriban kevésbé szűrődött be. Így ezeket az eseményeket tudatosan nem éltem meg, a visszaolvasott kordokumentumok és szakirodalom alapján tudom csak véleményezni.
Huszonöt év telt el azóta. Mi történt velünk, felvidéki magyarokkal e negyedszázad alatt?
Ha megnézzük a szlovákiai népszámlálás eredményeit 1991-ben, 2001-ben és 2011-ben, akkor a felvidéki magyarság fogyását látjuk. Sajnos, nem is akármilyen fogyását. Ennek több oka van. Egyrészt az elöregedésünk közösségi szinten, másrészt az asszimiláció. Harmadrészt a 90-es évek második felében volt egy kivándorlási hullám, amikor fiataljaink akár az anyaországban, akár más európai országban kerestek állást. Ez konkrétan a 90-es évek második felében egy kortünet volt. Tapasztalataim szerint Nyugat-Szlovákiából számos évfolyamtársam, miután befejezte a gimnáziumi tanulmányait, Angliában keresett munkalehetőséget. A keleti országrészben pedig jellemzően az anyaországba mentek tanulni, majd visszaköltöztek. Ennek okait érdemes lenne megvizsgálni.
Azonban 2021-ben egy kijózanító népszámlálás vár ránk. Sorsdöntő lehet, hogy a 35-50 ezer közé tehető fogyás, ami eddig gyakorlat volt, megállítható-e, vagy folytatódik a számbeli csökkenésünk. Fontos lehet, hogy az elmúlt 25 év negatív számszerű változásai mellett milyen mentális állapotban van a közösségünk, milyen erős az öntudatunk, milyen a kultúrához, az anyanyelvünkhöz, a közállapotokhoz való hozzáállásunk. Sajnos, az immár 10 éves politikai megosztottságunk sem vált a hasznunkra.
Az önkormányzatiság 25 évvel ezelőtt az egyik kulcstényező volt. Melyek ma az MKP önkormányzati politikájának az alappillérei?
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke kidolgozta, s ezek az alappillérek azóta sem változtak. A parlamentből való kikerülésünk után a fő hangsúlyt a megyei választásokra és az önkormányzati választásokra helyeztük. Az eredmények a megerősödésünket hozták. Ez nem véletlen. Pártunk számára elengedhetetlen az etnikai alapú, elvi politizálás.
Bár a vegyes párt szerint a kulturális önigazgatás megvalósult, mert évente 4 millió eurónyi támogatáshoz jut a félmilliónyi őshonos lakosság. Ez az eredmény azonban megtévesztő, mert ebből nem lehet fenntartani kutatóintézeteinket, civil szervezeteinket, iskoláinkat. Ezen túl az anyanyelvi oktatást számos veszély fenyegeti, gondoljunk Nagyszarva esetére. A Kisebbségi Kulturális Alapot nem tekintem a kulturális autonómia megvalósulásának, mert ha az anyaország nem törődne a felvidéki magyarsággal, a fogyásunk sokkal számottevőbb és jóval erősebb lenne.
Visszakanyarodva a kérdéshez, ha már az önrendelkezésről beszélünk, meggyőződésem, hogy ebből jottányit sem szabad engedni. Alapvető dologként kell a közösségnek megteremteni az önrendelkezéshez szükséges oktatási és gazdasági feltételeket. Más kérdés, hogy a szlovák nemzetpolitika ezt nem támogatja.
Hogyan lehet megszólítani azokat, akiket az elmúlt 25 év elfordított a politikától? Hogyan tudja ma az MKP maga mellé állítani az embereket?
A közöny sokkal nagyobb ellenfelünk, ahogy minden politikai pártnak – az MKP-nak is és a vegyes pártnak is, ez általános jelenség. Mi regionális pártként a térben vagyunk erősek, akárhogy is nézzük, látható, hogy mind az önkormányzati választások, mind a megyei választások megerősítették azt, amit korábban is tudtunk, hogy ez a közösség egy magyar párt képviseletével van jelen a régióban.
