Andrej Kiska (Fotó: TASR, archívum)

Andrej Kiska volt köztársasági elnök kérte újonnan megalakult, Za ľudí (Az emberekért) elnevezésű pártja bejegyzését, 16 ezer támogató aláírást adott le a belügyminisztériumban.

„Szeptember végén tartjuk a párt közgyűlését. A törvénynek megfelelően megválasztjuk a pártelnököt, az alelnököket, a pártszervezeteket és bemutatjuk a programunkat” – mondta Kiska, aki elárulta, indul a pártelnöki posztért. Hozzátette, tudtával senki más nem indul az elnöki székért, de ha mégis, áll elébe.
Az exelnök elmondta, jelenleg több mint 16 munkacsoport dolgozik a pártprogram kidolgozásán. Hangsúlyozta, egyik céljuk, hogy visszaadják az országot az állampolgároknak.

A párt előkészítő bizottságának tagja Kiskán kívül Jana Žitňanská volt EP-képviselő, Juraj Šeliga, a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) kezdeményezés volt szóvivője, Mária Kolíková, az igazságügyi minisztérium volt államtitkára és Michal Luciak, a leköszönt elnök volt belpolitikai tanácsadója.

Legalább 10 ezer támogató aláírás kell ahhoz, hogy egy politikai pártot bejegyezzenek, az ívek ladásának napját számítva 30 napja van a belügyminisztériumnak regisztrációra.

Jelenleg több mint 150 bejegyzett politikai párt és mozgalom van az országban.