Július 7-én véget ért a 2019-es MartFeszt, mely az egyik legjelentősebb felvidéki közéleti szabadegyetem. Az idei rendezvény is gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket, 23 programhelyszínen mintegy 80 közéleti, kulturális, sport- és családi program volt elérhető, melyen több mint 200 fellépő, előadó vett részt.

Ennek lebonyolításában és koordinálásában a főszervező Via Nova munkáját 18 társszervező szervezet, és több mint 90 önkéntes segítette. Az öt nap alatt közel tízezren fordultak meg a martosi rendezvényligetben, melyet Gubík László főszervező organikus fejlődésként értékelt.

A szervezők idén a családok megszólítására helyezték a fő hangsúly, ezért a családdal érkezőknek ingyenes belépést biztosítottak. De igyekeztek minden korosztályt megszólítani és kedvezményeket biztosítani, illetve odafigyeltek, hogy a felvidéki tehetségeket is felkarolják és szerepelési lehetőséget kínáljanak nekik.

Ennek jegyében kaptak önálló műsorterepet a Ki a vagány a vidéken elnevezésű zselízi tehetségkutató verseny nyertesei, akik a mentoraikkal és a zsűrivel együtt alkothattak közös produkciókat. Ahogy gyakorlattá vált az is, hogy a fesztivál keretein belül zajlik le a Felvidéki Labdarúgó-bajnokság döntője, melyet idén Ímely csapata nyert meg. Hasonlóképpen a fesztivál keretén belül zajlott a Felvidék Arca elnevezésű szépségverseny döntője is, mely ugyancsak nagy sikernek örvendett a közönség körében.

A közéleti blokk is elérte a célját azzal, hogy díjtalanná tették az Esterházy Akadémia udvarán, így azt mindenki szabadon látogathatta. A szellemi műhelymunka jellegét viselő előadások sorában idén is a Felvidék, a Kárpát-medence és a világ aktuális dolgai kerültek terítékre, melyek minden évben fontos pillérei az aktuálpolitikai folyamatok alakulásának.

Mindent összegezve Gubík László úgy látja, hogy sikerült hozni ebben az évben is azt az elvárt színvonalat, melyet évekkel ezelőtt megcéloztak. „Az Interreg pályázat nagyberuházásából jövőre egy komplett fesztiválfalu épül ki, ami új dimenziókat nyit a MartFeszt életében.

Tudtuk, hogy idén ezzel még nem számolhatunk, de a jelei már most is mutatkoztak. Ilyen a terep némi átrendezése, a műfüves focipálya vagy éppen a kalandpark megépülése. A szellemiséget tekintve pedig úgy érzem, a Martosi Szabadegyetem immár nemcsak tematizálni képes a felvidéki közéletet, hanem szakmai műhellyé is vált, mely generálni tudja a folyamatokat” – értékelt Gubík.