Andrej Kiska (Fotó: TASR, archívum)

Andrej Kiska el tudja képzelni, hogy kormányfő legyen, de még korainak tartja erről beszélni. A leköszönő államfő a Markíza televízió vasárnapi politikai vitaműsorában nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

Szerinte a legfontosabb azt megakadályozni, hogy a Smer-SD a választások után esetleg Kotleba ĽSNS-ével és Štefan Harabin lehetséges új pártjával alakíthasson kormányt.

„Az SaS, az OĽaNO, a KDH, a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko), az Együtt (Spolu) és az én új pártom, egyelőre nevezzük csak Kiska pártjának, összefoghatna, hogy közösen átvegyük a hatalmat és a felelősséget, és visszaadjuk az országot az embereknek”

– jelentette ki az államfő.

Úgy véli, a felsorolt pártok elnökei közül bárki jó kormányfő lehetne. Kiska a múlt héten jelentette be, hogy pártot alapít, de további részleteket csak június 17-e után hoz nyilvánosságra. Centrista pártban gondolkodik, és azért szólított meg már most többeket, hogy csatlakozzanak, mert nem „egyemberes” pártot akar létrehozni.

Megerősítette, hogy többször találkozott Iveta Radičová volt kormányfővel, de azt most sem árulta el, sikerült-e őt meggyőznie arról, hogy lépjen be a pártjába. Arra a kérdésre, hogy azért nem szövetkezett-e a Progresszív Szlovákia és az Együtt pártokkal, mert a lehetséges hármas koalícióban a helyek felét kérte volna magának a képviselőjelöltek választási listáján, nem válaszolt.

Kiska szerint elsősorban azokat a választókat tudja megszólítani, akik személy szerint benne bíznak.

„Ha meg akarom szólítani a választókat, pontosan tudniuk kell, kié ez a párt, ki van a vezetésében, és milyen irányba akarja vezetni” – mondta. Hozzátette, azután döntött a pártalapításról, hogy többször beszélt erről Richard Sulíkkal, az SaS elnökével, és a Progresszív Szlovákia, valamint az Együtt vezetőivel.

Pártja finanszírozásáról azt mondta, rendelkezésére áll az induláshoz szükséges tőke, később támogatókat is fog keresni. Robert Ficónak, a Smer-SD elnökének kijelentésére, miszerint Kiska az egyik leglustább politikus, és csak azért lép be a pártpolitikába, hogy hatalomra kerülve a szőnyeg alá söpörhesse saját ügyeit, Kiska azt válaszolta: Ficóban egy friss közvélemény-kutatás szerint már kevesebb ember bízik, mint Marián Kotlebában, és megalapozatlan a vádaskodása. „A legmegbízhatatlanabb politikus lett ebben az országban, és már senki sem veszi komolyan, amit mond” – mondta Kiska. Hozzátette, Ficóval és Kotlebával soha semmilyen körülmények között nem lépne kormánykoalícióra.

(TASR)