Hát, elkezdődött – mondotta volt Theoden király a Gyűrűk Urában a Helm-szurdok ostroma előtt. Valahogy mi is így állunk most a zselízi migráns esete láttán, amivel Szlovákia gyakorlatilag elveszítette „migráns-szüzességét”. Ugyan egy kis esetről van szó, mindenképpen érdemes lesz megjegyeznünk.
A közelgő politikai választásokat ugyanis alapjaiban határozza meg a kérdéshez való hozzáállás. Európa- és Európai Unió-szerte a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, illetve az olasz Salvini és még pár ország vezetője a kezdetektől figyelmeztet a probléma súlyosságára. Az egyes balliberális politikai szubjektumok ellenben előbb elbagatellizálták a témát – mondván, egy nem létező, értsd álproblémáról van szó – majd amikor egyre több vészjósló történés mutatkozott, kommunikációt váltottak és valamennyiszer egyedi, elszigetelt esetnek titulálták a sok áldozatot követelő tragédiába torkollott kázusokat. Egyre többen döbbentek rá, hogy a figyelmeztetések valóban nem farkast kiáltó megnyilvánulások voltak, hanem ténylegesen meztelen a király.
Mára gyakorlatilag két álláspont uralkodik a témában és két részre osztódott a politikum is ennek megítélését illetően: bevándorláspártiakra és az őshonos közösségek pártolóira.
A zselízi eset azért rendhagyó, mert a jelenség többé-kevésbé eddig elkerülte Szlovákiát. Tegyük hozzá, döntő részben azért, mert Magyarország csírájában kezelte a problémát és lezárta a balkáni útvonalat. Ezután viszont már nem mondható, hogy nálunk ilyesmi elképzelhetetlen lenne. Ami miatt viszont különösen kínos az egész történet, hogy a szlovákiai politikai pártok közül gyakorlatilag egyedüliként éppen a vegyespárt leginkább bevándorláspárti – lásd példának okáért az ENSZ-paktum megszavazásának szorgalmazását. A Most-Híd elnöke, Bugár Béla pediglen azzal kampányol javában a köztársasági elnöki választás előtt, hogy bizony mindenki közül ő lenne a legalkalmasabb személy elnökölni eme republikát.
Persze eztán is lehet legyinteni, hogy ez is csak – ahogy a többi – egyedi, elszigetelt, kiragadott eset, mégis egyre hiteltelenebbé válik az effajta könnyelműség. Persze, ha eddig a Smer-SNS koalíciós partnerek simlisségeinek falazásával, több százezer eurós telekbizniszekkel, mutyikkal, vélt és valós bűnözőkkel, maffiózókkal való kapcsolatok révén még nem lenne totálisan hiteltelen a neves somorjai karakter.
Aki, mint tudjuk, olyan természetfeletti szövegértelmező képességgel van megáldva, hogy bármikor képes megmagyarázni a szavaival szöges ellentétben lévő tetteit.
Na, de mi is történt Zselízen?
A helyi bútorgyárba egy török jelzésű kamion árut hozott, s a rakomány közül az egyik dobozból egy vélhetően 16 év körüli afgán fiatalember bújt elő. A rendőrség és az idegenrendészet a bejelentést követően rögtön kezelte az esetet. Az elmondások szerint nagyon rendkívüli volt az egész történet, ugyanis semmilyen nyelven nem lehetett vele kommunikálni, és a dobozban eltöltött több napos viszontagságos út körülményei bizony elég kellemetlen állapotokat eredményeztek a szerencsétlenen.
Nézzünk magunkba, amikor pár kilométeren igénybe vesszük a honi vasúti utasszállítást, milyen keserű szájízzel nyugtázzuk azok sanyarú állapotát, s akkor gondoljunk csak bele, hogy ennek az afgánnak milyen napjai lehettek az alig egy négyzetméteres dobozban.
Ugyanakkor ennek az áldatlan állapotnak a vállalása is igazolja, hogy milyen körülmények közül érkezhetett, ha ilyenre is ráadta a fejét.
Ehhez kapcsolódóan szokott gyakorta elhangozni, hogy ezek az emberek dehogy akarnak idejönni, ők a nyugati jólétbe igyekeznek. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy bár bizonyosan Nyugat-Európa, teszem azt Németország számukra a legvonzóbb és elsődleges célpont, az otthonukban uralkodó pokoltól bármi jobb lehet. Azt azonban senki sem gondolhatja komolyan, hogy képesek vagyunk több százmillió migránst menekíteni. Ki kell mondani, ez egyszerűen fizikai képtelenség. Sokkal racionálisabb azon józan politikusok véleménye, akik szerint a problémát a forrásánál kell kezelni és ott kell segítséget nyújtani, ahol arra szükség van, ahogy például teszi a magyar kormány a szír kórházak újjáépítési támogatásával.
De kezdetnek tán megtenné az is, ha a nagyhatalmak nem játszanák szokásos játszmáikat és nem bombáznák földig ezeket az országokat.
A rászorulókon segíteni keresztény kötelességünk, mindazonáltal annak megtalálni megfelelő módját, emberi következetességünk.
