A lengyelországi Pinczówban (Fotó: decem.tata)

Idén Lengyelországban folytatódott a tavalyi évben indult „Az ifjúság Európa jövője – Youth is Europen Future” című európai uniós pályázat programsorozata.

A szőgyéni önkormányzat 2018-ban nyert sikeres pályázata Európa hat helyszínén valósul meg, az idei év őszéig bezáróan. A találkozók eddigi helyszínei Szőgyén, Tata és Ljubjana voltak, az idei program a lengyelországi Pinczów városában folytatódott, március harmadik hétvégéjén.

A szőgyéni delegációt Méri Szabolcs polgármester vezette, tagjai voltak: Csókás Judit önkormányzati képviselő, Dukony Dóra, a projekt munkatársa, Svajcer Edina, a Szőgyéni Tájház és Múzeum vezetője, Svajcer Rebeka egyetemi hallgató, valamint Méri Mátyás és Berényi Mátyás középiskolás diákok.

Miként minden állomáson, ezúton is csatlakozott hozzájuk a testvérváros Tata delegációja, Robozné Schőnfeld Zsuzsanna önkormányzati képviselő vezetésével. Tagjai voltak: Osgyáni Zsuzsanna, az önkormányzat munkatársa, Somlyay Anna egyetemi hallgató és a Tatai Református Gimnázium nyolc tanulója, Márkus Gábor tanár vezetésével. A csehországi Bystřice testvérváros képviseletében pedig a Roman Wróbel polgármester vezette delegáció érkezett.

A lengyel testvérváros, Pinczów polgármestere, Woldzimierz Baduarak, a városi szervezetek, s a tanintézmények küldöttei fogadták a delegáció tagjait, gazdag programot biztosítva számukra a négynapos találkozó keretében.

A szőgyéni Méri Mátyás prezentáció közben (Fotó: decem.tata)

Többek között sor került arra az ifjúsági konferenciára, melynek célja az első alkalommal választó fiatalok felkészítése volt az európai uniós választásokra. Prezentációkkal mutatkoztak be a visegrádi országok képviselői, volt interaktív vetélkedő uniós témában, és sok más, a fiatalokat érintő témára kerestek választ és fejtették ki azt, miként látják Európa jövőjét.

Ugyanezen a hétvégén a Pinczówtól nem messze található Kielcében tartották a Lengyel–Magyar Barátság Napja hivatalos rendezvényeit és a gálát, melyen részt vettek a delegációk vezetői, míg a fiatalok a város nevezetességeivel ismerkedtek. Grochowiskán történelmi megemlékezést tartottak az 1868-as lengyel–orosz ütközet győzelmére emlékezve, ahol magyarok is harcoltak a lengyelek oldalán. A csatajelenettel és a koszorúzással egybekötött rendezvényen a delegációk vezetői koszorút helyeztek el az emlékműnél. Hazafelé jövet megcsodálták Krakkó történelmi nevezetességeit.

„Az ifjúság Európa jövője” program következő találkozója a csehországi Bystřicén lesz május 22. és 24. között, majd ősszel fejeződik be a szerbiai Magyarkanizsán.