Fotó: nlc

Az egészségügyi tárca folytatja év elején indított nemzeti szűrőprogramját, melyet a 2019-re meghirdetett egészségügyi megelőzés éve keretén belül valósít meg. Ennek első fázisában az egészségügyi biztosítók 20 ezer ügyfelüknek küldtek olyan tesztkészletet, mely a vastag- és végbélrák felismerését szolgáló rejtett bélvérzés kimutatására szolgál. A mostani fázisban pedig az emlőrákszűrésre összpontosítanak.

Szeptemberben az egészségügyi biztosítók mammográfiai vizsgálatra hívják majd 50-69 éves ügyfeleiket. Ez annál is fontosabb, mivel az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. A rendszeres szűrővizsgálatok óriási jelentőséggel bírnak, hiszen az időben diagnosztizált emlődaganat jó eséllyel gyógyítható. Az Általános Egészségbiztosító 2 100, a Dôvera 1 500, az Union pedig 550 nőügyfelének küld majd mammográfiai vizsgálatra szóló meghívót.

Az emlők lágyrészének röntgenvizsgálata (mammográfia) nagyon fontos a megelőzés szempontjából, mert lehetővé teszi a daganatos elváltozás korai felismerését, az orvosok szerint akár 3-5 évvel korábban, mint ahogy az például önvizsgálat során kitapintható lenne. Ennek ellenére a rendszeres önvizsgálat is fontos része a megelőzésnek, mert általa felfedezhetők a gyors kifejlődésű daganatok, melyek esetleg két mammográfiai vizsgálat közben alakulnak ki.

A mammográfiai szűrővizsgálat az egyébként tünetmentes nőknél a néhány milliméteres, borsónyi elváltozásokat is képes kimutatni, melyek esetében még nem alakult ki metasztázis, azaz távoli áttét. A mammográfiai vizsgálat a leghatékonyabb módja az emlőrák kezdeti stádiumban való felfedezésének.

Több tanulmány alátámasztja, hogy az újonnan diagnosztizált emlőrákos megbetegedések száma folyamatosan növekvő tendenciát mutat. A betegség kialakulásának kockázata a kor előrehaladtával nő, főleg 50 éves kortól. Minden nyolcadik nőnél kialakul a betegség, viszont a rendszeres mammográfiás szűrés sok esetben életmentőnek bizonyul.

A mammográfiai szűrésprogram kétévente ingyenes vizsgálatot biztosít minden 50-69 éves szlovákiai nő számára, melynek keretén belül évente folyamatosan 500 ezer nőt vizsgálnak ki. Az Európai Unióban, ahol már néhány évtizede folytatják a mammográfiai szűrővizsgálatokat, kimutatták, hogy az 50-69 éves korosztály körében 35 százalékkal csökkent az emlőrákban elhunytak száma.

„Szlovákiában ezt a problémát hivatott enyhíteni az országos szisztematikus mammográfiai rákszűrés, mely azonban csak abban az esetben lehet hatékony, ha a nők egészségtudatosan élnek ezzel a lehetőséggel és kétévente részt vesznek a szűrővizsgálaton“ – hívta fel a figyelmet Eva Bacigalová, az Amazon Polgári Társulás elnöke.

„Csak így érhető el, hogy a betegség időben felfedezhető és ezáltal jóval eredményesebben gyógyítható legyen. Nem engedhetjük meg, hogy évente akár háromszázan is azért haljanak meg emlőrákban, mert nem vettek részt a szűrővizsgálaton – egészítette ki Eva Kováčová, a Rákellenes Liga ügyvezető igazgatója.

„Hatból öt nőnél invazív emlőrák alakul ki. Az invazív emlőrák olyan rosszindulatú daganat, amely az emlőmirigy szövetében nő és fejlődik, majd a véráram és a nyirokrendszer között az emberi test más szervei felé terjed, ahol metasztázisai és másodlagos gócai alakulnak ki“ – magyarázta Alena Kállayová docens, a szűrőprogram egyik kezdeményezője. Ilyen esetekben a betegség gyógyítása többnyire sokkal nehezebb, hiszen hiába távolítják el az eredeti, elsődleges daganatot, a metasztázisok révén maradnak tumoros sejtek a szervezetben.

Mindhárom egészségügyi biztosítónál véletlenszerűen választják ki az 50-69 éves korosztályhoz tartozók köréből a rákszűrésre meghívott nőket, s a meghívás az országszerte elismert szűrőállomásokra szól, melyek száma fokozatosan bővül, év végére várhatóan 25-30-ra“ – ígérte Andrea Kalavská, az egészségügyi tárca vezetője.

(Forrás: Egészségügyi Minisztérium honlapja)