A rengeteg súlyos környezetkárosítást látva, hallva az alábbi jelenség csak egy apró kellemetlenségnek tűnhet, de mégsem az. Ugyanis olyan mértékben elszaporodott az Ipoly völgyében az itt lakók általi szemetelés, hogy az már nem csak a helyiek életét keseríti meg, hanem kihatással lehet az amúgy is gyermekcipőben járó falusi, bakancsos és vízi turizmus fejlődésére is.
A 2007-es schengeni határnyitás után a határ menti, anyaországi Nógrád egy adott kreatív népcsoportja napokon belül meglátta a lehetőséget a vámszolgálat megszüntetésének előnyeiben és hamarosan
korai dinnyeárusok, ócskavasat és elhasznált akkumulátort felvásárlók tucatjai jelentek meg „Szloviban”
(igen ez az a gyakran használt kifejezés, amit a késő kádári, majd korai eszdéeszes magyar oktatás volt képes produkálni generációk fejében), hogy bármiféle engedély nélkül használják ki a piac kereslet-kínálat adta helyzetét.
Mivel nem a hazai kiskereskedőkkel konkuráltak az ócska furgonokból magyarországi zöldséget, gyümölcsöt kínáló zugárusok, hanem egy hiányzó szolgáltatást fedtek le az élelmes fiatalemberek, mindenki elégedett volt, az euróval fizető, felvidéki családszerető háziasszony is, meg a szabadkereskedő, szintén a saját családja boldogulását fontosnak tartó nógrádi cigány fiú is.
Mint minden jó, egyszer ez is véget ér. Tudvalevő, hogy a schengeni rendszerben is megtalálhatók azok a kiskapuk, amelyek a határ átlépése során kihasználhatók. Erre jöttek rá a nagy, patyolatfehér lelkű vállalkozók a határ mindkét oldalán, és elszaporodtak a kis faszállítók… Ha ugyanis az Ipoly völgyének erdeiben kivágott tűzifát kamionokra rakva szállítanák át innen oda, az egy csomó nehézséggel járna, mint általában a legális vállalkozás, illetve kereskedés, de az a bizonyos kiskapu lehetőséget ad arra, hogy egy egyszeri határátlépésnél egy adott mennyiségű bort, pálinkát, vajat, vagy éppen tűzifát átvigyen a jelenlegi szlovák–magyar határon az EU-polgár.
Megsokszorozódott hát a furgonok, kisteherautók száma, és azok intenzív forgalma, és beszálltak a bizniszbe olyanok is, akiknek semmi sem szent. Például az sem, hogy
ha elindulnak otthonról, a határon túlra „kirándulni” a környező erdőkbe, akkor felpakolják a furgonjukba az összes elképzelhető hulladékot, amit a ház körül fellelnek és a határon átérve nemes egyszerűséggel kidobják azt az út menti árokba, vagy az Ipoly árterében a nádasba, bokrok alá, majd fordulnak egyet éppen annyi tűzifával, amellyel a néhanapján megjelenő rendőrjárőr sem tud mit kezdeni.
A fa az anyaországi vállalkozónál landol, természetesen számla nélkül és mindenki boldog. Ha elfogy az otthoni szemét, akkor két sörért a szomszédjaik szemetét is a furgonba dobják, hogy pár kilométerrel északabbra kössön ki az árokban a szőnyeg, a pelenka, hűtőszekrény, s egyéb hulladék.
Ez a fajta határtalan szemetelés már annyira szokásjoggá vált az elmúlt hónapokban, hogy bizonyos helyeken már tízméterenként éktelenkedik egy-egy szeméthalom az utak mentén, lassan már a szántóföldeken is, és hamarosan egy újabb problémát kell majd megoldaniuk közösen az önkormányzatoknak, a megyei útkarbantartó vállalatnak, a földtulajdonosoknak és a rendőrségnek, mert ha ez így megy tovább, akkor az Ipoly völgye egy hatalmas szemétlerakat lesz.
A lecke fel van adva, az illetékeseken a sor, hogy megtalálják a radikális és hatékony megoldást az elkövető célcsoportot ellen, bár lehet, hogy előbb a jóra való neveléssel kellene kezdeni, mint ahogyan tették azt a Nógrád megyei Varsányban, ahol a kihelyezett táblákon kérnek és nem tiltanak. Egy próbát megérne nálunk is.