Hogy országosan ezeket a témákat meg tudjuk jeleníteni, az egy cél, amellyel vissza kell jutnunk a parlamentbe a jövő évi parlamenti választások során. Illetve, hogy az Európai Parlamentben is hallható legyen a hangunk, ezért azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy két parlamenti képviselőnk legyen Brüsszelben. Erre minden lehetőség adott, az embereink fel vannak rá készülve. A feladatunk, hogy a témáinkat meg kell jeleníteni. A közösségnek látnia kell, hogy van fajsúlyos politikai képviselete, az ő ügyével foglalkoznak – itt most nemcsak a közösségről, hanem általában az emberekről, a mindennapok emberéről és azok gondjairól beszélek.
Például: hová megyek munkába, van-e autóbusz-összeköttetés, van-e pénzem autóra, jutok-e az adott térségben egyről a kettőre, képes vagyok-e a családomat eltartani, hol tudom iskoláztatni a gyermekeimet, van-e anyanyelvű óvoda, iskola. Ezek olyan gondok, amelyeket egy családnak, függetlenül attól, hogy a politikával foglalkozik-e vagy sem, a hétköznapokban meg kell oldania.
Tehát a MKP-nak nemcsak az önkormányzati szemlélete nem változott, hanem az sem, hogy mi a mindennapok felvidéki emberét kívánjuk képviselni, most megyei és önkormányzati szinten. Nézzük csak azt, hogy a nagyszarvai alapiskola és az önkormányzat arról fog tárgyalni, hogyan oldják meg a kétszáz fős alapiskola ügyét, amelyben jelenleg két gyerekkel is nyitható szlovák osztály.
Az a szomorú, hogy ezt a döntést magyar testületi képviselők terjesztették a szlovák parlament elé és nekik köszönhető, hogy Nagyszarván két gyerekkel szlovák osztály nyílhat. Tudjuk, hogy az anyanyelvi képzés egy alapbázis. Ezzel nem mások jogait akarjuk csorbítani, hanem látjuk azt, hogy a betelepülő közösségeknek kedvez ez a törvény. Újra egységünk megbontására hoztak döntéseket.
Küzdünk a múlt örökségével, küzdünk a jelen kihívásaival, a belső migráció, a keletről nyugatra költöző nagyszámú szlovák lakosság által a Csallóközben élő tömbmagyarságnak a feldarabolódásával…
Volt egy történelmi pillanat, amikor nem léptünk. Felsorakoztunk, de nem tettük meg a lépést, ez egy szép emlék, hogy ilyen sokan összejöttünk 1994-ben Komáromban. Ennek ellenére az eredmény elmaradt. Nem mondtuk ki azt, hogy márpedig mi akarunk egy önrendelkezést, nevezhetjük autonómiának. Nem mondtuk ki, hogy szeretnénk a magunk dolgairól dönteni, és ez a pillanat elmúlt, és nem jön vissza. Azóta azt látjuk, hogy megelégszünk a kicsi döntésekkel.
Valóban történelmi volt a pillanat, de sajnos nem történelemalakító. Hogyan lehet ezt megfordítani, mikor fogjuk végre alakítani a saját történetünket?
Ezt megelőzően sem volt egységes a magyar képviselet. Ezt nem ez a nagygyűlés hozta el, hanem a fenyegetettségünk, amely hét százalékra emelte a parlamenti küszöböt. Akkor képesek voltunk megérteni, hogy vagy mindent elveszítünk, vagy lesz egy összefogás. Elmozdultunk egy irányba, de szakadás lett a vége, ez egy másik kérdés. Tény, hogy volt egy pillanatnyi egységes felvidéki magyar politikai képviselet, és ez számomra is cél.
Lehet vádaskodni azzal, hogy nem fogtunk össze a megyei választásokkor 2017-ben, és ezzel magyarázni azt, hogy a továbbiakban nem is lesz tárgyalás, nem is fogunk tudni egy asztalhoz leülni. Ezt konkrétan a vegyes párt elnöke mondta. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy 2020-ban, amennyiben nem lesznek előrehozott választások, könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nem lesz politikai képviselete a szlovák parlamentben a felvidéki magyarságnak.
