Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területeiről mintegy 300 személy jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkárnak.
Az Országos Dal- és Táncünnepély szombat esti főműsorként 1968-ban a János vitéz daljáték volt meghirdetve. Óriás volt az érdeklődés. A szilicei mezőgazdasági szövetkezet juhászai vállalták, hogy a juhnyájukat Gombaszögön fogják legeltetni, még a színpadon is áthajtják, hogy a közönség ne csak hallja, hanem láthassa is, hogy János vitéz valóban „legelteti a nyáját”, ahogyan azt Sárdi János – ő volt János vitéz – énekében világgá zengi. Az előadás megvalósult, de csak egy évvel később. Megjött ugyanis az Operaháztól a lemondó levél, melyben pótolhatatlan szereplő betegségére hivatkoztak és ígérték, hogy egy másik alkalommal bepótolják. 1969-ben el is jöttek és óriási volt a siker és az előadás visszhangja. A juhok is eljátszották az előző évben „vállalt” szerepüket, erre később még visszatérek.
Az „Állásfoglalás és javaslat”… felfokozta politikai hangulatban többszörösen feladata volt a Csemadok KB-nak a lemondott műsor értékéhez hasonló színvonalú műsort találni, mert az ODT nem maradhatott el. Több eredménytelen próbálkozás után a Csemadok KB Elnöksége nevében audienciát kértünk Lukács Györgytől, a Magyar Szocialista Munkáspárt kultúrát felügyelő titkárától – ő volt abban az időben Magyarországon a kulturális élet korlátlan hatalommal rendelkező „rettegett” embere.
Fogadott, megkaptuk az időpontot és még a Csemadok KB nevezetes ülése előtt Szabó Rezső főtitkárral elutaztunk Budapestre a Magyar Állami Opera János vitéz előadása helyett műsort biztosítani. Lukács Györgynél másfél-két órát töltöttünk, mialatt szinte égett a telefon a nagy intézkedésben. Az Operát ő sem tudta biztosítani, pedig ebben az ügyben magához rendelte az igazgatót, a Magyar Állami Népi Együttes nem jöhetett számításba, mert előző évben, 1967-ben ők adták a főműsort, aztán kényszerből Szabó főtitkárral elfogadtuk az Országos Rendezői Iroda (ORI) igazgatójának – azt is magához rendelte Lukács György – a műsorajánlatát.
Ő az akkor indított Slágerparádé című könnyűzenei műsort ajánlotta fel. Azt a legjobb művészeket felvonultató műsort, amellyel az egész nyári szezonban a Balaton környéki üdülőhelyeket tervezték járni. A műsor összeállításán akkor dolgoztak. Gombaszögön lett az ősbemutatója. Az előadásban az akkor ebbe a műfajba tartozó legnagyobb művészek is szerepeltek: az Illés és a Syrius zenekarok, valamint Ambrus Kyri, Angyal János, Aradszky László, Dobos Attila, Elek Éva, Harangozó Teri, Keszeli Ági, Korda György, Kovács Kati, Mary Zsuzsi, Mátrai Zsuzsa, Mozsár Imre, Poór Péter, Szécsi Pál táncdalénekesek, Szokányi Leo és Vittek László konferansziék. Szerencsére Gombaszögön már megérett az idő az ilyen jellegű műsor bemutatására, a közönség nem vette zokon a műsorcserét.
Óriási volt a siker. Az ünnepély két napja alatt huszonöt együttes 920 szereplője lépett színpadra, akiknek 35 000 főnyi közönség tapsolt. Szerencsére az idő is kedvezett.
Magyarországi néptáncegyüttest 1968-ban Gombaszögre meghívni már nem állt (anyagi szempontból) módjában a Csemadoknak. Itthonról a más nemzetiségű csoportok képviseletében vendégek voltak a Čierťažen szlovák Néptáncegyüttes Tornaljáról, az Olsa lengyel Folklóregyüttes Český Těšínből, és a Karpatyanin ukán Folklóregyüttes Eperjesről. Ezt a más hazai nációkat képviselő csoportok meghívásának a hagyományát a Csemadok nem akarta megszakítani. Volt elég „nacionalista” probléma a márciusi „Állásfoglalásból”, nem akartuk még ezzel is tetőzni. Már javában folyt a Matica slovenská által szervezett, Daniel Okáli vezette dél-szlovákiai „menetelés”.
Ezekben az években volt a látogatottság is a legnagyobb az ODT-n, évente 30-40 ezer ember tekintette meg az ünnepély műsorait. Az ünnepély tekintélyét, hírnevét jelentősen megnövelte a Magyar Állami Népi Együttes előző évi vendégszereplése. A Slágerparádé ugyan az eredeti műsorkoncepciót szétfeszítette, de a hírnevét tovább növelte, meg is lett a következménye. „…Ilyen tömeg előtt még sohasem énekeltem. A gombaszögi szereplés légkörét aligha fogom tudni valaha is elfelejteni” – nyilatkozta a fellépése után Kovács Kati, a Magyarországon már országosan elismert énekesnő. Az ilyen jellegű műsorok jelentősen fellazították a Csemadok által a fesztiválok elindításakor meghirdetett „csak tiszta népművészetet” koncepciót és álláspontja módosítására kényszerítették a Csemadok vezetését.
