Fotó: TASR

Ezúttal is az utolsó pillanatban jelentette be a Szlovák Posta, hogy július elsejei hatállyal megemeli egyes szolgáltatásai árát.

Ennek értelmében az 50 grammnál könnyebb másodosztályú levelek belföldi kézbesítéséért július elsejétől az eddigi 50 helyett 65 centet kérnek majd, ami 30 százalékos drágulást jelent. Egy ugyanilyen súlyú hivatalos küldemény ára 26 százalékkal, az eddigi 1,55-ről 1,95 euróra nő. Az 50 grammnál könnyebb másodosztályú ajánlott levélért hétfőtől 25 százalékkal, 30 centtel fizetünk majd többet, így 1,55 euróba kerül.

Többet kell majd fizetniük azoknak is, akik a postán keresztül szeretnének pénzt átutalni. Ha például első osztályú szolgáltatással szeretnénk átutalni 30 eurót, ezért 2,30 eurót kérnek majd, 10 centtel többet, mint eddig. Jó hír, hogy ezúttal nem drágul a csomagküldés díjszabása.

A távközlési és postai szolgáltatások szabályozásával megbízott hivatal június 12-én hagyta jóvá a július elsejétől életbe lépő áremelést, ami rendkívül rövid időszak, hiszen a két időpont között mindössze 19 nap van. A Szlovák Posta a lakosságot ráadásul csak az utolsó pillanatban, egy pénteken közzétett sajtónyilatkozatban értesítette a változásokról.

A Szlovák Posta a nyilatkozatban azzal magyarázza az áremelést, hogy egyre kevesebb levelet küldenek, miközben tavaly a minimálbér és bérpótlék emelése miatt is nőttek a költségei. A sajtónyilatkozat szerint július elsejétől átlagosan 11 centtel nő a postai szolgáltatások az ára, és a mostani áremelés havi 5 centtel növeli az egy lakosra jutó kiadásokat.