Akkor leszünk aztán tényleg olyan kiszolgáltatott helyzetben, amelyet a rendszerváltás óta nem tapasztaltunk. Mindig voltak ott, akik szólhattak, ellenzékben vagy akár kormánypozícióban is, más kérdés, hogy mennyire voltak korszakonként eredményesek, ez mindig helyzetfüggő. Ha ebben nem gondolkodunk egységesen, ha további apró pártokra bontjuk a magyar politikumot – köztudott, hogy nemrég egy újabb párt bejelentésére került sor –, ha négy párt felé húzunk, akkor ez lehet a következmény.
A nagygyűlés esetében egy történelmi felelősségről beszéltünk, s jövőre a parlamenti választásokkor ugyanilyen történelmi felelősség előtt fogunk állni. Az eredmény a felvidéki magyar politikum, a szlovákiai magyar politikát alakító emberek felelőssége lesz. Nemcsak az enyém, de az enyém is.
A magyar nemzetpolitika hogyan segíti ezt a törekvését?
Döbbenetes módon és effektíven. Nagyon nagy köszönettel tartozunk az anyaországnak. A nemzetpolitikát ugyan nem számokban kell mérni, de gondoljunk bele, hogy közel 140 felvidéki óvoda felújítása valósult meg az elmúlt évben. Az MKP szerepe abban volt, hogy Kiss Beáta oktatási és kulturális alelnök és az MKP elnöksége egy stratégia mentén gondolta át, mely óvodák felújítására van égetően szükség. Szomorú, hogy ezeket az óvodákat a szlovák államnak lett volna kötelessége felújítani.
Ha ez a segítség nem lenne, akkor számos esetben az óvoda nemcsak beázna, hanem szó szerint bezárnák. Az alsószeli példa mutatja, hogy a magyar óvodát be kellett volna zárni, mivel már magát a működését veszélyeztette a fizikai, technikai állapota. Hasonlóan fontos a fiatal vállalkozók, a térségben dolgozó mezőgazdászok pályázati úton történő támogatása, a kidolgozott Baross Gábor Terv alapján.
Véleményem szerint az anyaország erőn felül gondoskodik a határon túli magyarokról, ami néha nem tetszik egyeseknek. Ezeket a támogatásokat pályázati döntés alapján elszámoltatva, célirányosan helyezi ki az adott helyre a magyar kormány. Emellett a Fórum Intézet, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Csemadok és a többi kiemelt intézmény, valamint a számos civil szervezet a magyar állam finanszírozásával működik.
Szlovákiában ez számít kulturális autonómiának. A kisebbségi magyar kultúra e magyarországi források nélkül veszélybe kerülne, a fogyásunk, az asszimiláció sokkal erőteljesebb lenne. Én úgy gondolom, hogy aki ezt kritikával illeti, az maga ellen és a felvidéki magyarság ellen beszél.
Járja a vidéket, találkozik az emberekkel, jelen van az óvodaátadásokon. Mit tapasztal, mit jelent az ott élő embereknek az anyaország támogatása?
Az óvodatámogatás és a szalagátvágás szimbolikus tett. Az igazi eredmény az, hogy az emberek öntudatosabban és bátrabban vállalják a magyarságukat. A magyar kormány támogatásáért hálásak vagyunk, hiszen nem engedik el a kezünket, nem hagyják a felvidéki magyarságot az asszimilációs folyamatok áldozatául esni. Hosszú távú hatásként megfogalmazhatjuk fogyó közösségünk erősödését, a születési mutatók javulását, több magyar gyermek születését, akár a fogyás lassítását.
Kidolgoztunk egy tervet az alapiskoláink megtartására. Az MKP régóta mondja, hogy a kisebbségi iskolarendszert pozitívan kell diszkriminálni, egy külön rendszerként kell felépíteni. Látjuk, hogy Nagyszarva esetében pont az ellenkezője történik. Döbbenetes, hogy az állam a többséget segíti a kisebbséggel szemben. Véleményem szerint a szlovák nemzetpolitika célja továbbra is a feldarabolás.
Éppen ezért Magyarországnak csak hála és köszönet jár. Ezt érezzük is a támogatott, rászoruló térségekben Kaposkelecsénytől kezdve, a Nagykürtösi járáson át, akár Lévát is említhetem. Ezek olyan helyeink, ahol egy óvoda és iskola bástyaként tartja a magyarságot. Magyarország adja a támogatást, de a terveket nekünk kell kidolgozni, hogyan és miként szeretnénk erősödni, melyek azok az ágazatok, amelyekkel ezt a közösséget építeni és megtartani kell. Ezt helyettünk nem gondolhatja ki senki, s ez a politikai és a civil szféra feladata is.