A hatvanas évek második felétől, részben a megjavult határ menti kapcsolatok eredményeképpen, részben pedig a Gombaszögön vendégszereplő magyarországi táncegyüttesek viszonthívása nyomán kialakultak a dél-szlovákiai magyar műkedvelő együttesek nemzetközi kapcsolatai, először csak Magyarországgal, később azonban a keleti blokk többi országával is. Annak ellenére, hogy a szlovák állami kultúrpolitikai irány az volt, hogy Szlovákiát külföldön csak szlovák művészegyüttes képviselheti, ritkán állami kiküldetéshez is hozzájutott egy-egy együttesünk. Közülük az Ifjú Szívek vett részt leggyakrabban külföldi vendégszerepléseken. „…Néhány külföldi szereplésre is sikerült eljutniuk az adott időszakban (1963-68). Voltak háromszor Magyarországon, majd Bulgáriában, a Német Demokratikus Köztársaságban, sőt a tánccsoport kommercionális alapon a híres Farkas cigányzenekarral társulva Nyugat-Németországban, Hollandiában és Svájcban is vendégszerepelt”. (Csanaky Eleonóra: Az Ifjú Szívek 50 éve).
A hetvenes évektől Nyugat felé is javultak a kapcsolattartás lehetőségei, és több együttesünk, együttesre szóló meghívással kijátszva a szigorú központi elvet, járt Európa különböző országaiban. Például a CSMTKÉ az írországi Corkban 1971-ben egy nagy nemzetközi énekkari versenyfesztiválon vett részt, ahol a női kar Ág Tibor karnagy vezénylésével első díjat, a vegyes kar Janda Iván és Vass Lajos karnagyok vezénylésével negyedik díjat nyert. A Szőttes 1986-ban az olaszországi Goriziában egy rangos nemzetközi európai folklór-versenyfesztiválon ért el nagy sikert, ahol elnyerte az egész Nyugat-Európára érvényes „Örökös aranydíjas együttes” fesztiváldíjat (a díj pénzügyi velejárójából az egész együttes a fesztiváli meghívás „toldalékaként” Varga Ervin együttesvezető koreográfus ötlete alapján egy napot töltött Velencében).
Tudtommal máig ez a magyar nemzetiségi csoport az egyetlen Szlovákiában, amely a nyugati világ ilyen magas elismerésével dicsekedhet, holott azóta már sok együttesünk hozott haza külföldről is értékes díjat. Például az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Hajós Táncegyüttes, az Istiglinc Gyermek Táncegyüttes, illetve a szilice-borzovai Árvalányhaj Folklór-táncegyüttes Kalocsán és Szekszárdon lett díjazott, a Csallóközi Táncegyüttes Szentendrén. Csoportjaink szerepeltek Budapesten a Novák Ferenc koreográfus rendezte Magyar menyegző című műsorban, továbbá a Mesterségek ünnepén, a magyar csoportok Világfesztiválján, a Magyar Televízió versenyműsoraiban, a Felszállott a pávában a felnőtt kategóriában az Ilosvai 2016-ban második helyezést ért el, a somorjai Csali Gyerektánccsoport a 2017-es évfolyamban pedig első lett.
A táncegyütteseink és a folklóregyütteseink főleg a határ menti kapcsolatok révén, a különböző magyarországi versenyfesztiválokon, Hollókőn, Győrött, Tatán, Nagykállón, Kaposváron, Gyulán, Szegeden a Szabadtéri Játékokon és még sorolhatnánk. A nyolcvanas évek második felétől a „világjárás” lehetősége már jelentősen kiterebélyesedett. Például az Ifjú Szivek a Szlovák Állami Népművészeti Együttessel, a Tokióban élő japán Masunaga Tetsuo műsorközvetítő-folklórriporter Takács András és Varga Ervin közös javaslatára megalkotott Szlovákia című műsorral 1993 tavaszán öthetes turnén vett részt Japánban. Ez már a bársonyos forradalom után volt. Azóta pedig megnyíltak a határok, és ma már nem kell a kiutazáshoz a „magas hivatal” engedélye.
(Ókori mese: 1956-ban vihodnai szereplésre szakmailag felkészítettem a Csemadok kisgyarmati és párkányi helyi szervezeteinek a vendégszereplésre összevont tánccsoportot. Vihodnán, a szlovák országos folklórfesztiválon sikeres volt a kisgyarmatiak szereplése, jutalmul egy magyarországi, esztergomi szereplést szerveztek. A kiutazást a Párkányi Járási Nemzeti Bizottság kulturális osztálya szorgalmazta. A kora délutáni órákra tervezve az indulás. A délelőtti órákat kihasználtuk a műsor összehangolására. Szabadtéren, az Erzsébet híd párkányi csonka hídfőjén próbáltunk. Gyönyörű idő volt, láttuk Esztergomot, a csoportot szereplésre meghívó várost, a domb tetején tündöklő gyönyörű székesegyházat. Délben behívták a csoportot ebédelni, ahol közölték, nem lesz utazás, mivel nem engedélyezte a kerületi állami szerv! Harmincöt év múlva pedig két szlovákiai állami szlovák és magyar együttes, a szlovák kulturális minisztérium anyagi támogatásával öt hétig, közös műsorral turnézik Japánban.)
(Folytatjuk)
