Március 16-án zajlik Szlovákiában az elnökválasztás első fordulója. Dönthetünk a leendő államfő személyéről. Sajnos a felvidéki magyarság és a déli régiók a korábbi elnököktől nagyon kevés gesztust és figyelmet kaptak, minden támogatásuk ellenére – fogalmazott közleményében a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala.

Mint hangsúlyozták: a választások fontosak, a demokrácia alapját képezik, hiszen saját magunk szólhatunk bele abba, kit szeretnénk az ország élén látni! Miközben választunk, a jelöltek mellett értékekre is szavazunk. Szeretnénk valakivel azonosulni, miközben a jelenlegi szlovákiai politikai környezetben ez egyre nehezebb –tették hozzá.

A felvidéki magyarságnak fájdalmas tapasztalatai vannak a szlovákiai közállapotokkal és a demokráciával kapcsolatban. A szlovákok és magyarok választási részvétele közti szakadék, a passzivitás, a közügyekbe való csendes beletörődés mértéke folyamatosan növekszik és könnyen meg lehet érteni, miért.

„Nincs szavahihető jelölt, kevesekről lehet feltételezni, hogy a javunkat akarják. Egyesek tudomást sem vennének a magyar közösségről, mások pedig egyik napról a másikra változtatják meg nézeteiket és elveiket. A távolmaradás mégsem megoldás, hiszen aki nem szavaz, s így nem szeretné, hogy képviseljék, azt nem is fogják képviselni!”

– olvasható a közleményben.

A választás nemcsak arra jó, hogy megvonjuk a bizalmunkat attól, aki arra nem érdemes, hanem arról is szól, hogy valakiben meglássuk az értéket, később pedig ezért a bizalomért cserébe folyamatosan számonkérhessük – emelték ki.

Mint üzenetként megfogalmazták:

A csendes tiltakozás nem megoldás. Ennek tudatában hozzuk meg felelősségteljes döntésünket, s menjünk el szavazni!