A folyamatos fejlesztésekre és a leletek restaurálására fordítandó támogatások mellett a Csallóközi Múzeum idén egy új intelligens térkép kialakításának megvalósítására is pályázott a Művészeti Alapnál (Fond na podporu umenia), amellyel az a céljuk, hogy az interaktív múzeumlátogatási szokásokat felerősítsék.

A projekt feladata egy interaktív, Dunaszerdahelyt ábrázoló városi térkép megvalósítása volt, aminek a segítségével a látogató az okos panelen keresztül a rendelkezésre álló információkból ki tudja választani a számára legfontosabbat, legyen szó az utcákról, épületekről vagy éppen a város jeles szülöttjeiről.

Míg az érdeklődők eddig a tárgyakat kétdimenziós képeken láthatták, az utcaneveket csak térképről olvashatták, az új technológia segítségével a kiállított elemek 3D-s formátumban is megtekinthetőek. Ezáltal is próbálják bevezetni az interaktív múzeumlátogatást, amely módszert széles körben alkalmazzák a világ valamennyi múzeumában.

A kétméteres panelek ugyanúgy működnek, mint egy okostelefon. Képeket mutatnak, amelyek nagyíthatóak, forgathatóak.

Az érintős felületen keresztül a látogatók egy listából választhatnak és a rendszerben kereshetnek konkrét helyszínekre, leletekre.

A múzeum számára készült programot Nagy Iván vezetésével rakták össze, aki a Csallóközi Múzeum kurátoraként meg tudta határozni a település mai térképén, hogy mi hol volt egykor az adott helyen. Maga a fejlesztési folyamat tavaly indult, ami egy összetett dolog volt, mivel megalkotása pontos terveket és szakértelmet kívánt. Így a számítógépes szoftver segítségével megjelölhetőek a történelmi korok fényképes lenyomatai a település térképén.

Az adatok folyamatos feltöltés alatt vannak, ám a látogatók már kipróbálhatják a múzeum „okospaneljén” az alkalmazást, bebarangolva Dunaszerdahely egykori utcáit, tereit vagy éppen a homokban fekvő régészeti lelet pontos mását forgathatják a nagyobb komfortérzet elérése érdekében.

A Sárga kastély, ahol a Csallóközi Múzeum található, nemzeti kulturális emlékműként szerepel a Szlovák Köztársaság Emlékalapjának központi listájában. Ezért is fontos a múzeum gyűjteményeinek és tárgyainak maximális védelme, és biztonsága.

Az intelligens térkép kialakítása a Művészeti Alap (Fond na podporu umenia) támogatásával valósult meg.