Háromszor akkora helyiség sem lenne elég kiállítani valamennyi könyvet, ami a Püski Kiadó gondozásában itthon, később amerikai emigrációban, majd hazatérve egy kis budai könyvesboltban megjelent, és arra sem, hogy fényképekben felidézze a mindenki által tisztelt és szeretett Sándor bácsi és Ilus néni küzdelmes életútját.
Ízelítőt és keresztmetszetet azonban nyújt mindebből a Tabáni Kuckóban nyílt kiállítás, valamint azok az előadások, amelyekre ebben a hónapban ott sor kerül. (A ház egykor Virág Benedek otthona volt, és a Döbrentei utcában áll – a magyar nyelv- és irodalomtörténet klasszikusai méltó nevek a kis múzeumhoz.)
Táplálni a hazaszeretetet, erősíteni a néperkölcsöt és küzdeni a nihil ellen – ez volt a 80 éve Magyar Élet néven alakult könyvkiadó célja és küldetése
– mondta megnyitójában dr. Nagy Gábor Tamás, az I. kerület, Budavár polgármestere. Emlékeztetett Püskiék többszöri kényszerű újrakezdésére, arra, hogy amerikai emigrációjuk azt jelentette: könyveikkel hazát vittek az 1945-ben, majd 1956-ban hontalanná lett magyarok közé.
Egy magyar nyelvű irodalom van – mondta Püski István, a Püski házaspár négy fia közül a legfiatalabb, a kiadó mai vezetője –, ennek az irodalomnak egyik része a nemzet lelkével foglalkozik, a másik része nemzetközi szellemet hordoz.
Édesapánk a magyar lelket akarta emelni abba a magasba, amelyet megérdemel. Ez volt az életünk
– mutatott körbe, meghatódottságát nehezen leplezve, a tárlókban fekvő könyvekre és a falakon sorakozó fényképekre.
Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgatója vette át a szót, hogy felidézze Püski Sándor életútjának fő állomásait.
A könyves pálya talán akkor kezdődött, amikor a békési földműves szülők fia a Pázmány Péter Tudományegyetem joghallgatójaként szorgalmasan jegyzetelte az előadásokat. Egyedül ő. Társai körében viszont kereslet támadt jegyzetei iránt, így rövidesen árusítani kezdte azokat.
A jó üzleti érzékű, de szűkszavú parasztfiú 1935-ben ledoktorált, meg is nősült, de a jogászi karrier helyett a bizonytalanabb utat választotta: könyvkiadót alapított.
Már egyetemi évei alatt megismerkedett néhány íróval azok közül, akiket az irodalomtörténet népi írókként emleget: Sinka Istvánnal, Veres Péterrel, Féja Gézával, Gombos Gyulával, vagy saját egyszemélyes folyóiratában, a Tanú-ban publikáló Németh Lászlóval. Az ő műveik megjelentetésére hozta létre Püski Sándor a Magyar Élet Könyvkiadót 1939-ben.
Ha csak az említett néhány nevet nézzük, sejthetjük, hogy nem ígért könnyű szórakozást olvasóinak a 80 éve alapított kiadó.
És kitalálta ezek terjesztését is: ifjúsági szervezetekből, egyházi közösségekből egész Kárpát-medencére kiterjedő hálózat jött létre.
Az írótábor is nőtt, a korabeli nemzeti gondolkodású értelmiség színe-java gyűlt össze a Soli Deo Gloria református ifjúsági egyesület nyaralótelepén a máig is fogalommá vált 1943-as szárszói találkozón. A nemzet sorskérdéseiről, s ezeknek a világháború utáni lehetséges megoldásáról vitatkozott a korántsem egységes tábor. Anyaga azóta több kiadást ért meg, s az 50. évfordulón, 1993-ban ismét Szárszóra hívta tanácskozni a magyarság helyzetét, jövőjét szívén viselőket. (Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Für Lajos, Bíró Zoltán, Csurka István, Makovecz Imre, Szervátiusz Tibor, Csoóri Sándor arca, hangja villan elő riporteri emlékeimből. A szerk.)
Püski Sándor kiadóját 1950-ben államosították, 1956-ban mégsem volt hajlandó elhagyni az országot, csak két idősebb fia emigrált Amerikába.
Miután 1962-ben koholt vádak alapján bebörtönözték, szabadulása után mégis élt a lehetőséggel, amit egy politikai karriert befutott hajdani barát járt ki a számára, és 1970-ben feleségével New Yorkba ment. Két fiatalabb fiuk csak nehezen, pár évvel később követhette őket.
Küzdelmes újrakezdés, szerény körülmények, pici bolt, de újra könyvek és főként töretlen hit, hogy érdemes csinálni – foglalta össze Bíró Zoltán az amerikai évek történetét, amelyekről a kiállított könyvek és a falakat szinte beborító fényképek jelentős része is szólt: mi mindent adtak ki, és hány írót, művészt láttak vendégül az ott töltött 18 év alatt. Természetesen a lakiteleki konferenciára is hazalátogatott Püski Sándor, és támogatta az ott elhatározott új folyóiratot, a Hitelt. Ezzel kapcsolatban érték az első támadások is, amikor Esterházy Péter és néhány társa elhagyta a lapot Csoóri Sándor egyik írása miatt. Sándor bácsi mindezt nyugodtan, méltósággal viselte, azt is, hogy nem került fel az MDF országgyűlési képviselőinek listájára. Fontosabb volt számára, hogy kiadja azoknak a műveit, akik hozzá a legközelebb álltak, mint Sinka István vagy Gombos Gyula.
