„Idővel paloták, házak, erős várak, városok elromolnak,//Nagy erő, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság idővel mind elmúlnak” – ezeket a sorokat több mint 400 éve vetette papírra a magyar nyelvű költészet egyik első kiemelkedő alkotója, a Zólyom várában született Balassi Bálint, aki Hibbe kegyúri templomában nyugossza örök álmát. Egy liptói faluban, melynek számára legkevésbé sem fontos „híres” halottja.
„Hú, de híres költő! Hűha, de jó verseket írt! És mennyire régen élt! Júúúúj, de nagyon régen. Ezért régies nyelven írt, nem mai nyelven, és ezért nagyon nehéz az ő verseit olvasni egy mai embernek” – ezt már Nényei Pál jegyzi meg Balassiról Az irodalom visszavág címet viselő, a magyar irodalmat újraolvasó könyvében. Igaz, Balassit tényleg nehéz mai fejjel olvasni, emlékszem, amikor 1994-ben elővettük a budapesti Wataridori Színkörben, hogy születése 440., s halála 400. évfordulója előtt tisztelegjünk, mi is Görgey Gábor átiratát használtuk. Mindössze a versbetétek maradtak a Balassi által írt egykori magyar nyelven.
Mindez azért jutott eszembe most, mivel a napokban a kezembe került a Život című szlovák közéleti hetilap egyébként remekül szerkesztett aktuális száma, amelyben hat egész oldalt szentelnek Hibbének, bemutatva a liptói község múltját, híres szülötteit, de jelenét is.
Szólnak a legendás mesterembereiről, méhészekről, kovácsokról, órásokról, ahogy a falu neves írójáról, a ma is élő Peter Jarošról, akinek a történelemben nem létező hibbei betyárt, Pachot, s a nagyon is eleven Samo Pichandát, az Ezeréves méh című legendás történet főhősét köszönhette az egyetemes irodalom. Előbbi Martin Ťapák, utóbbi Juraj Jakubisko révén lett egy ország kedvence. Jaroš felmenői között nemcsak méhészek, hanem kőművesek is voltak szép számmal, azok a kőművesek, akik Budapestet is felépítették. Szóval, Hibbe nevezetes falu, nagyon sok tehetséges egykor élt s ma is élő alkotóval.
„Királi méltóság, tisztesség, nagy jószág idővel mind elvesznek,//Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává nagy idővel lehetnek,//Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség idővel porrá lesznek” – ezt is Balassi írja az Idővel paloták című versében. S mennyire igaza van, ahogy lassan mi, magyarok is elintézzük egy szóval Balassit, hogy olvashatatlan, már azok sem tudnak róla, ahol örök álmát alussza.
Holott a hiedelmek szerint Balassi vérmes szlovák menyecskéket is szép számmal ölelt egykor. S a hibbeieknek sem ártana meg, ha tudomást vennének hírneves halottjukról.