Fel kell térképezni, hol tudunk segítséget nyújtani az embereknek abban, hogy egyrészt bátrak legyenek, másrészt soha ne érezzék magukat másodrendűnek. A feladatunk az, hogy azokban a városokban, ahol kiszorulóban vagyunk, peremprogramot dolgozzunk ki, amely a megmaradt közösségnek megmutatja, hogyan tud kapaszkodókat találni, és nem kiszorulni a természetes életteréből. Ennek a szükségességét mutatták meg az önkormányzati választások például Galánta esetében, de ide sorolhatjuk Ógyallát is, ahol nem lett magyar képviselőnk. Elkötelezett küzdelem ez, annak érdekében, hogy ne csak a temetőkben, a sírokon legyenek magyar feliratok.
Magyarország törekvése a V4-es szövetség megerősítésére segíti vagy nehezíti az MKP politizálását?
A V4-es szövetség erősítése kisebbségi szempontból alapvetően segít abban, hogy megoldások szülessenek, és ne konfliktushelyzetek generálódjanak. Ott van például Zsák Malina Hedvig ügye. Fico és Kaliňák abban az időben Hedvig blúzát mutatták fel, hogy „itt a botrány, ez olyan kisebbség, amely bontani akar bennünket”.
A mostani politika ezekben a kérdésekben a tárgyalás mentén próbál maradni. Bizonyos esetekben ez a hozzáállás kedvező, noha Hedvig ügyét Magyarországon zárták le, pedig a vegyes párt indokai szerint azért lépett kormányra, hogy oldja a kisebbségi helyzetünket.
Kérdés, hogyan születhet jó megoldás, ami a visegrádi négyek politikáját továbbra is a megoldások irányába mozdítja. Hiszen bizonyos ügyeink, mint például a kettős állampolgárság, lekerült a tárgyalások témái közül, pedig számunkra fontos. Feladatunk, hogy a V4-es politikát támogassuk, azzal a felelősséggel, hogy jelezzük, amikor kedvezőtlenné válik a határon túli magyarság számára.
Ön az MKP köztársaságielnök-jelöltje. Mikor válik hivatalossá a bejelentés?
A házelnök bejelentését követő 21 napig, tehát január 31-ig kell leadnunk az aláírásokat, mivel parlamenten kívüli párt vagyunk. Ebben nem látok problémát, sőt úgy látom, hogy erős támogatottság van az aláírások szintjén. Fontos az, hogy a magyar ügyeket láttassuk, azonban arra, hogy Szlovákiának magyar elnöke legyen, a magyar közösség még nem készült fel. Másrészt egy ilyen megmérettetésen megmutathatjuk, hogy vagyunk, van véleményünk, ez a célja az indulásnak.
Milyen kampányt kíván folytatni?
A kampány a héten válik terepmunkává. Az önkormányzati választások után meglátogattuk az MKP színeiben győzött polgármestereinket, ami már előkampánynak számított, amikor másfél hét alatt végigjártuk a nyugati és keleti régiót. Most is nagy szerepet szánunk a személyes látogatásnak és a faluközösségek megszólításának. A vizuális kampány óriásplakátok formájában még a héten elindul. Nagy hangsúlyt fektetünk a videófilmek készítésére, hogy az üzenet a közösségi hálón keresztül ugyancsak eljusson magyar közösségünkhöz.
Milyen kérése, üzenete van a szlovákiai magyar közösség számára?
Merjünk, legyünk bátrak! Fejezzük ki, mutassuk meg véleményünket, tegyünk a változásért. Negyedszázada elszalasztottuk a lehetőséget, most ragadjuk meg! Szavazatainkkal érjük el, hogy a többségi nemzet komolyan vegyen bennünket! Az anyaország segítő kezének elfogadása felelősséggel jár, amiért azt kérik, hogy tudjuk, mit akarunk. És hogy mit akarunk? Megmaradni, erősödni és önálló, őshonos kisebbségpolitikát folytatva erős közösségként élni Európában, Közép-Európában.