A kiállítás március 4-ig tekinthető meg, s addig több rendezvény is kapcsolódik hozzá.
Püski Sándor születésének évfordulóján levetítették a róluk szóló filmet, február 12-én Sinka Istvánról tart előadást Medvigy Endre irodalomtörténész Szabó András előadóművész közreműködésével. Ugyancsak ők mutatják be 19-én az erdélyi magyar írók estjét, míg 26-án a szárszói konferenciákról M. Kiss Sándor történésszel rendeznek beszélgetést.
***
Az említett filmet Püski István és Gulay István író mutatta be. Ők szerkesztették Püski Sándor hagyatékát is három kötetté, amely két éve jelent meg. Az akkori beszélgetésben elhangzottak most is érvényesek.
Az 1929 és 1945 közötti időszak címe: „Ismertem az írók körüli mágneses teret” . Ez idézet, ugye?
Gulay István: Sándor bácsi mondta, arra utalva, hogy ő nem szépíró. Ő az írók szolgálatát vállalta. Rendkívül innovatív ember volt a közgazdaságban, az üzleti életben. Igaz, amikor ő kezdte, még nagyobb volt az általános üzleti kultúra. De mindent elrakott: számlákat, leveleket, szerződéseket, és őrizte a viharos években is.
Az 1946 és 1969 közötti éveket idéző kötet címe: „A világszabadságot nem tudjuk elképzelni a magyar nemzet szabadsága nélkül”.
Püski István: Ezt kihallgatásakor mondta, amikor 1962-ben letartóztatták. A kihallgatási jegyzőkönyv őrizte meg édesapám szavait. 1950-ben elsőként az ő kiadóját államosították, és pontosan olyan írók árulták el, akiket a háború előtt segített, de akik az új rendszerben pártkarriert futottak be. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mi a véleménye azokról a barátairól, akik „beálltak a sorba”? Csak annyit válaszolt: „Van, aki úgy gondolja, hogy belülről meg lehet változtatni a rendszert. Én úgy gondolom, hogy nem.” Nemcsak őt árulták el sokan, hanem az ügyet, amiért harcoltak előzőleg. Volt, akivel nem állt szóba többé, de nyilatkozni sosem nyilatkozott az illetőről. Ez volt a lényege az ő tartásának. Viszont Veres Péterről sosem engedett rosszat mondani.
„Magyar ügyben mindenkivel szóba állunk” – ez a harmadik kötet címe, amely az 1970 és 2009 közötti szűk három évtized dokumentumait tartalmazza Amerikába kivándorlásuktól hazatérésükön át a végső távozásig.
Püski István: Magyar ügyben, ez a lényeg, mert volt, aki tudott Amerikában magyarul beszélni, de magyar ügyekről nem volt hajlandó. És hogy mikorra ült el a régi emigráció egy része által terjesztett gyanakvás, hogy Püskiék Kádár ügynökei? A 70-es évek második felében már csak egy-két ember ragaszkodott a rögeszméjéhez. 1980-ra a kiadónk és az üzletünk a világ legnagyobb választékú könyvesboltjává vált, mert minden magyar könyv és újság megvolt nálunk.
Gulay István: Az üzlet az emigráció központja volt, mert Sanyi bácsi az ő innovatív tehetségével, diplomáciai érzékével azt a rendkívül sok indítékú, hátterű emigrációt nyolcvan százalékban kibékítette egymással is. Ez senkinek sem sikerült előzőleg.
A könyvesbolt fogalom volt New York magyar negyedében, mert nemcsak az amerikai magyar emigráció, de az európai írók, költők is megfordultak ott, és Püskiék segítségével számos hazai, felvidéki és erdélyi író, művész látogathatott oda, akik számára előadóesteket szerveztek.
Püski István: A festőknek pedig kiállítást. Idővel ugyanis a kicsi üzletből nagyobb helyiségbe költözhettünk, ahol kialakítottam egy galériát, ami előadóteremként is szolgált.
Micsoda erő és hit kellett ahhoz, hogy 1988-ban a változás előszelére hazaköltözzenek a rengeteg könyvvel, dokumentummal, és újból kezdjék – harmadszor is életükben – a könyvkiadást és üzletet!
Gulay István: Sanyi bácsinak és Ilus néninek volt egy tulajdonsága, amit mindenki megemlít. Rendkívül szerényen éltek, semmi luxus nem volt körülöttük. A kis amerikai nyugdíjat sem fordították magukra, azt is beforgatták a könyvesboltba.
Ez a három kötet nemcsak a Püski házaspár élettörténete, hanem a huszadik századé.
Gulay István: Azért is fontos, mert akik nem éltek akkor, az azóta felnőtt nemzedékek, ha átnézik ezeket a könyveket, azt is megértik, hogy sosem volt egyféle arca egyik rendszernek sem, hanem folyton változott a társadalom a káderek révén is meg az olyanok hatására, amilyen Sándor bácsi is volt. Magam is sokat tanultam Magyarországról, a politikáról, és rádöbbentem, hogy sokkal nagyobb az egyes emberek szerepe, mint gondoltam.
Nehéz örökséget vett át István és László fivére?
Püski István: Nem. Csupán annyiban, hogy annak a szintnek, amit édesapáék képviseltek, nem tudunk teljes mértékben megfelelni, de a kor sem ugyanaz. Viszont azzal, hogy megcsináltuk ezt a három kötetet, úgy érzem, leróttam, amivel tartoztam nekik. Sokkal tartoztam. Lászlóval folytatjuk a munkát, de már ott van Csaba fiam a boltban, Atilla pedig a kiadóban.
